hirdetés

Király Levente: Így irtok én

A Korona Kiadó könyvheti újdonsága

2004. május 18.
A nagy előd munkájának elkészült a méltó folytatása. A találó paródiákat olvasva Orbán Ottó, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Petri György, Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Hazai Attila, Tolnai Ottó, Gyurkovics Tibor… líra- és prózapoétikai jellemzőire ismerhetünk.
hirdetés

ISBN:9639589381
Ára: 1980 Ft


Részlet a könyből:


Csáth Géza


Csáth Géza századunk legjelentősebb morfinistája és nőcsábásza. Több coitusa volt, mint Casanovának és Mick Jaggernek együttvéve. Élete végén legalább négy öngyilkosságot követett el, a második és a harmadik kísérlet végül pozitív eredménnyel végződött. Itt olvasható novellája a Mesék, amelyek rosszul kezdődnek, rosszabb a közepük, de legrosszabb a végük című kötetből maradt ki. A kéziratot Szajbély Mihály irodalomtörténész találta meg Csáth hagyatékában, egy morfiumos zacskó aljába rejtve.


A plüss disznó


Nem is volt oly régen, mikor még tudtam aludni. Alig vártam, hogy a forró nappal után, a redőnyt félig eresztve, gyenge szellőkkel végigszántott szobámban szemeim lezárjam, s eképp álomba ringassam magam. Ám e tündöklő gyönyörűségtől megfosztott egy szörnyü lény, ki fölbukkant jóságos tündéreim és mézcsókú asszonyaim mellett, s őket félresöpörvén megeszi a lelkem. Igen, már csak annyi maradt szegény, féltve dédelgetett lelkemből, mint újhold utáni éjjelen a sárga sarló, mint frissen vágott köröm alatt a kosznak csíkja, vagy szemfehérje sarkában a véres szál, vagy…
Én a minap kaptam egy malackát. Plüssöt.
Mikor még csak az égszín szallagot bontogattam az ezüstpapíros dobozról, örültem nagyon, mert nyakkendő biztosan nem lehet benne, ahhoz a csomag túl méretes, se zokni, se könyv sem, ugyanezen okból; hát akkor mi lehet az? A szívem egyre hevesebben dobbant. S egyszerre megláttam a doboz alján lapuló ördögöt magát: félszemével kacsintott is, mint a mesebeli dzsinn: üdvözöllek, édes gazdám, holtodiglan nem szabadulhatsz tőlem! Elsápadtam, mint ki menten halni készül, de barátaim csak a csudálkozás jelének vélték hirtelen jött sápadtságom, s ugratni kezdtek, hogy ne hebegjek itt érthetetlen szókkal, nem oly drága portéka egy ily szolid állatka. És akkor, a schlagfertig pohárköszöntők után Desiré, nagy tréfamesterünk, fölállt, süteményes villáját poharához kocogtatta.
- Drága barátaim! Látom, Jóska öcsém egész elfehéredett bőkezű ajándékaink láttán. Míg kissé még piheg, addig elmesélek egy ősi, japáni históriát a köz és magam mulatságára, némiképp tanulságul is - Desiré megvárta, míg csend, síri csend borúl a társaságra, és elmesélte a japáni regét, melyre valahogy ilyen formában emlékezem.
"Tán már hallottatok a veszedelmek hercegéről, tragédiák nászutasáról, a rettegett plüss disznóról. Vészesebb ő, mint a tűzokádó sárkány vagy egy légió schwarzwaldi manó, még 100 g P-nél is veszedelmesebb. Ártatlan játékok alakjába búvik, gombszeméből vidor maflaság, bájos tudatlanság árad. Kiszemelt áldozata tüstént bizalmába fogadja, véle hál, mert tapintása puha és selymes, kispárna gyanánt is használatos. De mire szerencsétlen emberünk fölébredne, már késő: a plüss disznó az arcába csimpaszkodva elzárja a szájnak és orrnak légútait - s az áldozat utolsó álmával hal meg, azt hívén, hogy maga a Sátán hajol fölé száját csücsörítve, de a haldokló szerencsétlen úgy érzi, élete árán sem adhat néki csókot, inkább önmagát veszejtse el…"
Eddig emlékszem Desiré vészjósló históriájára, egyre fakultabban hallgattam, szemeim előtt veres karikák taszigálták egymást, mint dühödt sárkányok. Még láttam Desiré cinkos mosolyát, a barátok harsány kacaját, amint felém pillantanak. Mintha az ördög nevetése visszhangzott volna a fülemben. Azután elvesztettem az eszméletemet. Nagy, fehér dunnák közé zuhantam, és egy fehér folyó sodort lassan, a végtelen tenger felé.
Egy óra múltán Desiré költött, hogy most már ideje magamhoz térnem, és aggódva mondta, ne szívjak annyit, mert végem lesz hamarost. Megígértem néki, hogy minden rendben, semmi bajom, csak agyam ledobá az ékszíjat, és meglehetőst elfáradtam a munkában. A tőlem karnyújtásnyira létező veszélyről meg is feledkeztem. Miután éjfélt ütött az óra, ismét elaludtam.


