hirdetés

Konferenciát rendeznek az Új Symposionról

2018. március 7.

A Ferenczy Múzeumi Centrum Néző·pontosítás című konferenciasorozatának következő eseményét 2018. március 8-án rendezik meg Szentendrén, melynek kapcsán az Új Symposion folyóirat szövegeinek és vizualitásának viszonyát járják körül a meghívott előadók.

hirdetés

A Ferenczy Múzeumi Centrum Irodalmi Osztálya a Szöveg és kép viszonyának újszerűsége a régi Mozgó Világ folyóiratban (1975—1983) című rendezvényével 2017-ben elindította a Néző·pontosítás című konferenciasorozatát, melynek alapvető szempontja, hogy mindig még élő, látogatható kiállításhoz kapcsolódóan kerüljön megrendezésre. Az irodalommal párhuzamosan a vizuális művészetek, az intermediális kérdésfeltevések felé nyitott kiállításokhoz igazítva, a megvalósulás aktualitását kiaknázva a konferenciák tematikája is szöveg és vizualitás kapcsolódásának, egymásra hatásának, érintkezésének, közös törekvéseinek a vizsgálata.

Részletes program:

március 8., csütörtök

9:45
Köszöntő: Gulyás Gábor múzeumigazgató
Bevezető: Szilágyi Zsófia Júlia, Véri Dániel

Kontextus

Szekcióvezető: Szilágyi Zsófia Júlia

10:00
Csányi Erzsébet: Szellemi együtthatók. Egy épület, egy tribün − több nyelv, több folyóirat

10:20
Orcsik Roland: Ludizmus – játék, káosz és autonómia a symposionista lírában

10:40
Kérdések, vita

11:00
Kávészünet

Életművek

Szekcióvezető: Ladányi István

11:10
Pintér Viktória: Spontaneitás és életkollázs. Ladik Katalin lírája az Új Symposion hasábjain

11:30
Visy Beatrix: A félelem nüanszai. Újvidék, korhangulat, elnyomás Tolnai Ottó: Világpor és Virág utca 3 című köteteiben

11:50
Gazsó Hargita: Az ötlettől a megvalósulásig. Juhász Erzsébet szövegei az Új Symposionban, valamint hagyatékának tükrében

12:10
Radics Viktória: Képrombolás Sziveri János költészetében

12:30
Kérdések, vita

13:00
Ebédszünet

Képzőművészet

Szekcióvezető: Véri Dániel

14:00
Szarka Mándity Krisztina: Ács József és Benes József az Új Symposionban

14:20
Kürti Emese: UFO Party. Az Új Symposion folyóirat szerepe a magyarországi neoavantgárdban

14:40
Faragó Kornélia: Affinitások és koncepciók. Képzőművészeti gondolkodás az Új Symposionban

15:00
Kérdések, vita

15:30
Kávészünet

Hatástörténet

Szekcióvezető: Visy Beatrix

15:50
Petőcz András: Nyitottság a zártság felől nézve – avagy az Új Sympo hatása a 80-as évek magyarországi fiatal irodalmára

16:10
Novák Anikó: Lakoma a vizualitás asztalánál. Az Új Symposion mint élő hagyomány a vajdasági magyar folyóirat-kultúrában

16:30
Ladányi István: Symposion-interjúk. Szépirodalom, tanúságtétel, irodalomtörténeti forrás?

16:50
Kérdések, vita

17:20
Zárszó

A részvétel ingyenes, de kérjük regisztráljon! Jelentkezni a következő e-mailcímen lehet: konferencia@muzeumicentrum.hu


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.