Ki akarná rögtön az elején elárulni a titkot?
Interjú Ana Maria Sanduval
Ana Maria Sandu a könyvfesztivál román elsőkönyves vendége, akivel április 15-én vasárnap találkozhat a közönség az Elsőkönyvesek Fesztiválja bemutatkozó programján. Regényének részletét már korábban közöltük, most a vele készült interjút olvashatják.
- 2007. április 10.
Számos lapnak írtál már cikkeket a kortárs irodalmi folyóiratoktól az olyan női magazinokig, mint a Glamour vagy a Cosmopolitan. Milyen cikkeket készítettél, s mennyire volt fontos neked, hogy a lapok ilyen széles spektrumában dolgozz?
Már nyolc éve írok cikkeket a megélhetésért. Úgy gondolom, szerencsés vagyok, mert egy kulturális magazinnak dolgoztam, s jelenleg is egy filmmel, zenével és a városi kultúrával foglalkozó lap, a Re:Publik szerkesztője vagyok. Sosem kényszerítettek rá, hogy olyan témákról írjak, amelyek nem érdekeltek. Ezek alatt az évek alatt írtam heti televíziós krónikát, könyvekről írtam a csillogó női magazinoknak, s cikkeket írtam román rendezőkről és filmjeikről. Mindig egyfajta kihívás számomra, hogy a stílusomat a különféle lapokéhoz igazítsam. nem hiszem, hogy ez a kompromisszum jele lenne, sokkal inkább a profizmusé: ez a normális.
1998-ban végeztél az egyetemen, kortárs román irodalomból szereztél diplomát. Hogyan írnád le a román kortárs irodalmat: kik számodra a legfontosabb írók otthon és külföldön?
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a kortárs román irodalmat, azt mondanám, heterogén. Ez a tapasztalatok, a narratív formulás és minták kombinációja, de a nagyon különböző stílusok kombinációja is. Ami a költészetet illeti, az elkeserítő önéletrajziság hódított teret, de ami a prózát illeti, eónokat ugrottunk át.
Romániában a 90-es években főként a memoárirodalom hódított (naplók, memoárok, gyűjteményes levelezések). Ez ötven évvel a kommunizmus után történt, így az irodalom valamiképpen a nemzeti önterápia terepévé vált. A vallomásosság legyőzte a fikciót. De jó irodalmat is írtak ezekben az években, meg kell említenem például Mircea cartarescu regényét, az Orbitor-t (Aripa stigna), az Exuvii-t Simona Popescutól vagy a Frumoasa fara corp-ot Gheorge Craciun-tól.
2000 után a regényirodalom ismét fejlődésnek indult, s a kiadott könyvek tekintetében egy minőségében és mennyiségében is normális irodalmi terepről beszélhetünk. A fiatal írók regényei vagy újra felfedezik a világot és az identitásról mesélnek, vagy az irodalmi mániákkal foglalkoznak. Különböző novellisztikus formulákkal, témákkal és tárgyakkal találkozhatunk. A fiatalok közül Dan Lucian Teodorovici, Dan Lungu, Razvan Radulescu, Ion Manulescu, Cecilia Stefanescu, T. O. Bobe és Filip Florian nevét szeretném megemlíteni.
Az a tény, hogy a román írókat elkezdték fordítani, s műveik a nemzetk9özi irodalmi körforgás részeivé váltak, egyúttal azt is jelenti, hogy a román irodalom kezdi elveszíteni ominózus helyiérdekűségét.
Ami a világirodalmat illeti, elég nehéz eldönteni, mely könyveket is csippentsem fel a széles kínálatból: mostanában visszatértem Nabokovhoz, Salingerhez és Sylvia Plath-hoz, s emlékezetem kincsesládájában őrzöm számos más író műveit is, de attól tartok, idővel annyira átalakultak a tudatomban, hogy szinte félnék újraolvasni őket: Thomas Mann, Proust és Witold Gombrowicz is ilyen.
Egy bonyolult epikus költeményt jelentettél meg első kötetedként 2003-ban. Mikor döntötted el, hogy inkább regényt írsz?
