hirdetés

Könyvek és nosztalgia

2011. augusztus 25.
Amikor vadidegenként és különösen a képzőművészet iránti fogékonyság hiányában megérkeztem a palicsi házukba, Ottó több tucat hatalmas albumot pakolt az asztalra, és órákon keresztül ecsetelte, ami bennük áll. Eleinte arra gondoltam, nem fogom érteni, és nem is barátkozom könnyen, mibe eveztem magam megint, de olyan erővel keltette életre a festményeket, hogy mire a vacsora elkészült, már teljesen beleéltem magam a képekbe... - Pályi Márk kollekciója a Litera Nyári Tárlatán.
hirdetés

„szemben a falon egy keserü ilona kép, narancssárga és pink formák, a közepében körök, mint a női test ábrái a tankönyvekben, feminin bauhaus, a kép alatt aláírás, nórának. anyám jóban volt vele, mondja, ez a kép volt a szobám falán gyerekkoromban, az egyik olyan dolog, amit szerettem, ezért hoztam el otthonról” – írta egy nő a rólam szóló, szerencsére még befejezetlen novellájában, mert különben nem olyan jól jövök ki benne. 

A kép a lakás falán

Csakugyan ez volt a Hertelendy utcai gyerekszoba egyik díszítménye, és nekem tulajdonképp nem jelentett többet, mint a ház kapuja melletti földszinti ablakok kék alapon sárga ÉLKISZ-felirata (csoda, hogy még megtaláltam a Google-ben a jelentését: Épület és Lakásfenntartó Kisszövetkezet; az én szerkesztőségem a MÁKISZ volt). Csakhogy az, akárcsak a pince, meg a fűrész a Wartburg csomagtartójában, amit a lopkodós autószerelő ellopott (mert volt a megbízható autószerelő is, a Hatfi, vagy Hadfy, az Irhás árokban, aki mindig megmondta, hogy mi a helyzet most, és az apám a liftben mondta meg nekem a helyzetet, amit neki a Hadhffy mondott meg az Irhás árokban – és az irha is, hiszen ő volt az irhás), az apámhoz tartozott, a Keserü Ilona-kép meg az anyámhoz. Ahogy még ez is az apámhoz, a másik kép, ami a gyerekszoba falán lógott, és a könyve borítója is volt, de az csak később került oda, 1989 körül, a kötet feliratai nélkül, Valkó László fotómontázsa: 

Igen felszabadító volt, ez is a rendszerváltás amolyan jelképe volt számomra, pontosabban a szabadságé, hogy már a zöldség–gyümölcs üzletnek is szabad egyedül állnia a mezőben, csak úgy, ahogy a taxisok is sztrájkolhatnak, meg az írógépre is ragaszthatunk „Van, aki szabadon szereti” matricát, ahol a „szabad” egy Magyarország alakú zöld foltban van benne. A Keserü Ilona-kép viszont talán már előbb ott volt, mint születtem, s a rólam íróhoz kell visszacsatolnom itt, mivel én soha nem fogalmaztam meg így, de nyilvánvaló, hogy a fent leírtak miatt sem jelenthet nagyon mást, mint az anyám meleg vágyának hűvös álombéli sziluettjét leginkább. 

