hirdetés

KILÁTÓ: VAJDASÁG – Leltár

2018. június 2.

Mi vagy te, vajdasági magyar irodalom? – tette fel a kérdést Patócs László bevezető esszéjében. A Kilátóban márciustól mostanáig erre adott választ tucatnál több friss mű, interjú Végel Lászlóval, Faragó Kornéliával és Kollár Árpáddal, Domonkos István- és Koncz István-archívok, videók, kilenc vajdasági napló, portrék és más írások. Összefoglaljuk.

hirdetés

A magyar olvasó számára az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai irodalomban főként azok a szerzők, alkotások, irodalmi műhelyek és jelenségek ismertek, amelyek valamilyen formában átlépték az országhatárt. Olyan írók, akiknek magyarországi kiadó jelenteti meg műveit, gyakran lépnek fel hazai, elsősorban budapesti helyszíneken, előszeretettel közli őket itt kiadott folyóirat, magazin. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik ritkábban vagy egyáltalán nem mutatkoznak műveikkel a magyarországi irodalmi berkekben. Felszínes képünk van a határon túl zajló, kortárs irodalmi életről és kulturális folyamatokról, keveset tudunk az ottani magyar szerzők alkotói világáról, inspirációiról, nehézségeiről, a művészeti élet fejleményeiről. Éppen ezért szánta el magát a Litera, hogy az eddigieknél átfogóbb és mélyrehatóbb képet nyújtson a kortárs magyar irodalom külhoni régióiról, a legfrissebb irodalmi törekvésekről, a nagyokon túl a középgeneráció és a legfiatalabbak tevékenységéről.

Kilátó sorozatunkban Erdély után másodikként Vajdaság irodalmát állítottuk fókuszba. Februártól mostanáig a vajdasági irodalomé volt a főszerep a Literán.

A több mint három hónapos széria bevezető esszéjét Szemben az íróval – Mi vagy te, vajdasági magyar irodalom? címen Patócs László írta. Csak egy rövid részt ragadunk ki belőle, de érdemes újraolvasni az egészet: „Valahol itt, a lokalitás jellegzetességeinél, az életutak térképészeti lekövetésénél érhetőek tetten a vajdasági magyar irodalom sajátosságai és lényeges vonásai. A teljesség igénye nélkül: couleur locale, ákácok (tüskés, invazív, de a miénk), gastarbeiter-költészet, a több részre szakadó Új Symposion, Veszprém mint olyan – megjegyzendő: az újvidéki kötődésű, de oda áttelepült vajdasági magyar írók csak nem tudtak lemondani a magaslati perspektíváról: várat cseréltek –, Sziveri János története, az ő nevével fémjelzett szerkesztőségről készült utolsó legendás fotó, illetőleg az a tény, hogy manapság komolyabb kockázatvállalás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a vajdasági magyar irodalmárok igen jelentős része Vajdaságon kívül él. Ennek legfőbb oka a minden olvasó által ismert társadalmi-gazdasági tényezőegyüttes, amelynek lehengerlő és izgalmas olvasatát adja a Forum Könyvkiadó Intézetnél megjelent Ki vagy te, vajdasági magyar? című kiadvány, a tavalyi év egyik legfontosabb esszékötete".

A Magasiskolában Domonkos István, Jódal Kálmán, Benedek Miklós, Böndör Pál, Harkai Vass Éva, Csorba Béla, Géber László, Bíró Tímea és Terék Anna műveit közöltük, és az Ex Symposion folyóirat jóvoltából Koncz István néhány versét osztottuk meg olvasóinkkal.

