hirdetés

Kései hozzászólás a „Petri György költői indulásáról” szóló beszélgetéshez

2014. május 14.

Nem is érzem magamat Petri-ügyben – csak mert a barátom volt (...) föltétlenül kompetensnek, viszont amint kitettem a lábam a Nyitott Műhelyből, mindenfélék eszembe jutottak... - Az Előhívás sorozatának legutóbbi darabjában Petri György költői indulásáról beszélgettünk. Forgách András az esthez írt hozzászólását olvashatják most.

hirdetés

(Jánossy Lajos a Nyitott Műhelyben a beszélgetés vége felé kedvesen odajött hozzám és megkérdezte, van-e mondanivalóm a tárgyban, de előtte már Németh Gábor is megemlítette a nevemet valamilyen összefüggésben, s akkor, ott a helyszínen, úgy éreztem, nem tisztem megszólalni, és általában nem is érzem magamat Petri-ügyben – csak mert a barátom volt, és sokat rajzoltam, és egyebek mellett Molière-darabokat forditottunk együtt –, szóval nem érzem magam föltétlenül kompetensnek, viszont amint kitettem a lábam a Nyitott Műhelyből, mindenfélék eszembe jutottak, és mire a Déli Pályaudvarhoz értem, valóságos rohamom volt, később ezt megemlítettem Lajosnak, mondván, hogy utólag talán mégis hozzászólnék, ő ezt most számon is kérte rajtam, ez lett belőle.

De nem is biztos, hogy gondolatok ezek, inkább élettények, viszont fontos élettények, és biztos, hogy nem esett róluk szó a különben visszahallgatva igen érdekes beszélgetésben. Főleg Vári Gyuri és Reményi Jóska (maradok a becéző formulánál a beszélgetés stílusában) mondtak első megszólalásaikban nagyon jó összefoglaló szempontokat a fiatal Petrihez, amelyek mégis egy kicsit elméletszagúak maradtak, úgy hogy most az ő rokonszenves csevegésüket kiegészíteném egy-két megfigyeléssel.)

Petri ún. fiatalkori költészetében van egy nagy törés. A kamaszkori versek és az első kötet versei között van egy csönd, amely csönd a költészettel való végérvényes szakítás csöndje. Amikor Petri úgy dönt, hogy a "józsefattilai" modell nem folytatható, akkor nem áll át egy másik sínpárra, mint tette régebben a vonat a szovjet határon, hogy akkor próbáljunk valami mást csinálni, hanem úgy dönt, hogy ez tényleg nem megy. Hogy valami egészen mást kell csinálnia. Akkor pszichiáter szeretett volna lenni, és a nála megszokott elmélyüléssel vetette magát a pszichológia és pszichiátrai tanulmányozásába. Drága angol könyveket vett, amelyeket később, pénz- és szeszhiányban potom pénzért elvesztegetett. Részlet egy 99 februárjában írt naplójegyzetéből: Hihetetlen mennyiségű tesztet készítettem Intapusztán is. Elsősorban Süle Feri alorvos barátom kérésére, ezeket az ő feleségével, Draskóczy Magdival, a pszichológusnővel (D. Laci, Sára férje, testvére) dolgoztuk fel. Ott tanultam meg a Szondi és a Rohrschach mellé a fatesztet, a testsémát és a TAT-ot. Furcsa, hogy ezeket ugyanúgy nem lehet elfelejteni, mint a nyelveket: egy hét tréning után bátran el mernék vállalni egy pszichológusi állást. Ja, csináltam még szó-asszociációs tesztet is, meg Lüscher-színpiramist, meg Hamburg–Wechslert (ez általános intelligencia teszt). Ezenkívül igyekeztem minél többet beszélgetni a betegekkel. Micsoda munkabírásom volt még! (Szeretett főnököm, Goldschmidt dr. nem nagyon vonzódott a tesztekhez, inkább a farmakológiai iskola híve volt, habár ő vezette be a szociometriát és a rendszeres filmfelvételeket a betegekről az ebédlő-társalgóban. Mért is nem volt bennem több szívósság? Ma már elismert kutató orvos lennék, és biztosan egy pszichiátriaosztály főorvosa. – (Holmi, 2002 november). Egyszóval egy komplett életforma-váltás vágya is volt ez, mindenesetre hatalmas szünetjel. Ami miatt említem ezt, mert ez a szünetjel beépült Petri későbbi költészetébe, már az első kötetben is. A hallgatás, a nem-írás, mint forma. Magyarán az, ahogyan egy élettapasztalat formává kristályosul. Számos idézetet tudnék hozni most erre, vagyis az elhallgatásra, mint élettapasztalatra, ez a toposz végigkíséri Petri költészetét. És míg Vári Gyuri hibátlan érzékkel hozza összefüggésbe a kései verssort: az én szemem száraz, nézni akarok vele, a nagyon koraival: csak azt tudom, ami van (1959) – vagyis a tárgyilagos elfogadás, a szemlélődés, a megnevezés, a metaforákra való gyanakvás költői magatartásának illusztrálására, ennek az elhallgatásnak és némaságnak, és az életformaváltás kényszerének (talán hasznos volna regénybe fogni – írja a Magyarázatok egyik versében) említetlenül hagyása a fiatal Petri esetében hiányérzeteket ébresztett bennem.

