hirdetés

Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz – Azerbajdzsán, Kaukázus

2018. május 10.

A sziklás hegyvonulatot a nomád pásztorok gyalogútjai rajzolják át, melyek a hegycsúcsokra vezetnek. Oldalt birkanyáj, vagy akasztófa, a levágott birka vére kiásott gödörbe csorog, a friss húst szőtt pokróccal takarják be. Ladák, Kamaz, szamarak. – Kiss Noémi 2009-es útirajzának átdolgozott, bővített kiadásából ajánlunk részletet.

hirdetés

Rongyos ékszerdoboz – Azerbajdzsán, Kaukázus
(részlet)

Csontfogak – gyerekek a hegyi faluból

Mezítláb rágózik. Fekete a metszőfoga. A mellette álló nyalókát majszol és hangosan nevetnek. Az út mentén az ujjaik között tartják a nyers teát zacskóban. Xinaliq, a hegyi falu felé közeledő úton állnak és teát árulnak. Testükkel sorfalat húznak a szerpentin mellett. De én akkor már sejtem, hogy ők azok, itt a jövő gyerekei villantanak bokát. Hamarosan szétszélednek, felfutnak a kaptatón, meg sem kottyan a csontjaiknak, pedig nem kocognak. Iszonyú gyorsak, sudárak, és kedvesek, mindkét lábfejük a levegőben.
A volt Szovjetunió levedlett országában utazunk, de olyan magasan vagyunk, hogy itt nincs már semmi és nem is volt semmi, ami valóban és átélten szovjet volna. Veri a porfelhőt az abroncs, alig bírja a meredek sziklákat a terepjárónk. Azerbajdzsán itt pont olyan, mintha a világ végére jutottunk volna. Ez a világ vége pedig tele van reménnyel és élettel, hiába élnek az itt lakó emberek több ezer éves elzárt hagyományok között. Aranykezű nők kendőben, egész nap a házban, gyapjút vernek, fonnak, a konyhában százéves orosz szamovárból töltenek forró vizet, szőnyeget készítenek, a férfiak pásztorok és állatkereskedők, keserű dohányszagúak és ostáblán játszanak. Nomád sátruk van odafent, ahol az állatokat legeltetik, ott nem marad más szórakozás, mint a tea és a kacagós beszélgetések.
Folyton újabb gyerekcsapat ugrik elénk, ahogy beérünk a faluba. Nyalókától fekete a tejfoguk, mikor fociznak, véletlenül kirepül az a fog. S aki fogat vált, mehet az iskolába. Aki pedig jól tanul, Európában fog dolgozni. Az egész család szurkol, hogy ne menjen katonának a gyerek Hegyi-karabahba. Az örmények elleni végtelen háború mindennapos téma a hírekben. Csak míg a hírek harcos dicsfényt sugároznak, az emberek öklendeznek.
Megfogja Allah azt, aki elmehet innét.
Mi most érkeztünk, évekig maradnék.
Eddig csak olajfákat láttunk a több száz kilométeres vonalon Bakutól idáig. Lila és kék kaukázusi bogáncsot, forrásokat, sárga, égető köveket, melyek éjszaka szétfagynak, hatalmas darabokban zuhannak le a völgybe, kattan a kőzuhatag. De most már a gyerekek alakjának árnyéka feszül rá az aszfaltra. Kötött mamusz vagy bocskor van a lábukon, lerúgják, futnak az elgördülő autók mellett. Hoznak egy labdát, rúgják, pakolnak, dolgoznak, megtöltik a boltot. Teával kínálnak, cukorral és nem fogadnak el semmilyen ajándékot. Kacagva adják be az ablakon a felkapaszkodó teherautósofőröknek a további tealeveleket. Hátuk mögött temető és sírok elszórva a hegyoldalban.
Ilyet még Bukovinában sem láttam, a különös temetők földjén. Sírokkal kezdődik a falu és a sírok nem fogynak el, körbeölelik a települést, mintha gombostűk volnának elszórva a dombokon. Nincs kijelölt sírhely, így temető sincs. Ahogy elindulunk a házak felé, elszórva, az út mellett fekszenek a sírkövek. Minden család igyekszik a domboldalon találni egy helyet, ahová az elhunytakat a földbe teszik. Azt is, aki elment a háborúba, vagy máshol hunyt el, egyszerűen disszidált, mert a világban húsz ezer xinaliqi ember él. Itt a faluban már csak kétezren. A sírok között bárányok kapaszkodnak és a hegyi kecskék, szamarat és kutyát is látni, de kutyát ritkán, hiszen sem udvara, se kerítése nincs a házaknak, nincs hová kikötni őket. Tyúknak és a kakasnak is alig van hely. A házak teteje Xinaliqban maga az utca. A kerítés pedig száradó trágya, amivel a mínusz húsz fokos dermesztő hideg télben fűtik a kályhákat. A falu házközösséget jelent. Ide úgysem jön senki, itt vége a hegyi útnak és vége a világnak is. A világ vége gyönyörűen kietlen, felkövezett hegyvidék. Maga a föld és a tűz, ami a hiedelemviláguk szerves eleme. Egyik kezével elvette, a másikkal ide adta nekik Istenük ezt a különös és fantasztikus vidéket.
A xinaliqi gyerekek, ha felnőnek, Európába készülnek. Németországban dolgozni pár évet egy gyárban, az már komoly karriernek számít. Vagy egy amerikai telepen. A család minden vagyonát, amit teából, szőnyegkészítésből, gyapjúból vagy bárányhússal keres, a legjobb tanulóra költi. Xinaliqban kiváló iskola van, Qubában, a közeli városban angolul tanulnak a fiatalok, és aztán elhagyják az országot, hogy gazdagon térjenek vissza. Plazmatévét raknak a húszrétegű perzsa díványhoz, és a Karabahban elhalt nagybácsi fényképe mellé kifüggesztik első okos telefonjukat. Így lesz idillien modern a régi, ezeréves kőházuk. A plazmatévé a szőnyegezett nappalikban mutatja az ebédünk alatt a háborús híreket: olaj, olaj, olaj. Csak az számít itt, ki birtokolja a kutakat. Az udvaron kézmosó, jó illatú szobák, konyha, ebédlő. Példás rend.