Egy hatalmas síkság közepén találtam magam. Végtelen ideig mentem étlen-szomjan, még egy csenevész, lombjahullott fát sem találtam, hogy azalatt megpihenjek kissé. Mikor lábam térdemig kopott, megláttam egy hatalmas cédrust, de több száz vicsorgó kutya, egész seregnyi toporgott körötte, várták, hogy sorra kerüljenek. Nem merészkedtem közelebb, mert már messziről látszott rajtuk, hogy plüssből vannak - színtiszta, valódi plüssből. Ez hát a plüss állatok birodalma, a plüss disznó királysága! Ezt felismervén menten  összeszorult a szívem.
Sorsom megírva, ezért hát vándoroltam tovább, éhemet nyárson sült plüss nyúlakkal vertem el, szomjamat semmivel, mert plüssországban nincs nedvesség, csak plüss meg por - abból a nagyon leleményesek tudnak pálinkát erjeszteni, de nekem nem sikerült sehogyan sem.
Vándoroltam még tovább, egyre csak éhezve, mert a plüss nyulak igencsak megfogyatkoztak a pusztában, és akkor végre elérkeztem egy házhoz. Kolbászból volt a kerítése, de plüss kolbászból, nagy ritkán szójakolbászból, de én azt még annyira sem kedvelem. Benyitottam az ajtón, a tűzhelynél egy rút banya kavargatta a plüss főzeléket. Udvariasan köszöntem néki.
- Szerencséd, hogy tekéntetes kisasszonykának szólítottál, különben a vacsora mellé tálaltam volna a bögyörődet az uram tányirjára!
Rövid és kedélyes beszélgetés elteltével megtudtam, hogy a vén banya ura nem más, mint a halhatatlan és félelmetes plüss disznó, a plüss földkerekség rettegett királya! A bibircsókos, kinézetre igencsak undok banya elmesélte, hogy ő valójában szépséges szép királykisasszony, csak egy varangyos béka rútul elbánt véle: azt ígérvén, ha megcsókolja, aranyhajú királyfi válik belőle, de miután megcsókolta a varangy rücskös-bűzös testét, ő változott menten csúf boszorkává - mellékesen a förtelmes varangy így megnyert egy fogadást, mit pajtásaival kötött, és aztán nagy kedvvel mulatozott hajnalig. Az egykor szépséges kisasszony bánatában messzire elbújdosott, és csak plüssországban kapott letelepedési engedélyt, annyira ronda lett. A plüss disznó meg hamar ágyasává tette, hiszen neki közismerten förtelmes ízlése volt: veszkócsizmát viselt a frakkhoz, gramofonján operettválogatásokat hallgatott és bicskával ette a fagylaltot. Hogy beszélgetésünk a banyával mégis jó irányba tereljem, hízelegtem néki, hogy orcája nem is oly félelmetes, majd elkezdtem csuklani. A banya ekkor közel hajolt amúgy is elkínzott arcomhoz.
- Kérlek, szép hercegem, szabadíts meg e fertelmes, bűnös iga alól, s akkor visszaváltozom szépséges királykisasszonnyá!
Kérdeztem, mit kell hát tennem. S ő így felelt:
- Első teliholdkor felmászol az égig érő paszuly, más néven babfa hetedik ágára, s letéped annak hetedik levelét. A levelet eztán hét álló napig nyelved alatt hordod, s ha kérdik, mi lelt, csak mutasd, hogy néma vagy születésedtől fogva. Ha már a hetedik kérdeződ is a hegyeken túlra ért, rakj hét fa törzséből tüzet, közben mormold el hetvenhétszer a szent varázsigét, vagyis azt, hogy sárgul már a kukoricaszár, s akkor manó pattan elő a tűzből, ki megmondja, mit tégy…
Óvatosan félbeszakajtottam, kérdvén, nincs-é valami egyszerűbb módja a plüss disznó elveszejtésének.
- Már hogy is ne volna! Beállsz ide az ajtó megé, s mikor hazajön, belévágod a kést.
Befejezni is alig tudta a csúf boszorkány, mire nagy dérrel-dúrral betoppant a Rém.
- Hej, asszony, valami igen facsargatja az orromat! Alighanem emberszagot érzek, mert olyat még sosem éreztem, mondok, akkor csak ez lehet az! Tán csak nem rejtegetsz valakit a spejzban?!
- Ugyan már, hová gondol az én drága uram! Mégha valaki el is rejtezett volna a sufniban, kegyelmed fölfalná egy szempillantás alatt!
- Asszony, ne mondj te ilyeneket nekem, tudod, hogy nem ehetek emberhúst. Büdös is, meg tiltja a vallásom!
Alig ért idáig mondókájában plüssország királya, mert idejekorán megéje settenkedtem, és torkát elmetszettem, fültől fülig. Volt ott nagy sivítás, fröcskölt szana-széjjel a plüss vér, de én annál erősebben szorítottam földre, mentül jobban sivalkodott. Alaposan el is fáradtam, mert a húsból való koca is erős, nemhogy a plüss!
Vérét mind kifolyattam, testét leforráztam, szőrét lepörköltem, mikor egyszerre csak megrándult a hatalmas test. Még erősen lángolva felpattant, orrából gomolygott a füst, és gonoszan vicsorgott. Futásnak eredtem, futottam, ahogy csak a lábam vitt, de a plüss disznó egyre a nyomomban volt, egyre közelebbről láttam a szemét, a vérben forgó szemét, egyre közelebb ért, hogy elveszejtsen, és…
Ekkor ébredtem föl saját sikításomra. Ágyam, takaróm úszott a verejtékben. Reszkető kézzel ittam egy pohár vizet, s csak erős altatóval (1,6 g P) bírtam elaludni újra. Álom nélküli álomba zuhantam, fekete dunnák közé.
Reggel nem találtam sehol a plüss disznót. Nem vihette el senki, mert az ajtó zárva volt és minden ablak bévülről bedeszkázva. Az ólban viszont megdögölve feküdt egyetlen malacunk.
Pedig soha nem tartottunk disznót.
És soha nem is volt ólunk.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.