Ugyanide tartozik a naplórészletben említett Sára, illetve a Sárához fűződő Sára-szerelem is. Szerelmi költészetről a beszélgetésben nem esett szó, holott eshetett volna, mert éppenséggel ebben a néma, nem-versírói korszakban történik Petrivel a számára legnagyobb, egész életében őt végig foglalkoztató baj, probléma, trauma, tragédia, ahogy tetszik, ami szintén egy élettény: az öngyilkos Kepes Sára – ismét egy komoly törés, és a komplett történet mögötte, amit egy korai, 1966-os prózájában elkezdett megírni, és ami Novellatöredék Sáráról címmel jelent meg az Összegyűjtött munkák IV. kötetében. Nevezetesen az életvitelszerű hűtlenség, netán partnerváltás, de trükkösen, az előző partner lényeges motivikus, sőt életvitelszerű jelenlétének megőrzésével együtt (menage á trois, menage á quatre, menage á cinq, és így tovább) – a beszélgetők ezt a fenomént a "személyes" és a "partikuláris" rovat alá sorolnák nyilván, de a hiányérzetem megmaradt, a személyes, a "csak egy személy" kívánalma éppen arról szól, hogy a konkrét életesemények formává válthatók-e: hiszen egy nagyonis konkrét és kézzelfogható eseményről van szó, ami, hadd használjam Stendhal szavát, formává kristályosul később Petri költészetében. Ez tehát egy második élettény, egy második törés, ami formává alakult és végigkiséri költészetét.

Ami a "kritikai racionalitás poézisét" illeti, amit szintén Vári Gyuri vetett föl, ismét intelligensen, a mélyén itt is egy törés rejtezik. A sok csak azt tudom, ami van mögött, mely konstansnak látszik, és leginkább azzal a "plebejus" hogyishíjjákkal hozható összefüggésbe, amely plebejus whatever szintén elhangzott a beszélgetésben, mármint hogy Petri a maga szuperműveltségével és hiperokosságával együtt nagyon jól kijött az ún. "egyszerű" emberekkel (ebben egyébként Beckettre hasonlít – és ez a versek hangvételére és tematikájára is hatással volt, egyszerű tények, egy kovászos uborka elkészítése mondjuk, mint a poetikus közlés létalapja, még kapásból latin költők jönnek ide, Horatius leginkább, de Catullus is, Catullus inkább a korai Petrinél, Horatius a késeinél is jelentős hatással), megfigyelései mindig a köznapi, a kézzelfogható, ténylegesen tapintható szintjén mozognak – de ami a lényeg: a 60-as években feltűnik a szerző életében, az egyetemen, ahová néhány évig azért járt, és nagyon jó társaságba keveredett, Wittgenstein és Max Weber. Úgy érzem, a "kritikai racionalitás" kifejezés ezt nem fedi le egészen. Wittgenstein nyelvkritikai filozófiája, és Max Weber az új világot leíró – vallásra amuzikális – szociológiája ugyan bizton nevezhető racionálisnak, de gyökeresen más megközelítési módot jelent Marxhoz, Hegelhez, vagy teszem Lukács Györgyhöz, sőt, a kor újbaloldalának sztárjához, a nagyszerű Gramscihoz képest is. Itt is van tehát egy fontos és lényeges törés, és amikor Gyuri költészetében a fogalmakat, szavakat, jelentéseket szemügyre veszi, magát a nyelvet veszi szemügyre, a kritikai nyelvgesztus-analízis wittgensteini – nem föltétlenül "racionális" – leíró technikájával. Nyelvjáték-elmélete, egész művészetelmélete, amelyet később, a rendszerváltás utáni egyetemi előadásaiban fejtett ki, innen származik. Wittgenstein Freud-kritikája is fontos volt a pszichiáternek készülő fiatal filozófus számára (Petri kétségtelenül filozófusnak érezte magát, vagy legalábbis úgy vélte, filozófiát űz akkor is, amikor látszólag nem, az is volt, hasonlóan Jeleshez, Bódyhoz, Nádashoz). Hogy úgy mondjam, Wittgenstein révén iratkozott ki Freudból, Max Weber révén Lukácsból.

