hirdetés

Kohlhaas Mihály a rakétabázison

2015. július 6.

Július elsején került sor a zsámbéki színházi bázison Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélése alapján készült darab bemutatójára. A 3. Titánium Szemle Szkéné-díjas előadása a Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület közös produkciójaként jött létre. – Ott jártunk.

hirdetés

Zsámbékon színházat nézni mindig különleges élmény. Most is örültem, hogy a meleg nyári estén kihajtottunk a városból, és egy órán át autóztunk, mielőtt belépünk a rakétabázis különös zónájába, ahol az elvadult növényzet mögött megállapíthatatlan funkciójú óriási rozsdás vasfalak rejtőznek. A keskeny út mentén lámpák sorakoznak, mint egy városi parkban, a retro hangulatú büfét viszont terepszínűre festették, hogy – kissé ügyetlenül – erősítsék a bázis-hangulatot.

Még el sem kezdődött az előadás, de mi máris egy fiktív világba képzeltük magunkat azt találgatva, hogy vajon milyen óriásira nőtt mutáns lények vagy természeti erők visszatartására szolgálnak a rozsdás falak. Mint később kiderül, mindez nem áll annyira távol az előadás világától.

Szélesre tárt hatalmas fémajtókon át mentünk be a nézőtérre, ami belülről sokkal kisebbnek tűnt, mint ahogy ezt a hangár külső méretei alapján sejteni lehetett, és mire nagy döndüléssel becsukták a kaput, már egészen szűkösnek tűnt a hely a nagyszámú közönségnek.

A valós történeten alapuló Kleist-novellának számos feldolgozása született az idők folyamán, hiszen egy mindig aktuális témát dolgoz fel: a kisember jogaiért folytatott harcát a hatalmasságokkal szemben. Csakhogy ez a harc elfajul és ártatlan emberek életét követelő dühödt bosszúhadjárattá, majd országos méretű zendüléssé növi ki magát. A zsámbéki előadás erőssége, hogy a küzdelem pozitív és negatív aspektusait egyenlő arányban jeleníti meg, így a nézők átélhetik a helyzet ellentmondásosságát.

Az előadás keretét Kohlhaas Mihály pere alkotta. Az elején és a végén egyaránt felteszik a kérdést a nézőknek, hogy bűnösnek tartják a lócsiszárt, vagy sem – hangsúlyozva, hogy a tartózkodás a bűnösség melletti vokssal egyenértékű. Az előadás deklarált tétje hogy a jól ismert, többször feldolgozott történetet mennyire tudja a néző számára új megvilágításba helyezni. (Érdekes lett volna megtudni, hogy az előadás végére hányan változtatták meg a véleményüket a kezdeti szavazáshoz képest. A zárójelenetben azonban a színészek már nem is tesznek úgy, mintha tényleg megszámolnák a szavazatokat – vélhetően azért, mert a kirakat-per során nem számít már a „nép” véleménye)

Fotó: Bach Kata

Hegymegi Máté rendezésében az alaptörténetben is kitüntetett jelentőségű lovakat a fizikai színház eszközeivel folyamatosan meg is jelenítik a színpadon, egyre romló állapotuk pedig pontosan jelzi, hogy éppen hogyan áll Kolhaas ügye. A lovakat ugyanaz a két színésznő játssza, mint Kolhaas feleségét illetve lányát. Van ebben valami az adott kontextuson túlmutató bizarr vonás, hiszen a mozdulatsorok gyakran erotikus jellegűek, miközben vélhetően a lovak és/vagy a család iránti odaadást hivatottak bemutatni. Az sem kevésbé kétértelmű, hogy az értékes lovak betörését a nők bántalmazását és megerőszakolását idéző mozdulatok jelenítik meg. Bár ezek a betétek jól megkomponáltak és hatásosak, gyakran öncélúnak tűnnek, vagy pedig elkezdenek egészen másról szólni, mint a lócsiszár becsületbeli ügye.

A színpadképet egy bokáig érő medence uralta, amelyből a mennyezetig érő vastag karók álltak ki. Ezeket aztán az előadás során a színészek többek között sorompóvá, bitófává vagy tutajjá alakítottak, folyamatosan lebontva és újjáépítve a kopár teret. A szereplők szinte végig vízben gázoltak, ami a látványt és a hanghatásokat illetően is fokozta a mozgásszínházi elemek intenzitását. Az egymásra csattanó testek nyersességét, a belső feszültségtől szaggatottá váló mozdulatokat a spriccelő víz és a zubogás még erőteljesebbé tette.

A prózai jelenetek jól ellenpontozták a fizikai színházi elemeket: éppen attól váltak erőteljessé, hogy szinte teljesen nélkülözték a mozgást (a résztvevők tablószerűen sorakoztak fel kis dobogóikon). Ez által a párbeszédek kerültek a középpontba. A színészek hitelesen idézték meg a folyamatos eltussolásra épülő kisstílű politizálás világát. Aktuálpolitikai áthallások is játékba kerültek, anélkül azonban, hogy el kellett volna rugaszkodni az eredeti szövegben tárgyalt szituációktól.

 Az előadás zárójelenetében a per résztvevői billegő, sőt gyakran felboruló dobogókon állnak – ez az egyszerű eszköz teszi világossá, hogy egy olyan kirakatperről van szó, ahol a bírák szavahihetősége és tekintélye ingatag lábakon áll. A szatirikus jelenetet azonban egy túlságosan is egyértelmű, tragikus felhangú záró-kép követi: Kolhaas, családja és szolgája elhelyezkednek egy a bejárat fölé függesztett rúdon.

Ez alatt mentünk ki aztán a kitárt vaskapun a majdnem-teliholdas éjszakába.

Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélését színpadra írta Gábor Sára és Hegymegi Máté.

Rendező-koreográfus: Hegymegi Máté

Szereplők:
Kohlhaas – Nagy Zsolt
Lisbeth – Pető Kata
Clara, Antónia – Bach Kata
Feketék – Pető Kata, Bach Kata
Vencel – Nagy Norbert
Herse, Palkó – Fehér László
Várnagy, Kallheim, Szomszéd – Jankovics Péter
Luther Márton, Juhász, Sintér – Király Attila
Nagelschmidt, Fejedelem, Sorompóőr – Kárpáti Pál
Günter, Pityi, Ügyvéd, Egy – Pallag Márton
Wrede Gróf, Hans, Kettő – Horkay Barnabás

Dramaturg – Gábor Sára, e.h.
Konzultáns – Kárpáti Péter

Itt tekinthetik meg Ilovszky Béla fotóit az előadásról.

 

Csutak Gabi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.