hirdetés

KILÁTÓ: ERDÉLY – Leltár

2018. január 14.

Balázs Imre József erdélyi irodalmi gyorstalpalója mellett csaknem húsz mű a Magasiskolában, nagyvizit Király Lászlónál, interjú Markó Bélával és Borbély Andrással, hét erdélyi folyóirat naplója, három Írómozi, portrék és más írások. Októbertől a Kilátóban Erdély irodalmával foglalkoztunk. Összefoglaljuk.

hirdetés

A magyar olvasó számára az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai irodalomban (ez utóbbival később foglalkozunk) főként azok a szerzők, alkotások, irodalmi műhelyek és jelenségek ismertek, amelyek valamilyen formában átlépték az országhatárt. Olyan írók, akiknek magyarországi kiadó jelenteti meg műveit, gyakran lépnek fel hazai, elsősorban budapesti helyszíneken, előszeretettel közli őket itt kiadott folyóirat, magazin. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik ritkábban vagy egyáltalán nem mutatkoznak műveikkel a magyarországi irodalmi berkekben. Felszínes képünk van a határon túl zajló, kortárs irodalmi életről és kulturális folyamatokról, keveset tudunk az ottani magyar szerzők alkotói világáról, inspirációiról, nehézségeiről, a művészeti élet fejleményeiről. Éppen ezért szánta el magát a Litera, hogy az eddigieknél átfogóbb és mélyrehatóbb képet nyújtson a kortárs magyar irodalom külhoni régióiról, a legfrissebb irodalmi törekvésekről, a nagyokon túl a középgeneráció és a legfiatalabbak tevékenységéről.

Kilátó sorozatunkban elsőként Erdélyt állítottuk fókuszba. Októbertől mostanáig az erdélyi irodalomé volt a főszerep a Literán.


A több mint három hónapos széria bevezető esszéjét Gyorstalpaló a kortárs erdélyi magyar irodalomhoz, négy tételben címen Balázs Imre József írta. Csak egy rövidrészt ragadunk ki belőle, de érdemes újraolvasni az egészet: „erdélyi írónak lenni , általában valamihez képest vetődik fel, és leginkább pragmatikus (noha nem anyagi) kontextusokban. Például erdélyi írónak lenni jó volt egy ideig, amikor távolról nézve olykor megmosolyogtató kánonháborúk dúltak Budapesten, előbb még döntően irodalomszemléleti, majd egyre inkább politikai alapon. (Azóta már nincs is rajtuk mosolyognivaló.) Erdélyi írónak lenni jó olyankor is, ha kultúrák közötti mozgásokra, többfelé figyelésre értjük. És itt nem csak magyar–román játszmákra gondolok, a szász–sváb múlt nyomaira sem feltétlenül, hanem mondjuk arra, hogy ha bemegyek egy budapesti Libri könyvesboltba, vagy a kolozsvári Cărtureştibe, mindkettő tele van világirodalmi művekkel, elméletírók munkáival, szakkönyvekkel, és mindkettő egész más bontásban mutat meg egy-egy szeletet a világkultúrából. Eredeti nyelven olvasni jó, persze, de a közvetítő nyelvek is rendben vannak".

A Magasiskolában Markó Béla, Egyed Péter, Borsodi L. László, Jánk Károly, Király László, Székely János, Fekete Vince, André Ferenc, Molnár Vilmos, Balázs Imre József, Győrfi Kata, Horváth Benji, Borbély András, Láng Orsolya és Bogdán László írásai voltak olvashatóak. A hét prózája rovatban Vári Attila novelláját közöltük, a Parnasszus folyóirat jóvoltából pedig Szilágyi Domokos Hervay Gizellához írt leveleit (mellette Cseke Gábor Hervay Gizelláról írt visszaemlékezését), Lövétei Lázár LászlóSzerelmes Arany estre írt verssel szerepelt.