A hónap szerzője márciusban Végel László volt a Literán. Olvashattunk tőle Újvidéki napló 1991-2016 című könyvéből részletet, ajánlotta Urbán András és Oliver Frljić színházi rendezéseit, Želimir Žilnik filmjeit, Mirko Kovač, Slobodan Šnajder vagy Miljenko Jergović regényeit, valamint két fiatal vajdasági szerzőt, Celler Kiss Tamást és Barlog Károlyt. Előbbitől néhány vers, utóbbitól egy novella jelent meg a Literán. Végel Lászlóval a Litera szerkesztői interjút is készítettek, abban olvasható: „Nem hiszem, hogy a nemzetről vagy a nemzeti kisebbségről való gondolkodást át kellene engedni a régimódi meddő nacionalistáknak, ellenkezőleg, meg kellene újítani, végre el kellene ismerni a poszttrianoni kisebbségi diskurzus kudarcát. Aki nem veszi észre, hogy a Kárpát-medencében rendszerváltás után félelmetesen csökken a magyar kisebbség lélekszáma, a Vajdaságban pedig tragikus méreteket öltött, az struccpolitikát folytat, hasztalan írja a strucc testén, hogy 'éljen a magyar'. Persze ehhez a kisebbségi értelmiségieknek, íróknak is le kellene mondaniuk az viktimológiai diskurzusról, s ennek nevében nem kérhetnek bebocsájtást a magyar irodalomba, hanem a saját államukban is versenyképesnek kell lenniük, mint ahogy az élet más területein a kisebbségi polgárnak is versenyeznie kell. Kisebbséginek lenni – ez egyszerre nagy hátrány, de nagy előny is. Hogy kiderüljön az előnye, érdemes elolvasni Deleuze – Guattari könyvét (Kafka – A kisebbségi irodalomért) s nagy kár, hogy ezt nem magyar irodalomteoretikusok írták meg. Ebben a kontextusban a gyökerek fontosak, de nem kell mitizálni őket, azok mindennapi kérdések, amelyek a tragikus fordulatok idején esetleg jobban felszínre jutnak. Ilyen például a háború. Nem szakítottam el a gyökereimet a nagy próbatételkor, a háború idején nem menekültem, hanem maradtam. Nincs ebben semmi rendkívüli. Mondjuk azt, hogy kíváncsi voltam, s a kíváncsiságnak ára van. A NATO-légitámadások idején egy órára sem szakadtam el a közösségemtől, de ugyanakkor felismerem, hogy a mai globalizált világban szüntelen nyitottságra vagyunk ítélve, nincs hova menekülnünk, nincs sziget, a nemzet sem lehet többé sziget, s ebben a helyzetben aligha áltathatom magam a nemzeti és a nemzetfelettiség harmonikus ötvözetével, inkább a kettő állandó küzdelme formálja képzeletemet és mondataimat. A kettő permanens konfliktusát élem át, ez érzékelhető a prózámban is."

Közöltünk más beszélgetéseket is. Jánossy Lajos Faragó Kornéliával készített, átfogó interjújában – amit szintén nagyon érdemes elolvasni – szerepel: „felfoghatjuk úgy a háborút, mint valamiféle beteljesedést, a vészjóslati beigazolódást, valamit, ami a várhatóságok szintjein mindig is jelenléttel bírt. Így nem a háború bekövetkezése, hanem iszonyatos következményi rendszere az, ami sokkolta az irodalmat. A traumatikus szubjektum jugoszláviai önazonosságának alapvető megrendülését tapasztalva mindent megtett, hogy az összeomlást poétikai eszközökkel hárítsa, hogy textuális koherenciát kölcsönözzön a széthulló létkereteknek, a széthulló országnak. Az első reflexe az ex-jugoszláv múltat újrabeszélő alanynak és elbeszélési módjainak a megalkotása volt. A szövegek (az elköltözöttek szövegei is) szinte kivétel nélkül, mindenekelőtt az újbóli létrehozáshoz, a geokulturális újralétesítéshez kerestek érvényes nyelvet, technikát és poétikát. A Nagy Formát visszaállító emlékezetkultúra megszövegezéséhez." 

Az interjúk sorának itt még nincs vége. Kollár Árpád így válaszol Sebesi Viktória kérdésére: „Annak ellenére, hogy nem ott élek, és nem ott alkotok, magától értetődően vajdasági írónak tartom magam. Nemrég mondtam a FISZ Élőlánc című programján, mely a fiatal vajdasági írók háborúhoz köthető könyveivel foglalkozott, hogy valószínűleg nem lettem volna író, ha nem a Vajdaságban születtem volna, ha nem Szabadkán nőttem volna föl. Ha nem tapasztalom meg azokat a lavinaszerű, traumatikus, patologikus, abszurd folyamatokat, melyek gyerekkoromban ebben a térségben lezajlottak. Ha ekkor nem egy úgynevezett kisebbségi közegben eszmélek, ha kötődöm annyira a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához, azaz a magyar irodalomhoz."

Bemutattunk a vajdasági irodalom olyan, már nem élő alkotóit is, mint Bányai János vagy Koncz István. Az Ex Symposionban napvilágot látott Koncz István-interjút Nem kisebbségi, provinciális folklórszínfolt címen Szergejev Zsuzsanna készítette 1986-ban. A nagyváradi Várad folyóiratnak pedig Kőrössi P. József beszélgetését köszönhetjük Domonkos Domi Istvánnal, 2011-ből.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban Újvidéki Orfeuszok címmel nyílt 2018 februárjában kiállítás az Új Symposion folyóiratról. A kiállítás terében végtelenítve volt látható egy videóinterjú-sorozat, amelynek darabjait megtekinthetik a Literán is: Thomka Beátával, Szombathy Bálinttal, Fenyvesi Ottóval és Balázs Attilával. Íme, a Thomka Beátával készült:


