hirdetés

Költészet napja 2018 – Sárkány Tímea

2018. április 11.

A tárgyi világ, Pilinszkyvel mondva: lim-lomjaihoz Sárkány Tímea finom kézzel nyúl, a beomlott történetek törmelékei és romjai között keresgél. – A költészet napján fiatal költők verseit közöljük a Litera-szerkesztők széljegyzeteivel. Sárkány Tímea verseiről Jánossy Lajos írt.

hirdetés

Ez a négy vers többarcú költő képét mutatja. Sárkány Tímeát többféle anyagérzékenység és -formálás jellemzi. A kopárrá cserzett, balladisztikus megszólalás, a gyerekkor mitológiájából merített emlékezéslíra, a mesevilágok ihlette, erős szimbólumokkal operáló, asszociatív képzeleten nyugvó hangvétel és az impresszionisztikus jegyekkel pöttyözött, nyelvreflexív, szerelmi költészet felé egyaránt nyitott.  Az első két irány a meggyőzőbb; az arányos távolságot nyert nézőpont mintha részletgazdagabb rétegeit tárná fel kijelölt terepének, a megközelítés kimért hangsúlyai és az anyag önmozgásának drámai hangsúlyai a verstér feszültségéért felelnek. A tárgyi világ, Pilinszkyvel mondva: lim-lomjaihoz Sárkány Tímea finom kézzel nyúl, a beomlott történetek törmelékei és romjai között keresgél, a félreesett és csorba cserepek jelei között jó szemmel olvas. Kíváncsian várom, melyik hajlamát támagotja meg tehetségének daimonja.

Jánossy Lajos


SÁRKÁNY TÍMEA VERSEI

 

hazaút, kispárnával

zsebkendőbe kötötte a házkulcsot
a vászonszatyrot megrakta
dióval kombinéval
majd papucsosan elindult
az udvaron keresztül
kikerülve a daciát meg
a farakást egészen el a kapuig
ami nem volt bezárva

múltkor lestem a konyhaablakból
ahogy a zárt kaput a láncra akasztott
kulccsal zörgette már nem tudta
mit hová hogyan szabadulhat vissza
abba a furcsa nevű falurészbe
amit egyszer gyerekkoromban nekem is
megmutattak de én csak egyformának tűnő
pattogzó festékű utcákra emlékszem

nyitva volt a kapu
megint lestem az ablakból
ahogy magabiztos mozdulattal
lenyomja a nehéz kilincset
megszólal a csengő
ahogy kilép magához szorítja a szatyrot
bal kezébe felmarkolt kispárnát
és szárazon sírva maga elé mered

vigyetek haza én haza akarok menni
nem tudom milyen rossz emberek hoztak ide
és nem tudom mi a célom itt
haza akarok menni vár az édesanyám
biztos ők is hazaértek már a szénacsinálásból
a gyermekeknek ebédett kellett volna melegítsek
de elhoztak ide szolgálni és nem engednek
félek én nagyon félek attól az idegen
riadt tekintetű lánytól is
aki hátulról átölelve vissza akar vezetni
és azt mondja semmi baj
nagymama semmi baj

(Megjelent: Irodalmi Jelen, 2016. december)

 

valami bennetek rekedt

nem hitted, hogy a seben
és az elhazudott ceruzatörésen kívül
bármi is fájhatna
talán csak a tenyér helye arcodon
ha kiderülne te törted el
pedig most kaptad iskolakezdésre
a csomagból ennek tetszett leginkább
csontfehér hegye és mélybarna fája

mégsem tudtál felhőt rajzolni
se papírra se égre
egyre gyűltek
a láthatatlan vonalak
egymásra épülő kézmozdulataidtól
hullámosak lettek a lapok mígnem
az égszövetet átszakította a kopó hegy

azzal a haraggal törött szét ujjaid között
amivel anyád verte földhöz az első poharat
az első úgy itt hagylak után

míg te megtanultad kirajzolni magadból
a napot földet vizet levegőt
ő a konyhakövek és parkettalécek réseiből éveken
keresztül próbálta eltakarítani az üvegszilánkokat
valami mégis bennetek rekedt
egy felhő
egy itt hagylak

(Megjelent: aszem.info, 2016. március)

 

fény, törlés

tudnod kell rólam, hogy indulás után
mindig elalszom, másképp nem lehet
kibírni tizennégy óra éjjeli buszozást.
azon az éjszakán őznek álmodtam magam.
suta, éles járású, kecses hallású gida,
körbeszaglásszák hímek, nászra hívót
bőgnek neki sötét árnyak alatt.
nem elég, ő a fénnyel szeretkezne.
szagfoszlányban, patasüllyedésben,
bőrt karcoló ágak közt űzi csak egyre
az éjszakában kigyúló és azonnal elalvó.

nagyon haragudtam a sötétre.
befedi az elfekvő fűszálakat,
lerágja a fák kérgét, megtépázza
a fa- és háncsedényeket.
szomjam nem csillapítja patakvíz,
tikkadástól szédülve loholok,
összeesem és a combtőig érő fűből
lesem a záróvonalat mosó reflektorokat.
patára állva nekirontanék a világnak,
hadd súrolja végig bundám
lápi fű, tölgyág és szél.
s ahogy aszfaltra koppanok
surranó fényt nyelek fulladásig.

(Megjelent: Helikon, 2016. június)

 

heterotópia

hiányos mondatszerkezet vagy,
a helyhatározók lemaradoztak
pályaudvarokon, buszmegállókban.
nem tudod bemérni magad míg
nincs talpad alatt föld, sem szilárd
matéria, leszámítva a kattogó vonat-
kerekeket, mert azok csak forognak
tovább, alkut kötöttek a kötöttséggel,
kétféle irányelv mozgatja őket.
néha kitekintesz az ablakon, össze-
mosódnak az esőszínek a kékülő
hegygerincekkel, feketedő fákkal.
oda-vissza mozogsz te is, néha
fellélegzel, ha elkerülheted a járt
utat. nem a járatlansággal van a
probléma, csak útvonalak
kombinációit szeretnéd
magadénak tudni, végtelenné
tágítani a bejárható tereket,
hadd legyen változatos a felszín,
ha már évek óta pontokat köt
össze benned a maradás.

(Megjelent: szifonline.hu, 2016. szeptember)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.