hirdetés

"Konok igazmondók"

A Magyartanárok Egyesületének Mándy - Mészöly - Kertész című konferenciája és szakmai napja, 2003. április 5.

Miközben kint percenként váltotta egymást a madárcsicsergéses tavasz és a legzordabb téli szélvihar, a Politikatörténeti Intézet egy zsúfolásig megtelt termében a Magyartanárok Egyesülete megrendezte idei második konferenciáját. A nap ismét a magas színvonalú szakmai felkészültség és a fesztelen hangulat jegyében telt, örömteli találkozásokkal, módszertani vitákkal és továbbgondolható ötletekkel tarkítva. A közönség számára azonban a legszórakoztatóbb, egyúttal a legmegnyerőbb elem valószínűleg mégis az előadók különféle okokból eredő szorongásának, in concreto mikrofonfóbiájának ecsetelése volt.
hirdetés

Tamás Ferenc egyszerre spontán és nagyon átgondolt bevezetőjében őszinte megkönnyebbülésünkre kijelentette: igaz ugyan, hogy Mándy, Mészöly és Kertész kortársaink, de semmilyen szempontból nem tekinthetők "csoportnak", legfeljebb annyiban - és ez igen sokatmondó tény -, hogy hajdan mindhárom író helyét "a pálya szélén" jelölték ki. Valóban félő manapság, hogy valamely oktrojált közös nevező alapján a három író egy irányzatba kerülhet - s hogy ez az aggodalom nem egészen alaptalan, arra a Mándy mozi megnyitásakor elhangzott szöveg a legjobb példa (vö. Megnyílt a Mándy mozi [litera, 2003. március 27.]). Az efféle erőltetett és hosszadalmas elemzések helyett azonban Tamás Ferenc a jelen írás címéül szolgáló tömör és frappáns jellemzést választotta.
     
     Elsőként Szollát Dávid beszélt Mészöly Miklósról. Grendel Lajos monográfiájának (A tények mágiája, Kalligram Kiadó, 2002) egyik tételével vitázva, több szöveghely kiemelésével mutatott rá, hogy ezt az ún. "pannon prózát" nem az újrealizmus fogalmával lehet igazán termékenyen vizsgálni. Mészöly narratív technikája, történelemszemlélete ennél sokkal bonyolultabb, ha úgy tetszik, megtévesztőbb: elegendő, ha a Filmből vagy a Volt egyszer egy Közép-Európa című kötet első mondatából indulunk ki ("Úgy lehetne elképzelni, ahogy a valóságban is volt").
      Gelencsér Gábor, miközben a közönség nosztalgikus morajlása közepette Elek Judit és Sándor Pál Mándy-filmjeit, valamint Szabó István hasonló karakterű alkotásait idézte fel, megállapította, hogy a Mándy-szövegvilág igen erőteljes hangulata jobban hat az adaptációkra, mint maguk az egyes művek.
      A szünetben valamennyi jelenlévő magyar szakos ismerősünkkel alkalmunk nyílt fejenként két percben összefoglalni és összefoglaltatni az elmúlt pár hónap eseményeit - ezért és a büféasztalért (pogácsa: 20.-; szendvics: 100.-) külön hála a szervezőknek. 
      Méltán aratott zajos sikert Vári György Csutak és a szövegirodalom című keretes szerkezetű előadása, mely belopta a terembe a "Múlnak a gyermekévek" című örökbecsű darabot mint intertextust. Szerencsére a vállaltan szubjektív, az egykori gyerekolvasó és a gyakorló tanár szempontjait váltogató monológban még a Roland Barthes-idézetek sem tudtak jelentős kárt tenni. A megbocsátható mértékben elkalandozó előadás leginkább megörökítésre érdemes bon mot-ja - "Nemecseknek meg kellett halnia ahhoz, hogy Csutak felnőhessen." - Mándy pátoszmentessége kapcsán hangzott el.
      Kaposi Dávid Narratívátlanul címen azt vizsgálta, hogy miként viszonyul a Sorstalanság más holokauszt-szövegekhez (a szóbeli tanúságtételeket, trauma-emlékezéseket is ideértve). Szembeállította Köves Gyuri aheroikus életszemléletét az életben maradás azon hősies toposzával, amely például Radnóti Miklós Erőltetett menet című versének emlékképeiben fogalmazódik meg.
      Balassa Péter és Margócsy István, az Egyesület gyakori előadói betegségük miatt kénytelenek voltak a konferencia előtt egy nappal lemondani a részvételt. Ennek a vis majornak köszönhettük Fenyő D. György (kevesebb, mint?) 24 óra alatt elkészült "vázlatát", melyben bravúrosan olvasta össze Semprun A nagy utazását és Wiesel Az éjszaka című művét a Sorstalansággal.
      A Magyartanárok Egyesületének konferenciáit immár hagyományosan kitűnő előadások és színvonalas irodalmi-oktatáspolitikai viták jellemzik, de feltétlenül meg kell említenünk az adott tematikához kapcsolódó briliáns műelemző szemináriumokat is: egy-egy ilyen kétórás szeánsz maga a szakmai megerősítés és inspiráció, amely rádöbbenti az embert arra, amit az egyetemi évei alatt olykor hajlamos elfelejteni: hogy irodalmat tanítani fantasztikus élmény.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.