„That’s ott!” – mondotta Danilo Kiš magyarul próbálkozva interjút adni a ’85-ös szamizdatban, és ezzel már át is értünk másfél évtizeddel későbbre, amíg – alighanem – a képzőművészettel való következő találkozásom váratott magára. A kettő között „a forró, vöröslő tea meg a zöld fák” jelentették a képet, a festményt számomra, ami nyilván a Keserü Ilona-kép folytatása is volt, pontosabban rejtett jelentéséé, a forró vágyé. (Illetve „az óriási puszta mezők, gabonaföldek, türkizszín magyar fák”, a Valkó-féle kies szabadság vadhajtása.) Akkor viszont egy sötét és komor téli délutánon, néhány hónappal az érettségim előtt, amikor már a világom is düledezett, s ez legalább olyan irhás árok volt, mint egy autószerelőműhely javítóaknája, begördültem a vonattal a szabadkai állomásra, ahol Tolnai Ottó és a felesége, Jutka várt. Ősszel rákaptam Ottó írásaira, ami szintén nem volt jellemző rám, hisz előtte tán csak Tomaž Šalamunt, Mircea Eliadét és Allen Ginsberget olvastam, és sikerült megbeszélni velük, hogy meglátogassam őket. Amikor vadidegenként és különösen a képzőművészet iránti fogékonyság hiányában megérkeztem a palicsi házukba, Ottó több tucat hatalmas albumot pakolt az asztalra, és órákon keresztül ecsetelte, ami bennük áll. Eleinte arra gondoltam, nem fogom érteni, és nem is barátkozom könnyen, mibe eveztem magam megint, de olyan erővel keltette életre a festményeket, hogy mire a vacsora elkészült, már teljesen beleéltem magam a képekbe, és Ottóval is bizalmas viszonyba kerültünk. Ez a fönti kép Bojan Bem belgrádi festő alkotása, aki a leginkább megragadt az emlékezetemben – mértani formákat festett, medencét, teniszpályát, és nem ritkán rárajzolt egy kutyát, ez áll a Virág utca 3. borítóján is:

Amikor azután meséltem, hogy ettől kezdve sokáig Bem volt a háttérkép a számítógépemen, Ottó azt javasolta, írjam meg röviden, ő lefordíttatja szerbre a Modern Múzeumban tett látogatásomról szóló versemmel együtt, és megjelenteti egy belgrádi folyóiratban. Évekkel később, mikor a balatonfüredi nyaralórengetegben eltévedve útbaigazítást kértem, a segítségemre siető ember, mint kiderült, pont Marko Čudić volt, aki a Költő disznózsírbólt fordította épp szerbre a füredi alkotóházban; ő is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez – de végül így is elfeledtük…

Jeges antarktiszi hajnalokat idézett az azóta letűnt párt alagsori irodájában, ahova az idő tájt befészkeltem magam
(és később ebből is könyvborító lett…)

Első palicsi utazásomat követően egy évvel még meglátogattam Ottóékat Berlinben, stuttgarterplatzi lakásukban, ahol DAAD-ösztöndíjjal tartózkodtak. Másra már nem tudtam gondolni, csak az értelmetlenül elveszett világomra, ami az érettségit követő időszakkal bekövetkezett, és ezt ők is érzékelték; utolsó nap azért Ottó elvitt egy nyugat-berlini kis múzeumba, ahol pont az akkori „életérzésemnek” megfelelő kiállítást tartottak: Cy Twombly amerikai festő képeiből, aki kizárólag firkákat rajzolt, és igen, minden firka csak firka volt, kicsit más, mégis ugyanolyan. Csak az értelmetlenség különböző árnyalatai, aminél többet magamban sem láttam akkor már. 

Most már több mint másfél éve ugyanaz a képernyőhátterem, Tábori Andris és Budha Tomi fiatal kortárs képzőművészek alkotása, Palackcsendéletek a címe, de számomra, halványságával és flakonalakú kirúzsosodásaival a később megjelent 2001-es naplóm záró sorai mögött álló érzést idézte föl, „egy furcsa, apró kis vizionális képecskét”, amibe össze tudtam sűríteni s így valamelyest kiegyengetni a belső ellentmondásaimat. Táboriék fő projektje manapság egyébként Nagyvárosi régészet címen fut, amelynek egyik leágazásaként szöveges graffitik köré írott fiktív szépirodalmi szösszenetekkel készítjük elő az Ex Symposion következő számának Falszöveg-betétjét.

 

Pályi Márk

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Triceps Triceps 2011-09-07 19:41

(BEM ZAUVEK.)