„Jobb lett volna elvégezni a kerekeken álló baba ruhájának összefércelését, mintsem kihívni a Gazda haragját.” Ezt a fejfájós, nyomasztó mondatot fogalmazom félálomban a hidegfrontos éjszakán. Honnan a ruha - valójában a naplószöveg, esetleg versek -  összefércelésének kényszere? Kinek a haragjától félek, kinek az elvárásaihoz igazodom? Ki a Gazda?

A Petőfi Sándor utcában, a házunkkal szemben, a szecessziós, panorámaablakos ház első emeletén az ötvenes években görnyedve hajtották a gépet a varrónő-rabszolgák egész nap. Utálhattak minket. Látták, hogy anyám egész nap otthon van, mi meg tanítás után szabadon járunk-kelünk a kiégett, lepusztult lakásban. Egyszer ránk uszítottak egy rendőrt, aki be is csöngetett, mert kiráztam a porrongyot az ablakon. Egy múló pillanatra megfordult a fejemben, hogy letartóztat. Tegnap este eszembe jutott az egykori jelenet. Elnevettem magamat a mára elképzelhetetlen eseten alapuló újsághír gondolatával: Egy porrongy kirázása miatt lakásában felkereste X.Y. Petőfi Sándor utcai középiskolás lányt a rendőr, és pénzbüntetést rótt ki rá. Képtelen történet mai füleknek, ugyanis – szemben a hazai gyakorlattal – diktatúrákban, de egyes fejlett demokráciákban is söpörték/söprik és mosták/mossák az utcákat.

Délelőtt nálam járt Kelevéz Ágnes, kép- és hangrögzítés készült jó két óra hosszat tartó beszélgetésünkről. Megajándékozott a Nyugat csodálatos képeskönyvével. Diákkoromtól ismert, rokoni arcok, csoportképek, levelek, számlák, szándéknyilatkozatok kópiái. A hazai történelem tragikus olvasó- és képeskönyve. Ady két hatalmas szeme 1907-ből. Csáth még vékony-baljósan, Kosztolányi merengve, a szőnyeggel leterített kerek asztalnál, előtte újság, kissé távolabb az apám íróasztaláról számomra is ismerős , félhengerbe fűzött itatóspapír, tetején imperatív fagomb. Ignotus, Babits, Móricz, Osvát és Hatvany. Kaffka Margit hatalmas hajkoronával, karcsún és telten, félprofilból, a kor szokása szerinti pózban, egy szoborállványon könyökölve. Karinthy fürdőnadrágban a Zsolnay csempefülke keretében álló, meztelen lányszobrot karolva a Gellért fürdőben. Füst dandys öltözékben. Nem sejthetni még, hogy a fiatal írónemzedék tagjaiban sáskán élő, félelmetes prófétaként él tovább. Fiatal házasok, szeretők portréi. Osvát szőkén, ifjú felesége őt utánzó testtartásban, Ady és Léda, Móricz Zsigmond és első felesége, később Kosztolányi és Kosztolányiné Ádám fiúkkal. A 178. oldalon aztán egy '26 körül készült, a talán megázott majd megszárított, a víztől ráncos fotón a ráncos, megtört Osvát-házaspár. A fotóhoz írva a feleséget megszólaltató, az Osvátért a megalázkodásig rajongó Füsttől vett idézettel kiegészített vallomás-töredék: „Osvát feleségének mondom – nehéz lehet vele élni. – Nem nehéz – feleli – de lehetetlen.” Egy évvel később – mint megtudjuk – az asszony öngyilkos lesz. Ugyancsak Osvát (és rendkívüli szépségű lánya) a 188. oldalon. Értesülünk arról is, hogy négy évvel későbben a Nyugat emblematikus szerkesztője lánya halálos ágyánál véget vet életének.

A sok felkavaró dokumentum között, megrendülésünkre, 1931-ből a Magyar olvasóközönségnek szóló program a Nyugat új vezető-szerkesztője, Móricz Zsigmond aláírásával.

Miért harcol a Nyugat?

Harcol a műveletlenség ellen,
a babona ellen,
a ponyva ellen,
a tehetségtelenek és izlésrombolók ellen,
a konzervatív tunyaság ellen,
a megvásárolható tollak ellen,
minden ellen, ami az emberi lélek szabadságát korlátozza…

Aztán  az irodalom új üstökösei. Kevés kivétellel, ahogyan az első lapokon is, gyönyörű arcok, mélytüzű szemek. Szerb baljós figyelmeztetése hallgatóságának, 1939-ből: „Mint tanárember mondom maguknak, tanuljanak meg könyv nélkül sok verset. Sokat segíthet”. Aztán az öngyilkosságok, haláltáborok, különítmények áldozatai, néhány túlélő fényképe. József Attila, Radnóti, Szerb Antal, Sárközi, Kuncz Aladár és a rákban, tumorban tébécében meghaló boldogabbak közül: Tóth Árpád, Babits, Kosztolányi, Karinthy. A végre nem feleségként jegyzett tündéri költő: Hajnal Anna. A vitathatatlan, de távolról sem jellem-óriás Szabó Lőrinc, szemüvegben. A páratlan életművet jegyző Móricz, a kisajátítható Németh László. A Nyugat családjának egyéb jelesei: Szép Ernő, Illyés Gyula, Tersánszky.

1902 az első lejegyzett dátum A könyvet egy híján hetven év múlva Ottlik bejegyzése zárja. Arról a pillanatról beszél, amikor a háború utáni újraindítás reményében összegyűjtött kéziratokat, engedélyeket, de még az irattartót is darabokra tépte: „… az a rémlátás tört rám egy rossz órára, hogy soha nem fogjuk újraindítani a lapot”.

Kisajátíthatatlan, tehát újraindíthatatlan ma már a Nyugat.

Kontroll-nélküli, fejfájós álmomban úgy gondolom, akárcsak az ország.

Hacsak nem visszafelé olvassuk a képeskönyvet, hogy elérjünk a boldog kezdetekhez.