Bemutattunk olyan, már nem élő alkotókat is, mint Székely János és Mózes Attila. Közöltük Visky András, Látóban megjelent, 1990-es, A világ lelkiismerete című interjúját Székely Jánossal. Abban nyilatkozza Székely: „Mindig a nehezebb út az igazi út. Rend van a világban? Mindenesetre törvények vannak. Nem olyan rend, amit képzelünk, nem egy kiegyensúlyozott emberi rend. Mert az talán nincs. De nekünk az a dolgunk, hogy rendbe tegyük a világ dolgait. Mikor mi leülünk írni, az a dolgunk, hogy a rendetlent rendbe tegyük. Ami pedig a kiszakadást illeti, nem ez volt a genezise az én verseimnek. Én filozófus akartam lenni. Nekem az volt a becsvágyam, hogy megértsem a világot. Ennél magasabbrendű feladatot el sem tudok képzelni". Mózes Attiláról Potozky László írt esszét, Fontos emberi semmiségek címmel: „A hetvenes-nyolcvanas évek urbánus erdélyi hétköznapjainak hajszálpontos feltárásáért számít Mózes Attila egyedinek, ő az egyik legéletesebb határon túli prózaíró. Fontos emberi semmiségeket, a legjelentékenyebb hallgatásokat örökíti meg, már kezdeti zsengéiben maximumra húzza a lélektani analízist és a nyelvi lendületet".

Csak a tartalom bírja ki az idő rongálását címmel közöltünk nagyvizit-interjút Király Lászlóval. A költőt otthonában Szihalmi Csilla látogatta meg. „Tartalom és forma elválaszthatatlan. Ritkán fordul elő, hogy előre kigondolt tartalmat öntök utólag választott formába. Ez persze nem törvény, nem szabály. Azt a szándékot nem ismerem, mely szerint 'most le kell ülnöm és írnom egy verset, ha törik, ha szakad...' De ahány költő, annyi alkotói boszorkánykonyha. Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét – mondja Babits. Én meg szoktam várni, amíg a vers rám talál, megkeres, nem hagy békén. Azt találtam mondani egyszer egy interjúban, hogy a próza az ingem, a vers a bőröm. De ezek is csak afféle szellemes megválaszolásai annak, amit tulajdonképpen magam sem vagyok képes megmagyarázni. Szerencsémre – mert szeretem azt az izgalmi állapotot, a kalandot, melynek az eredménye költemény lesz. 'Könnyen' írok és szenvedés nélkül – nem is értem azokat, akik úgymond 'vért izzadnak' munka közben. Ennek azonban nem sok köze van a kész munka minőségéhez. Eszembe jut Páll Lajos festő-költő barátom, akitől azt kérdezte egy alkalommal Katona Éva színművész, a feleségem, hogy mikor jelentkezik nála az ihlet. 'Amikor odaállok a festőállvány elé'– válaszolta fanyar élvezettel a mester, aki távol tartotta magát az emlékektől" – olvasható az interjúban.

Farkas Árpáddal tervezett nagyinterjúnk sajnos nem valósulhatott meg, de a Parnasszus jóvoltából a pályatársak 1981-es méltatásait olvashatták oldalunkon, Apáink arcán címmel. Sütő András írja róla: „Amidőn Farkas Árpád első verseit olvastuk, fölnéztünk az égre: ilyen kellene még. Igaz, hogy a földet értek közül egyesek – a szeles időjárásra való tekintettel – fegyvereiket eldobálták és lepkefogásba kezdtek. Farkas Árpád konok szenvedéllyel kereste meg a közösségi gondok lövészárkát... Aki látni óhajtja őt: hímes mezőkön andalogva hiába keresi."

Készült még interjú Markó Bélával Van-e közös Erdély címmel. Jánossy Lajos kérdéseire Markó Béla válaszolt. Többek között ekként: „Kérdés, hogy van-e közös Erdély. Vagy ha nincsen, sikerül-e egyszer kialakítani. Ha valaki az erdélyi román írókat olvassa, Lucian Blagát például, aki költő volt, dráma- és esszéíró, de filozófus is, érezni fogja, hogy másképpen ír, más kulturális toposzokat használ, mint a Kárpátokon túli román írók, de a műveiből még az sem nagyon derül ki, hogy más nyelvek, más kultúrák is vannak Erdélyben, legalábbis ez az erdélyi sokszínűség nem igazán foglalkoztatja őt. Virtuális hazában élnek az erdélyi magyar írók is, bár ők a két világháború között azért már folyamatosan azzal kínlódtak, hogy egy transzszilván identitást megteremtsenek. Van persze olyan jelentős erdélyi román író, Liviu Rebreanu, szintén a két világháború között, aki viszont legvisszhangosabb regényében, az Akasztottak erdejében éppen egy tragédiába torkolló identitás-konfliktust ábrázol. De máig párhuzamos világok vannak Erdélyben, itt Marosvásárhelyen is, ahol élek, és ahol a városnak majdnem fele ma is magyar, van egy magyar és egy román Marosvásárhely valójában. Holott nem élünk elkülönítve, hanem ugyanazokban a negyedekben, utcákban, panelházakban. Olyan erős a magyarokban az emléke az asszimilációs szándéknak, az erőszakos egybezártságnak, hogy egyszerűen külön akarnak lenni, főleg az oktatási és kulturális intézményekben".