Xinaliq kövei és költői

Xinaliq télen sehogy, az év többi évszakában is csak több hetes úttal volt megközelíthető még a szovjet időkben is. Az új aszfaltozott utat, amin most feljöttünk, nemrég építette az állam. Csupán azért, mert Alijev államfő 2006-ban tett látogatása során nagy hatást gyakorolt rá a xinaliqiak gazdag, ősi kultúrája, és a táj szépsége, na meg az „elmaradottság". Ősi tűzimádók, egykori keresztények és mohamedánok földje ez. Amit látunk, bent tartja a levegőt, pedig tátott szájjal állunk és bámulunk: csodálatos hegyvonulat barna és sárga sziklákkal, élesen elváló teraszos hegyoldalak, végtelenbe futó hegygerincek és több száz éves elhagyott teraszok látványa fogad minket, mikor felérünk a falu tetejére. Néha alig bírja a busz, pedig négy kerék meghajtásos. Sárga szűrt fény váltakozik, a barnás legelőkkel. A sziklás hegyvonulatot a nomád pásztorok gyalogútjai rajzolják át, melyek a hegycsúcsokra vezetnek. Oldalt birkanyáj, vagy akasztófa, a levágott birka vére kiásott gödörbe csorog, a friss húst szőtt pokróccal takarják be. Ladák, Kamaz, szamarak. A kövekből és néhol szárított trágyából épült teraszos házak tetején gyalogolva jutunk fel a falu legrégebbi mecsetéhez. Van itt egy múzeum is, ahol versesköteteket árulnak xinaliqi nyelven, orosz fordításban. Néhány verset majd elolvasok, tényleg megkapó, ahogy Sajó Tamás mondja: a természeti környezet gazdag kép-metaforái; csupa optimizmus árad a költészetükből, és igen kimérten adagolják az érzelmeiket. Késő romantikus, semmi giccs, semmi népieskedő hang. Inkább valami formabontó elv szerint íródtak, semmi közük az európai költészethez, és ez a legjobb benne.

