hirdetés

Kertész Imre születésnapján, ma emléktáblát avat a Kertész Intézet

2017. november 8.

Kertész Imre születésnapján, ma avatják a Kertész Imre Intézet által készíttetett emléktáblát a Török utcában, annak a háznak a falán, amelyben Kertész több évtizedig élt. A Magvető Kiadó Tömő utcai emléktábláját a mai napig nem engedélyezte a józsefvárosi önkormányzat.

hirdetés

Kertész Imre születésnapján, ma avatják a Kertész Imre Intézet által készíttetett emléktáblát a Török utcában, annak a háznak a falán, amelyben Kertész több évtizedig élt.

A kép forrása: 444.hu

A Kertész Imre Intézet létrehozására, mint ismeretes, tavaly év végén a magyar kormány egymilliárd forintot adott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak. A hír nem kis vihart kavart. Bár a Schmidt Mária vezette közalapítvány akkori közleménye arról tudósít, hogy a hagyaték a Kertész Imre özvegyével, Kertész Magdával kötött szerződés alapján került az intézethez, Kertész Imre írói hagyatékának jelentős részét a mai napig az író személyes megbízásából a Berlini Művészeti Akadémián létrehozott Kertész Archívum gondozza, illetve Kertész Imre eddig megjelent műveit a Magvető Könyvkiadó adja ki, felhasználási jogai fölött a jogok lejártáig a kiadó rendelkezik.

Egy Török utcai emlékmúzeum tervéről a 2017 januárjától működő intézet mindössze egy egyoldalas leírást közlő honlapján is beszámol: „fő célkitűzése az író emlékének és szellemi hagyatékának méltó gondozása, kiadatlan műveinek és a róla szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése, valamint a Török utcai lakás (ahol az író 1954 és 1995 között élt és alkotott) emlékmúzeumként való működtetése". A táblára végül egy másik dátum került: „Ebben a házban élt és alkotott 1954 és 1991 között". Kertész Imre Die Zeitnek adott interjújában ezzel szemben 42 itt töltött évről beszél.

A Kertész Imre korábban megjelent műveit kiadó, illetve azok felhasználási jogai felett jelenleg rendelkező Magvető Kiadó a Literát arról tájékoztatta, hogy az író születésnapjára 2017 márciusa óta tervezett emléktáblát elhelyezni a Tömő utca 56. alatt, ahol az író gyermekéveit töltötte, erről több nyilvános fórumon is beszámoltak. Az emléktábla kihelyezését azonban a józsefvárosi önkormányzat arra hivatkozva, hogy a döntésben illetékes grémiumnak mind ez idáig nem állt módjában összeülnie, nem engedélyezte. Az író születésnapjára, november 9-ére kihelyezett, Török utcai emléktábláról a Magvető Könyvkiadó hivatalosan nem értesült.

Kép forrása: Magyar Narancs

A Kertész Imre Intézet által állított, Török utcai emléktáblát 2017. november 9-én, Kertész Imre 88. születésnapján, délben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatja fel.

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.