"Kertész Imre nem botrányhős, hanem író"
- 2009. november 12.
Horkay Hörcher Ferenc: Én igazából sem tabusértőnek, sem leírónak nem nevezném az interjút, hanem elhibázottnak és félreérthetőnek. Főleg, ami abból magyar nyelven az MTI szokott közreműködésével hozzáférhetővé vált. És e tekintetben a legironikusabb az, hogy a Népszabadság által önostorozóan lehozott teljes, saját megbízás alapján készíttetett interjú - legalábbis az interneten elérhető változatában - egy író számára végképp vállalhatatlan. Egyszerűen magyartalanok a mondatai. Ilyesmi olvasható benne: „De mit beszél Ön...”, meg „Engedje nekem a következőt mondani...” meg „De mit beszélek én...”. Hmm. Nem véletlen, hogy az író kénytelen volt egy második interjút adni.
Sándor Iván: Tabusértő? Igen! A szellem, a művészet jelentős
alakjai a maguk kora számára, a pillanat felszikrázásában akár
igaztalannak tűnően is, mindig tabusértőek voltak. Az utókor azonban
igazolta tisztánlátásukat. Lát-e esélyt arra, hogy a születésnapi interjú körüli hírverés és polémia ne befolyásolja Kertész Imre műveinek magyarországi olvasatát? Milyen következményeket jósol?
H. H. F.: Sajnos nem sok esélyt látok erre a közeljövőben. Persze, valójában nincs min csodálkoznunk. A Gyurcsány-korszak politikai és morális válsága, amelyben sajnos a humán értelmiség jó része ismét súlyos hibákat követett el és korrumpálódott, valamint a kultúra végletes átpolitizáltsága minden íróra kihat, és valljuk be, egyáltalán nem segít értő és illő olvasatukhoz. Ebben a helyzetben Kertész báb lett a szélsőjobb és a szélsőbal vitájában. Érdemes megnézni a jobbikos portálokat, vagy tessék elolvasni, Gusztos Péter és Arató Gergely hogyan passzolgatott a nevével a parlamentben.
Jósolni persze nem szeretnék. De kiemelten fontosnak tartom, hogy ebben az amortizálódott állapotban, amelyben a magyar politikai és kulturális elit leledzik, mindenki érezze át a felelősségét a kimondott szavakért. És egy olyan nagyságú írót, mint Kertészt, az őt szerető barátoknak kell figyelmeztetniük, hogy ne válhasson a politika játékszerévé. Nem véletlenül írja Radnóti Sándor: „Hívei talán fönnakadhatnak azon, hogy - kedves szavával élve - semminő szolidaritást nem tanúsít azokkal, akik szembeszegülnek „a teljesen balkanizálódott" Budapesttel, s azzal, hogy a szélsőjobbnak és az antiszemitizmusnak legyen döntő szava a hazugsággal, elfojtással, feldolgozatlansággal és öncsaló szépítgetéssel megvert magyar életben.” Én, Kertész híveként például valóban fenn is akadtam ezen. De aztán megnyugtatott az interjú többszöri pontosítása és abban is igazat adtam Radnótinak, hogy: „ Egy nemzeti kultúrának el kell tudnia viselnie, sőt, méltányolni kell tudnia azokat a nagy alakjait is, akik megvetéssel vagy semmibevevéssel fordulnak szembe vele”. Annyit fűznék hozzá ehhez, hogy az adott nemzeti kultúra erejét mutatja az ilyesmi - persze, csak ha nem pusztán a látszat kedvéért, politikai korektségből tűri, sőt méltányolja fontos alakjainak megvetését.
„A magyarság régi terhei - a hazugság és az elfojtásra való hajlam - jobban érvényesülnek, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik.” - mondta Kertész Imre az ominózus interjúban. Ön szerint segíti-e ez a megfogalmazás a múlttal való szembenézést?
H. H. F.: Igen. Bár tegyük hozzá azt is, amire Kertész is utal: az ilyen kérdések megbeszélése során a stílus döntő jelentőségű lehet. A hazugság és az elfojtás hajlama valóban jellemző ránk - ahogy a legtöbb európai nemzetnek és kultúrának is sajátja (de valljuk be őszintén, itt Amerikában sem szívesen emlékeznek rá, hogyan bántak korábban az indiánokkal vagy a feketékkel). Pedig a történelmi múlttal való szembenézés elemi érdeke minden politikai és kulturális közösségnek. E tekintetben például kifejezetten károsnak tartom a politikai korrektség hazug tabuépítő gyakorlatát. Mert nem segít kimondani a fájdalmas dolgokat. Számomra a helyes irányt e vonatkozásban Paul Ricoeur gondolkodásmódja jelenti. Persze minden kultúrának vannak sajátos problémái, amelyeket nem lehet idegenből vett patentekkel megoldani.
Másfelől Kertész üzenetének a magyarság - és a hazugság politikájának - ostorozásán túl fontos gesztusa volt a németek és a zsidók kritikája is. A kritikát ugyanis az önkritika hitelesítheti. S erre bizony az íróknak, még a legjobbaknak is szükségük van.
S. I.: Igaza van Radnóti Sándornak. Valóban: tessék elolvasni Robert Menasse, Thomas Bernhard szavait saját országukról. Keményebbek, mint Kertész Imre szavai. Tessék követni a nyugat-európai szellemi elit tagjainak arcvonásait egy-egy konferencián, emlékülésen, amint Kertész a szemükbe mondja Európa nyomasztó örökségét. Az egyetértés olvasható ki a tekintetekből. A múltakkal való elmaradt szembenézés következményei fertőzik a jelent, a jövőt. Erre hívja fel a figyelmet a történettudomány is, a lényegről való beszédet vállaló irodalom-művészet is. Igen, a huszadik századi Európa, mifelénk egyre gyalázatosabban nyomasztó örökségére.

Hozzászólás