Ami Reményi Jóska "alternativ vátesz"-meghatározását illeti, tulajdonképpen tetszik, mint ahogy Vári Gyuri is jól fogalmazta meg ezt a paradoxont, hogy valaki mennyire nem ambicionálja, hogy "az utolsó költő néptribun" legyen, netán az "ellenzék bárdja", és mintegy akarata ellenére az lesz, de engem mégsem elégít ki sohasem, ha Petrit politikai költőnek nevezik (éppen ezért, a Jelenkorban, kb. egyidőben a rendszerváltással némi provokatív éllel írtam meg Petri György a szemlélődő költő c. tanulmányomat, amit egyébként Fodor Géza saját tanulmánya előtt még kéziratban olvasott és fel is használt). Kétségtelen tény, hogy Petri soha nem fogalmaz meg kívánalmakat, célokat, sollen-eket, olyasmit, hogy "akasszátok fel a királyokat" , ilyesmi eszébe nem jut. A politikában pontosan ugyanaz a megfigyelő volt, mint a kocsmában vagy a konyhában vagy a kertben, vagy saját teste dolgaiban az utolsó pillanatig. Hogy a politikumra ilyen érzékeny lett, az egyértelműen 13 éves kori élmény, 1956 következménye, amikor nagyon sűrítetten, két hét alatt élhette meg egy komplett leíró-szótár lecserélődését, és magukat az eseményeket testközelből figyelhette – továbbá ide tartozik, hogy nem egy jelentős művész majdnem egyidőben tudta meg (Jeles is, Nádas is, Petri is, mind 13 évesen) – hogy ő zsidó, és szinte ugyanabban a pillanatban élte meg 56-ot, a körülötte levő világ szétomlását. Nem, nem volt robbanás, írta később Petri, a Magyarázatokban az Összeomlás c. 56-ról szóló versében (én megkérdeztem, gyermeki naivitással, hogy miről szól, mert nem derült ki számomra – a vers még kódolva volt, fedett volt, innen származhat későbbi költészetének közvetlensége felől szemlélve valami nagyon finom műviség, amit most némelyek a szemére vetnek): Nem, nem volt robbanás, / csak összeomlás. / A belülről megőrölt, / a magát csalva másokat csaló, / a látszattal terrorizáló / hang nélkül szétomolt. Természetesen megfigyelhető a gondos textúra, a stilizálás, a nyelvi sűrűség, a cenzúra figyelembevétele, de megfigyelhető az elképesztő anyagszerűség is, amelyik nagy költészetté változtatja a megfigyeléseket. Csak szétcsúszott egy hang nélkül, / szögek átcsúsztak lágyan elrohadt gerendán, / téglák márgaként vagy hamuzsírként, /porózus száraz szerkezetüket / feladták, mint a züllött kötelék... A politika nyelve és szituációi, a történelem és az ő tanulsága Petri számára pontosan ugyanolyan anyagot képeztek, mint egy pók vagy egy vízcsepp vagy hab egy pohár sör színén – tompán az apadt sörhabba ne bámulj – itt nincs különbség.

Ilyesmiket tudtam volna elmondani, ha akkor megszólalok.

Forgách András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.