hirdetés

KILÁTÓ: VAJDASÁG – Folytatódik a határon túli irodalmi szemle

2018. február 3.

A Litera KILÁTÓ című vállalkozásában három nagy fejezetben, három-három hónapos szakaszokban ássa magát – lehetőségeihez mérten – meglehetős mélyre a határon túli irodalomban. Másodikként – februártól április végéig – Vajdaság áll figyelmünk fókuszában.

hirdetés

A magyar olvasó számára az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai irodalomban (ez utóbbival később foglalkozunk) főként azok a szerzők, alkotások, irodalmi műhelyek és jelenségek ismertek, amelyek valamilyen formában átlépték az országhatárt. Olyan írók, akiknek magyarországi kiadó jelenteti meg műveit, gyakran lépnek fel hazai, elsősorban budapesti helyszíneken, előszeretettel közli őket itt kiadott folyóirat, magazin. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik ritkábban vagy egyáltalán nem mutatkoznak műveikkel a magyarországi irodalmi berkekben. Felszínes képünk van a határon túl zajló, kortárs irodalmi életről és kulturális folyamatokról, keveset tudunk az ottani magyar szerzők alkotói világáról, inspirációiról, nehézségeiről, a művészeti élet fejleményeiről. Éppen ezért szántuk el magunkat, hogy az eddigieknél átfogóbb és mélyrehatóbb képet nyújtsunk a kortárs magyar irodalom külhoni régióiról, a legfrissebb irodalmi törekvésekről, a nagyokon túl a középgeneráció és a legfiatalabbak tevékenységéről. Elsőként, 2017 októberétől Erdély irodalmával foglalkoztunk. Az összegyűlt anyagot dossziénkban találják, összefoglaló cikkünk segít a tájékozódásban.

Mostantól Vajdaságot állítjuk fókuszba. Februárban, márciusban és áprilisban a vajdasági irodalomé a főszerep a Literán.

Az Új Symposion szerkesztősége 1983-ban. Állnak: Csorba Béla, Sziveri János, Losoncz Alpár, Balázs Attila, Szűgyi Zoltán, Radics Viktória, Maurits Ferenc. Guggolnak: Mák Ferenc, P. Nagy István, Faragó Kornélia, Fenyvesi Ottó és Bicskei Zoltán.

Bevezető esszét ír Patócs László. Készülünk nagyinterjúkkal. Végel Lászlóval nagyvizitet tervezünk, de várható több másik interjú is jelentős vajdasági szerzőkkel.

Együtt a Symposion csapata: Faragó Kornélia, Csányi Erzsébet, Csorba Béla, Losoncz Alpár, Mák Ferenc, Sziveri János, Fenyvesi Ottó 1988-ban az Ifjúsági Tribünön, Újvidéken.

Több irodalmi műhely ír majd oldalunkra naplót (a lista még nem teljes): február 12-től Bence Erika, az Újvidéki Egyetem tanára, február 26-tól a Belgrádi Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszékének munkatársai, március 5-től a Forum Könyvkiadó, március 12-től a Híd folyóirat, március 19-től a Forum Könyvkiadó műfordítói stábja, március 26-tól a zEtna, április 2-től Balázs Attila (Újvidéki Rádió), április 9-től a Symposion folyóirat, április 16-ától pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég-országa, Szerbia áll naplórovatunk középpontjában. A folyóiratok szerkesztői és szerzői, irodalmi műhelyek képviselői egy-egy héten át számolnak be életük eseményeiről, olvasmányaikról, műveikről és tevékenységükről.

A 25. kanizsai írótábor közgyűlése. Elnöki beszámolót tart Gion Nándor.

Magasiskola rovatunkban hétről hétre erdélyi szerzők friss műveit közöljük. Bemutatunk olyan, már nem élő alkotókat is, mint Gion Nándor, Koncz István és Sziveri János. Valamint beszámolunk az Élőlánc – Fiatal vajdasági irodalom és a (délszláv) háború című rendezvényről.

A Napló Kör asztaltársaság második találkozója, a Napló megjelenésének 22. évfordulóján. A Napló Kör alapítói: Tolnai Ottó, Végel László, Németh Árpád, Gerold László és Bódis Gábor, és a két új tag: Balázs Attila és Pressburger Csaba.

Írómozink meghívottai is vajdasági írók. Január 31-én DrMáriás volt a vendégünk, Slobodan Šijan Ki énekel ott? című filmjével. Beszélgetőtársa Nagy Gabriella volt. Február 21-én Sirbik Attilát látjuk vendégül. Vele Fehér Renátó diskurál a vetítés után a Nyitott Műhelyben. Március 28-án Lovas Ildikóval találkozhatnak. A beszélgetést Jánossy Lajos vezeti. A beszélgetéseket a LiteraTV rögzíti.

A Híd mai szerkesztősége: Patócs László, főszerkesztő, Terék Anna költő, Bakos Petra főmunkatárs, a Közép-Európai Egyetem doktorandusa és Kocsis Árpád prózaíró.

Temérdek vajdasági vagy Vajdaságból származó, ma Magyarországon élő szerzőt olvashattak eddig is a Literán.

Tolnai Ottóval nemrég készítettünk 3 részes nagyvizit-interjút (Az interjú mint olyan I., II., III. rész), melyhez képgaléria, mellékdal és két videó is csatlakozott. Költészet napjára várható a Palicson, a Magyarkanizsa melletti tanyán és Szabadkán forgatott portréfilmünk.

LiteraTV: Valuska Gábor – A videó folytatása ITT tekinthető meg.

Ladik Katalinnal készített nagyinterjúnkat Az egész alkímia... I. és II. címen olvashatják. Bozsik Péternél is jártunk Veszprémben. A vele készült nagyvizit első részét Nem esett Ady-kötet a fejemre, a második részt Nyivákolok, mint egy sarokba szorított macska címen közöltük.

Olvashatnak tőlük és más vajdasági szerzőktől bőségesen szépirodalmi művet, velük készült interjút, műveikről írt kritikát, estjeikről szóló tudósítást. Tolnai Ottón, Ladik Katalinon és Bozsik Péteren kívül – a teljesség igénye nélkül – többek között olyan vajdasági vagy a Vajdaságban született szerzőkkel találkozhattak eddig a Literán, mint Végel László, Danyi Zoltán, Balázs Attila, Szerbhorváth György, Lovas Ildikó, Bencsik Orsolya, Lantos László Triceps, Orcsik Roland, Radics ViktóriaAaron Blumm (Virág Gábor), Fenyvesi OttóSebők Zoltán, Thomka Beáta, Faragó Kornélia, Szombathy Bálint, Sirbik Attila, DrMáriás, Rajsli Emese, Gion Nándor és Sziveri János. Volt tárcaírónk már Bozsik Péter, Sebők Zoltán és Szerbhorváth György, naplót pedig mások mellett Aaron Blumm, Balázs Attila, Bozsik Péter, az Ex Symposion folyóirat, Falcsik Marival közösen Lantos László Triceps, Fenyvesi Ottó, a Forum Könyvkiadó, Harkai Vass Éva, a Híd folyóirat, Kollár Árpád, Ladik Katalin, Lovas Ildikó, Orcsik Roland, Radics Viktória, Rajsli Emese, Szerbhorváth György és Végel László írt a Literára.

Mostani sorozatunk nem adhat teljes képet, alapvetően a Literán keveset szereplő vagy eddig nem publikált szerzőkre koncentrálunk. Tartsanak velünk a KILÁTÓ-ra, tekintetünk Vajdaságot pásztázza!

 


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.