Nemrég olvashatták a Literán Pokorni Anna Aliz interjúját Borbély Andrással, Politikus-e az irodalom? címmel. Abban olvashatják: „Az irodalom számomra a társadalmi kommunikáció, cselekvés, közvetítés egyik formája, melynek persze megvannak a maga autonóm törvényszerűségei és invenciói, ugyanakkor az intézményei, szerepstruktúrái, hierarchiái, ideológiái, szokásrendjei, történetisége, mindenféle kontextusai is, amelyek keresztül-kasul átjárják létrejöttének, használatának folyamatát. Mint ilyen, hozzájárulhat ahhoz, hogy létrejöjjön a társadalomban egyfajta közös kulturális érzék, konszenzus, amelyben az emberek észrevétlenül otthon érzik magukat, és ha hű akar lenni önmagához, vállalnia kell azt is, hogy megtörje a fennálló konszenzusokat, kitágítsa a megértési és érzékelési küszöbünket. Persze a legtöbb esetben ez mikrokommunikáció és mikrocselekvés. De a leghermetikusabb művészet is, mely mindenfajta politikait kizárni próbál, bizonyos önmagán kívüli feltételekre támaszkodik, azokra válaszol, vagy róluk válik le".

Hét irodalmi műhely írt oldalunkra naplót: novemberben a Korunk, az Eirodalom, a Várad és az A szem (akik elnyerték a Litera 2017-es Napló-díját, megosztva a Kőrizs Imre – Száz Pál szerzőpárossal), decemberben a Látó és a Helikon, majd utolsóként a Székelyföld. A folyóiratok szerkesztői és szerzői egy-egy héten át számoltak be életük eseményeiről, olvasmányaikról, műveikről és tevékenységükről.


Írómozink meghívottai is erdélyi írók voltak. Októberben Vida Gábor volt a vendégünk, Kincses Réka Balkán bajnok című filmjével. Beszélgetőtársa Szekeres Dóra volt. Novemberben Láng Zsolttal találkozhattak és az Aferim! című román filmmel. A beszélgetést Jánossy Lajos vezette. Az elsőnek tervezett mozit Selyem Zsuzsával januárban rendeztük meg. Jim Jarmush Down by Law (Törvénytől sújtva) című filmjéről Fehér Renátó beszélgetett vele a Nyitott Műhelyben.

2017 tavaszától Visky András az egyik 2flekken-írónk, havonta olvashattak és áprilisig olvashatnak tőle tárcát Bibliaóra címen.

Igen sok erdélyi vagy Erdélyből származó, ma Magyarországon élő szerzőt olvashattak eddig is a Literán. Bodor Ádám írásait és a róla készült anyagainkat dossziéba gyűjtöttük, ajánljuk Balla Zsófia és Kovács András Ferenc műveit, Láng Zsolt vagy Csutak Gabi tárcáit, a Szilágyi Istvánról vagy Kányádi Sándorról készült írásokat, mások mellett Balázs Imre József, Adorján Beáta, Láng Zsolt, László Noémi, Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Parászka Boróka, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szőcs Géza, Szőcs Petra és Visky András, az irodalmi műhelyek közül pedig az E-MIL, a Filmtett és a Székelyföld naplóit.

Bár tudjuk, teljes képet nyújtani lehetetlen, fontos írások születtek a Kilátóban. Olvassák és nézzék újra a termést ITT. A Literán – mint ahogy eddig, ezentúl is – változatlanul számos erdélyi vagy Erdélyből származó szerző jelenik majd meg írásaival, és számos róluk készült cikket olvashatnak a jövőben is.

Februártól a Kilátóban VAJDASÁG irodalmáé a főszerep!



hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.