Kilenc héten át közöltünk naplót vajdasági irodalmi műhelyektől és szerzőktől. A felkért szerkesztők és szerzők egy-egy héten át számoltak be életük eseményeiről, olvasmányaikról, műveikről és tevékenységükről. A sorozatban olvashattunk naplót a Symposion, a Híd és a zEtna folyóiratok szerkesztőitől, vajdasági műfordítóktól (köztük a traN(S)akció fordítói), a Forum könyvkiadótól, a Belgrádi Egyetem Hungarológiai Tanszékének munkatársaitól, valamint Sirbik Attilától (ezúttal Pozsonyból), Bence Erikától és Balázs Attilától, aki nem mellesleg az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztője. A csoportos műhelynaplók szerzői: Gorenjak Teodora, Anđela Đurović, Kocsis Árpád, Sandra Buljanović Simonović, Bogár Edit, Marko Čudić, Virág Gábor, Brenner János, Rajsli Emese, Dancsó Andrea, Sági Varga Kinga, Patócs László, Berényi Emőke, Bakos Petra, Harkai Vass Éva, Herédi Károly, Orovec Krisztina, Beszédes István, Szögi Csaba, Döme Szabolcs, L. Móger Tímea, Celler Kiss Tamás, Sirbik Attila, Borbély Éva, Nemes Z. Márió, Bencsik Orsolya, Rizsányi Attila, Vickó Árpád és Radics Viktória.

Közöltünk még tudósításokat: Radics Viktória írt a szentendrei Symposion-kiállításról, de ott járt kollégánk, Jánossy Lajos is. Az Élőlánc – fiatal vajdasági írók és a délszláv háború című irodalomtörténeti konferenciáról, mely középpontjába olyan műveket állított, amelyek meggyőző esztétikai erővel beszélnek a délszláv háborúról, valamint az 1999-es NATO-bombázásokról, Klajkó Dániel írt. Olvashattak részletet a Losoncz Márk szerkesztésében megjelent Ki vagy te, vajdasági magyar? című kötetből, a Hídban Balázs Attila Benes Józsefre emlékezett.

Írómozink meghívottai is vajdasági írók voltak. DrMáriás, Sirbik Attila és Szerbhorváth György, a választott filmek pedig: Mathieu Kassovitz A gyűlölet, Slobodan Šijan Ki énekel ott? és Aleksandar Petrović Találkoztam boldog cigányokkal is című filmje. Mutatunk két felvételt a beszélgetésekről:



Igen sok vajdasági vagy Vajdaságból származó, ma Magyarországon élő szerzőt olvashattak eddig is a Literán. Olvashatnak tőlük és más vajdasági szerzőktől bőségesen szépirodalmi művet, velük készült interjút, műveikről írt kritikát, estjeikről szóló tudósítást. Tolnai Ottón, Ladik Katalinon és Bozsik Péteren kívül – a teljesség igénye nélkül – többek között olyan vajdasági vagy a Vajdaságban született szerzőkkel találkozhattak eddig a Literán, mint Végel László, Danyi Zoltán, Balázs Attila, Szerbhorváth György, Lovas Ildikó, Bencsik Orsolya, Lantos László Triceps, Orcsik Roland, Radics Viktória, Aaron Blumm (Virág Gábor), Fenyvesi Ottó, Sebők Zoltán, Thomka Beáta, Faragó Kornélia, Szombathy Bálint, Sirbik Attila, DrMáriás, Rajsli Emese, Gion Nándor és Sziveri János. Volt tárcaírónk már Bozsik Péter, Sebők Zoltán és Szerbhorváth György, naplót pedig mások mellett Aaron Blumm, Balázs Attila, Bozsik Péter, az Ex Symposion folyóirat, Falcsik Marival közösen Lantos László Triceps, Fenyvesi Ottó, a Forum Könyvkiadó, Harkai Vass Éva, a Híd folyóirat, Kollár Árpád, Ladik Katalin, Lovas Ildikó, Orcsik Roland, Radics Viktória, Rajsli Emese, Szerbhorváth György és Végel László írt a Literára.



Bár tudjuk, teljes képet nyújtani lehetetlen, fontos írások születtek a Kilátóban. Olvassák és nézzék újra a termést ITT. A Literán – mint ahogy eddig, ezentúl is – változatlanul számos vajdasági vagy Vajdaságból származó szerző jelenik majd meg írásaival, és számos róluk készült cikket olvashatnak a jövőben is.

Szeptembertől a Kilátóban FELVIDÉK irodalmáé a főszerep!


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.