A párnatömő nő

Leszakadok a csoportról, mert hirtelen az egyik teraszon egy kendős, vékony nőre leszek figyelmes. Guggolva vesszőzik, nagyokat suhint a karjával, szinte csukva van a szeme, annyira koncentrál, semmi sem zökkenti ki, minden suhintásnak pontosnak kell lennie, legalábbis úgy tesz, mintha ott sem volnék. Bárányszőrt válogat, majd egy veszővel kiveri a szálakat, amik így szétválnak, és egyre vékonyabbak lesznek. Letelepszem mellé, és megkérdezem, fotózhatom-e a munkáját. Bólint, hogy megengedi. Érzem, hogy nem szeretne beszélgetni. Nem úgy, mint a kötött papucsot áruló nő, vagy kendőkötöző. Porolja a gyapjúszálakat, ahogy a vesszőt felemeli, folyton az arcához ér, vagy a szájához, sebes és véres csík van a suhintások helyén az arcán. Vérzik a füle töve is. Mintha szégyellné, de még csak az sem, teljesen elfordul, én pedig nem szeretném zavarni, közben meg úgy érzem, jól esik neki, hogy valakit érdekel a munkája, a több órás monoton ágyneműkészítő munka a falu utcáján, guggolva, vagy négykézlábra ereszkedve, mindenki láthatja.
A párnatömő nő, így nevezem őt, nagyon szép az arcbőre, a sebek sem veszik el, begyógyulnak, nem kell törődni velük. Most már látom, egészen fiatal, vékony, mint a szálak, amiket aztán kihúz a kezével és betömi velük az ágyneműt; a kinyúlt, lelapított szálak kitömik a színes párnát. Hosszú, egész napos foglalatosság. Több ezer éves mozdulatok. Néma munka, női munka takarásban. A párnatömő nő mosolyog, mikor elbúcsúzom. Soha senki nem engedte, hogy így nézzem, ilyen meleg szótlanságban még senkivel sem beszélgethettem.
Megkérdezem a gyerekeket, merre van a mecset, teljesen elmaradok a többiektől, készségesen segítenek. A mecset tágas és új épület, újra fontos lesz a vallás, de azért nem viszik túlzásba, nem sokan járnak imádkozni. Ezután bemegyünk az egyik módosabb pásztor otthonába. Ott kapunk ebédet, nem is akármilyet, több fogásos, a főfogás báránysült. Általában négy generáció él együtt egy házban. Jó illatú szobák, konyha van a kétszintes házban. Modern plazmatévé a szőnyegezett nappalikban, a sarokban ágy, különben inkább a szőnyegen ülnek, alszanak, nappalra elpakolják a takarókat és a paplant, tíz emelet dunyha áll a szoba sarkában. A nappaliban eszünk, a szőnyegen ülve, kényelmesen. Kézmosás és toalett odakint, a házfal mellett, az udvaron száradó trágya tövében, ami maga a ház kerítése. Mint minden nap Azerbajdzsánban, báránylevessel kezdjük az ebédet. Uborkával, paprikával, paradicsommal és lepénnyel. Másnap többeknek megy a hasa, de készültünk fertőtlenítő vodkával.

„A Dominó gyönyörű. Van szaga és színe. Büdös és rózsaszín." A Dominó egy ungvári játékterem, ahol bármi megtörténhet. A Rongyos ékszerdoboz különleges útikönyv: ilyen helyekkel és a bennük élő figurákkal találkozhatunk a Kárpátoktól, Erdélyen és a Balkánon át a Kaukázusig.
A könyv Kelet-Európája érzékeny, sokhangú, ellentmondásosságában izgalmas és maradandó terület; egyszerre múlt és jelen. Írás és felejtés. Nyomok és gyomok. A figyelem hozza elő a kopottas díszletekből a történelmi csillogást, és teremt távlatokat a jelenkori szűkösségben. Nyitottsága teszi hitelessé, csakis ennek köszönhetően hisszük el neki, hogy nemcsak a világ legszebb és legrondább nője, de a közepe is Ukrajnában van.
Kiss Noémi szenvedélyes utazó, azok a vidékek érdeklik, ahová csak kevesen jutnak el. Riportjaiban Európa peremeiről tudósít, olyan helyszínekről, amelyek valaha kulturális központok voltak, ám mára háttérbe szorultak. A németországi siker után (A Darmstadti Irodalmi Akadémia a művet a hónap könyvévé választotta 2015 júniusában) most magyarul is újra megjelenik a 2009-es útirajz átdolgozott és bővített kiadása.

Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz, Magvető Kiadó, 2018, 260 oldal, 2999.- Ft
Kötetbemutatók: május 9.: PIM 18:00; május 31.: Magvető Café 18:00
Képek: Xinaliq falu, Azerbajdzsán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.