A költő néhanap prózát ír. Talán csak magának, akárha egy naplóba. Gyűlnek az írások, néhány meg is jelenik itt-ott. Aztán egyszer csak összeáll, kötetté. Itt van előttünk: Csendes Toll élete, avagy A–Z örökké valóság.

Az elbeszélő Csendes Tollként szólal meg, ugyanakkor már a kötet bevezetőjében (melyben Cseh Tamásnak ajánlja a könyvet) jelzi, ezzel a munkával el is búcsúzik ettől az alteregótól, s a – Cseh Tamással közös – „CsT"-monogramtól. Csendes Toll vidéki indián költőnek mondja magát, fogadjuk hát el ezt az egyszerűség kedvéért (nem mintha az indiánság képzetköréhez társítható jelentések kibontása érdektelen vagy hiábavaló volna). A kötet lapjain tehát egy vidéki indián költő számol be az életéről, mindennapjairól, családjáról, aggodalmairól és meglátásairól.

A rövid szövegek betűrendben követik egymást – ám az olvasó akár el is térhet ettől, hogy egy tetszése szerinti sorrendben haladjon. A szótárregényként való olvasással kapcsolatban a kötet egyik feljegyzése igazíthat el: „palimpszeszt. Olyan könyvet szeretne írni, amelyben egymásra írhatóak pillanatnyi, szubjektív jegyzetei, melyek az olvasás menetét nem szabják meg, legfeljebb egy időbeli irányultságot jeleznek. És amelyek együttes olvasása valami lényegeset árul el a pillanatról, a pillanatnyiság természetéről. Így mindig lesz mit kapargatni, kaparászni rajta." (113.)

Akárhogyan is, a végén mindenképp az olvasó fogja (vagy nem fogja) magában összerendezni az elemeket – legyenek ezek az elemek akár rezignált reflexiók, rövid történetek vagy ténylegesen elhangzott beszédek. Esetleg olyan elmélkedések, mint a következő: „halottember. Napjaink legszebb, művészetről szóló metaforikus filmje. Éli egy hétköznapi ember a szürke kis életét, míg egy nap minden megváltozik. Nem úgy, mint ahogy Rilke javasolja, nem akarja megváltoztatni életét. Neki jó volt úgy. Mégis, szülei meghaltak, kedvese elhagyta. Szabadulni akar, állást keres a világ másik, vadabb részén. De becsapják. Belesodródik valamibe. És kap a szíve közepébe egy golyót. Találkozik egy művelt indiánnal, akit úgy hívnak, Senki. És aki tudja, hogy ki volt William Blake, és el is mondja a főhősnek, akit szintén így hívnak. A legszebb rész, ahogy a lelassult világot, az erdőt szemléli, miközben Senki vezeti át egy másik világ felé. Hogy meghalhasson végre, ne kelljen szívében golyóval élnie tovább." (66–67.)

A kötet bizonyára olvasható az elbeszélő életének eseményeire reflektáló munkaként, de talán megfelelőbb, ha kisprózák gyűjteményeként tekintünk rá. Jász Attila könyve, a Csendes Toll élete, nem önéletrajzi mű, mégis az őszinteség az első dolog, ami eszembe jut róla. Ez az őszinteség az olvasó számára: öröm. „írni. Ottlik szerint van, amit az író akar mondani, és van, amit az Ég. Az írón keresztül. Az első teljesen lényegtelen, szemben a másodikkal, egyedül azért érdemes… És, jegyzi meg Csendes Toll ezt olvasván, milyen nehéz a saját hülyeségeinktől, vagyis, amit mint író akarunk mondani, megszabadulni. Hisz az egónk foggal-körömmel ragaszkodik hozzá…" (75.)

Jász Attila: Csendes Toll élete, avagy A–Z örökké valóság, Kortárs, 2012

Szűcs Balázs Péter