Első könyvem, az Egy Chelbasan emlékiratai egy terjedelmes elbeszélő költemény, ebben a líra időről időre prózává változik, s vissza. Azt mondták, a Lány a vagonházból olyan regény, amely sok-sok oldal tiszta költészetet tartalmaz. Szívesebben mondanám azt, hogy a szövegeim formája változatos, de az a mód, ahogyan a világot látom és érzem, hasonló, akár prózáról, akár költészetről beszélünk.
Miért alkalmaztad ezt a prózából lírába és lírából prózába átfolyó stílust az Egy Chelbasan emlékiratai esetében? Az emlékezés módja érdekelt?
Minden, amit a könyvben olvashatsz, nem valódi emlékek sora. Valójában egy olyan kislány története, aki tetves lett a többi gyerektől, ezért kényszerítik, hogy nyírassa kopaszra a haját. Ezután elmegy egy tengerparti nyári táborba, ahol a Chelbasan gúnynevet ragasztják rá, ami egy, a kopaszságra erősen utaló, gyerekes, fiktív név. Ez jó előtörténet egy a különbözésről, a gyerekek elképzelhetetlen kegyetlenségéről, és a felnőtté válás, az érettség kényszeréről szóló meséhez. A könyv az elszigeteltségről szól: arról, hogyan kell elhagynod egy kort, az emlékek és az álmok egy részét.
Első regényed, a Lány a vagonházból egy kapcsolat története három tételben. A magyarra fordított részben az elbeszélő az a lány, aki a tinédzserként összekerült pár kapcsolatából született, s aki házasságuk okozója. Mindhárom történetet ugyanaz a narrátor beszéli el?
A regényem egy történet az önidentitásról, a véletlenről és arról, hogy „mi lett volna, ha”. A főszereplő, a tizenhét éves Ileana arra kényszerül, hogy élete legfontosabb döntését hozza meg, amely minden bizonnyal befolyásolja további sorsát. A 70-es évek kommunista Romániájában járunk, az abortusz tilos. Három lehetséges szcénánk van tehát Ileana élettörténetére, életének három lehetséges kivetítése. Egy pszichológiai történet, különböző hangokon elbeszélve. Ennek a fiatalasszonynak a történetét az az ötlet köti gúzsba, hogy a boldogtalanság, mint valami kór, néha akár örökletes is lehet. A szituáció változása, a két első történet dekonstrukciója történik meg végül, de ki akarná rögtön az elején elárulni a titkot?
A regényt a Polirom adta ki az Ego regénysorozatban. Milyen könyveket publikálnak itt?
Az Ego regénysorozat mostanáig a legegyöntetűbb és legjobban reklámozott szerkesztői vállalkozás a fiatal román irodalom megjelentetésére. Akár Polirom-brandről is beszélhetünk e téren, hiszen a kiadott regények száma már elérte az ötvenet. Hovatovább a legvitatottabb, a legtöbb díjjal kitüntetett és a legjobb eladási mutatókat produkáló, fiatal román írók által írott könyvek is ebben a sorozatban jelentek meg.
Hogyan írnád le azt a stílust, amelyet ebben a regényben alkalmaztál?
„Női írás poétikus és esztétikus hangsúlyokkal”. „A leírás megfontoltsága jellemzi: az érzékletek és a gondolatok gyűjteménye”. „A regény különös és gyötrelmes költészete behálóz. Egy regény folyékony és megtévesztő körvonalakkal, harmóniában a fantomok folyékonyságával, melyek a karakterek meggyötört elméjére vadásznak”. Néhány sor, amelyet a kritikusok írtak a stílusomról. Talán igazuk van.
De ami igazán fontos számomra, az az, hogy elmondjam: olyan író vagyok, akinél a stílus alkotja meg a zenét és a szöveg szövetét. Így az írói stílusjegyek a legfontosabbak, s olyan eredeti részeit képezik a munkámnak, melyeket akkor is megőrzök, ha más témáról írok.
Hozzászólás