hirdetés

Ki kicsoda?

2018. október 16.

„Az emberre voltam kíváncsi az író mögött, ő pedig mindenre azt mondta, hogy nem lehet" – olvashatjuk a feliratot fekete háttér előtt a film legelején. A hátralevő ötvenöt percben ennek ellenére igen sok mindent láthatunk. Még akkor is, ha nem minden Krasznahorkai László, ami annak látszik. – A Báró hazatér című portréfilmet ajánljuk.

hirdetés

Krasznahorkai László a tavalyi Margó fesztiválon bejelentette, hogy ez volt utolsó magyarországi nyilvános szereplése. Akkor még nem tudtuk, hogy ennek ellenére az idei Margón is jelen lesz. Breier Ádám ugyanis portréfilmet forgatott, amelynek első ránézésre egy főszereplője van: Krasznahorkai László, második ránézésre azonban már két figurát látunk: az írót és mellette báró Wenckheimet, Gyula város egykori nagyurát, a két éve megjelent regény főhősét. Az ő egymáshoz való viszonyukról szól A Báró hazatér.

„Az emberre voltam kíváncsi az író mögött, ő pedig mindenre azt mondta, hogy nem lehet" – olvashatjuk a feliratot fekete háttér előtt a film legelején. A hátralevő ötvenöt percben ennek ellenére igen sok mindent láthatunk. Még akkor is, ha nem minden Krasznahorkai László, ami annak látszik. A film címe A Báró hazatér. A filmben a bárót nem látjuk, Krasznahorkai viszont valóban hazatér, hiszen a film legnagyobb részét szülővárosában, Gyulán vették fel. Ugyancsak a film elején mondja, hogy az ő személye semmiképp sem azonosítható Báró Wenckheim figurájával. Rendben is volna, de a narrátor folyton a báróról beszél, amikor a kamera Krasznahorkait mutatja, mondatai pedig Krasznahorkai-mondatok. Ki kicsoda? – kérdezzük ekkor, és már elkezdenénk hibáztatni a dokumentumfilm készítőjét, Breier Ádámot, hogy összemossa a szerzőt regényének szereplőjével, hiába vágta be tőle az imént idézett mondatot. Krasznahorkai beszél itt, ő meséli el gyerekkori emlékeit és családi történeteit? Az nem lehet, hiszen a legelején kijelentette, hogy ilyesmiről nem lesz szó. A báró mesélne? Őt nem látjuk a vásznon. De aztán ahogy végigkísérjük a riportert és Krasznahorkait az író – és a báró – gyermekkorának helyszínein, ahogyan a „hazatérés" során körbejárják egykori életük kézzelfogható romjait (lakóház, kultúrház, kocsma, vasútállomás, erdő), szépen lassan kiderül, hogy pontosan ez a kérdés, ez a „ki kicsoda?" a film legfőbb tétje.

 

A film előzetese

Nem is portréfilm ez, ahogyan megnevezi magát, hanem dokumentumfilm, ha úgy tetszik, oknyomozó vagy igazságkereső dokumentumfilm, ami abból a kérdésből indul ki, arra keresi a választ, hogy hol van a valóság és a fikció határa. Másképp mondva: hogy hol van Krasznahorkai László és báró Wenckheim határa.

Kulcsfontosságú az a jelenet a film felénél, amikor egy járókelő nénivel megosztják a nagy hírt: az egyik báró itt van most a városban, a központban található patinás Komló Szállóban vett ki szobát. „Hú, de szeretnék vele találkozni" – mondja a néni, akit nem világosítanak fel arról, hogy ő is a dokumentumfilm játékának szereplője lett.

Azért nagyon fontos ez az epizód, mert innentől azután maga a kiinduló kérdés is jelentősen módosul, az lesz belőle, hogy van-e egyáltalán határ a valóság és a fikció között, a különbségnek tehát már nem a lokalizálhatósága a problematikus, hanem a létezése. Ha ez a kettő elválasztható egymástól, és aki kérdez, az Krasznahorkai László magánszemély, állampolgár (Ottlik szavával: ürge), akkor a néni a fikcióban él. Ha viszont, miképpen a film második fele sugallja, nem elválasztható, és Krasznahorkai fehér kalapja alatt báró Wenckheim is ugyanúgy ott áll, akkor máris a helyére kerül minden. „Nem csak hogy állandóan átléphető az a határ, ami a valóság és a fikció között van, hanem egyszerűen nem is érzékelem ezt a határt ma már." – mondja. És innentől kezdve nem zavaró, hogy az írót mutatja a kamera, a narrátor (Máté Gábor) pedig a bárót emlegeti. Hiszen – azt hiszem, ez az oknyomozás végső eredménye – mindketten, Krasznahorkai is és báró Wenckheim is, kitalált szereplők és valódi emberek egyszerre. Ha akarjuk, mindkettejüket láthatjuk, de valójában egyiküket sem ismerhetjük meg soha. Ez pedig végső soron már rég nem irodalomelméleti vagy esztétikai, hanem antropológiai tézis, noha annak elég radikális: mindannyian hús-vér emberek és kitalált szereplők vagyunk egyszerre. Még akkor is, ha nem tudjuk, ki talált ki minket, még akkor is, ha mi nem találtunk ki semmit. A nyomozás alapkérdése, hogy hol a határ valóság és fikció között, és a második kérdése, hogy van-e határ közöttük, így tehát érvényét veszti. De az az út, amin eddig a revelatív végkövetkeztetésig eljutottunk, nézőként is szinte detektívesdit játszva, várva, hogy a riporter a mi fontos kérdéseinket tegye fel – és rendre fel is teszi –, és várva, hogy arra az ősz szakállas, kalapos férfi valami váratlant és felemelőt mondjon – és rendre mondja is –, ez az út mindenképpen nagyon tanulságos.

 

(A Báró hazatér. Portréfilm, rendező: Breier Ádám.)

A film bemutatója október 20-án 20 órakor lesz a Margó Fesztiválon, a Várkert Bazárban.

Melhardt Gergő

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.