hirdetés

Konzervatív írók, akik valójában avantgárdok

2012. november 9.

A nemzeti konzervativizmus irodalomszemléletéről tartottak október 30-án konferenciát az MTA Irodalomtudományi Intézetben. Konzervativizmus és radikalizmus, avantgárd hatás és fajvédő törekvések, jelentős szerzők és irodalmi középszer. - Kassai Zsigmond beszámolója.

hirdetés

Ha nemzeti konzervativizmusról esik szó, valószínűleg semmi nem fontosabb annál, hogy a hazai szempontokon túl nemzetközi kitekintést is tegyünk. Karafiáth Judit Louis-Ferdinand Céline pályaképén keresztül igyekezett felfejteni az esztétikai tökély és az ideológiai barbarizmus ellentmondásos viszonyát, miközben arra is felhívta a figyelmet: Céline ugyan szerepel a francia iskolai tananyagban, ám francia földön sem utcát nem neveznek el róla, sem pedig szobrot nem állítanak neki. Előadása következtetése szerint azt az írót kell tanítani, aki olyan színvonalú művet ír, amelyik ezt esztétikai alapon megérdemli. Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile azonban különböző írói érdemeik ellenére - Céline-nel szemben - messze vannak ettől.

Deczki Sarolta A tisztaság mítosza című előadásában Szabó Dezső Az elsodort falu, Wass Albert A funtineli boszorkány című regényét és Nyirő József Székelyek című novelláskötetét vette szemügyre. Ez a három mű kevésnek bizonyul ahhoz, hogy átfogó képet nyerjünk a teljes korpuszból, előadása tehát inkább afféle próbafúrásnak volt tekinthető. Deczki rövid, ám annál szélesebb elméleti bevezetőt tartott a tisztaság-toposz kulturális jelentőségéről, utalva arra, hogy a huszadik század története megmutatta, hogyan képesek a legkeményebb diktatúrák tisztaságeszményekre hivatkozva tömeggyilkosságokat elkövetni.



Wass Albert és az indiánregények


Az áhított és eredendő tisztaságot, ahogy a tapasztalatok mutatják, vagy a múltban lehet fellelni, vagy a nép romlatlan gyermekében. Nem véletlen tehát, hogy azok az írók, akik bármilyen értelemben a "magyar faj" megtisztulását tekintették küldetésüknek vagy a múlthoz, vagy a nép egyszerű gyermekéhez folyamodtak mint példához és paradigmához. A három szöveg közül Az elsodort faluban jelenik meg leginkább programszerűen a tisztaság mítosza. A diagnózis világos: a magyarság elfajzott, megromlott, ennek külső oka az idegen népek és kultúrák befolyása - mindenek előtt a Nyugat és köre, belső oka pedig a magyar középosztály hiánya, az uralkodó osztály szűklátókörűsége, valamint a" magyar faj" önpusztító hajlama. Szabó Dezső regénye a tiszta erkölcsiséget, eleven erőt képviselő paraszti osztály felemelkedésében látja a megoldást. Wass és Nyirő novellái különbözőképpen a misztikumtól sem mentes havasi embert és a székelységet emeli ebbe a pozícióba. Ezekben a művekben az ipari civilizáció a züllesztő erő, amely megbontja a természethez közeli őseredeti tisztaságot.  Az olvasónak a vadnyugaton játszódó indiánregények juthatnak eszébe. A Nagy indiánkönyvnek és mondjuk A funtineli boszorkánynak egyaránt az a szüzséje ugyanis, hogy a civilizáció terjedése elpusztítja a természetet és megrontja az erkölcsöket. Másfelől ezek a művek esztétikai minőségükben is hasonló színvonalon állnak, hasonló olvasói igényeket szolgálnak ki.

Rákai Orsolya a Tormay Cécile nevéhez fűződő Napkelet folyóirat történetét vette szemügyre, ezt a korabeli kultúrpolitika a Nyugat ellenében hozott létre Klebelsberg Kuno paternalista segítségnyújtásával. A folyóirat finanszírozása a késő feudális viszonyokra támaszkodott, vagyis az arisztokrata támogatókra és előfizetőkre épített. Így többé-kevésbé függetlenítette volna magát az állam befolyása alól, a konzervatív esztétikai eszmény iránti törekvését mégsem tudta maradéktalanul teljesíteni, folyamatos kompromisszumokra kényszerült. A kritikai rovat színvonala kiváló volt ugyan, ám a valóban tehetséges fiatal szépírókat képtelen volt maga mellé állítani. Jobbára középszerű irodalmi szerzőkkel kellett beérnie sőt, idő után a kritikai rovat is csupán afféle ugródeszkának számított, amely jó esélyt adott a későbbi Nyugatos publikációkhoz. A két lap tehát számos okból egyre közelebb került egymáshoz a Napkelet megszűnéséig.



Tormay, a politikai thrilleríró

Szolláth Dávid előadása szerint Tormay Cécile Bujdosó könyvének értékszerkezete a következő: minden ami rossz, az zsidó, minden, ami jó, az magyar. A könyv napló formájú ugyan, de a szakirodalomban sokan kifejtették, hogy voltaképpen álnapló, amely politikai programbeszédet hivatott leplezni. Az olvasó jogos elvárása a naplótól, hogy személyes legyen. Ez azonban egyfajta csapda, hiszen a napló írójától így el kell fogadnunk, hogy a világ olyan, amilyennek ők személyes nézőpontjából látja. Tormay azonban sok önleleplező hibát ejt. Azokról az epikai betétről például, amelyek valamilyen spontaneitást képviselnek, rendre kiderül, hogy közvetlen politikai közlendőt készítenek elő. Az igazán izgalmas megállapítások mégis a stilisztikai vizsgálatokból levont következtetésekben rejlenek. A Bujdosó könyv egyik autentikus irodalmi előképe a bibliai Siralmak könyve. A történelmi alaphelyzet hasonló: ott is a nemzetvesztő bánat a vezérmotívum. Tormay sok ponton veszi át a Siralmak könyve retorikáját, nála azonban nincs katartikus jelentősége a nemzetvesztésnek. A Bujdosókönyv esztétikailag azért izgalmas,  mert a nyelvhasználata több helyen a korai avantgárdhoz közelíti a szöveget. Az expresszionisztikus nyelv mindig a káosszal, a destrukcióval, a zsidók munkálkodásával kapcsolódik össze, így a korpuszra jellemző nemzeties-szakrális nyelvben amolyan szigetek maradnak ezek a szövegrészek. Új szempont még a krimiszerűség, illetve a politikai thriller műfaji elemei, amelyek szintén jellemzőek a Bujdosó könyvére, illetve az  olvashatóságot jelentősen megkönnyíti az a két összeesküvés-toposz, amely végső soron az egész művet mozgatja. Egyik a világméretű destruktív zsidó összeesküvés, a másik a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége építő erejű összefogása.


Angyalosi Gergely Nyirő és Wass székely emberről szőtt mítoszairól szólt. Nyirőében az a leghangsúlyosabb elem, hogy a kereszténységtől való átitatottság érthetetlen természetességgel olvad össze a pogány gesztusokkal. Ez az egyveleg szinte mindig megóvja a székely embert a nagy bűnök elkövetésétől. A társadalmi különbségek a sors által adottak, ellenük lázongásnak nincs helye. A szegény ember nyomorúságával való együttérzés mégis megjelenik Nyirő világában. Wass Albert ötvenes évek elején megjelent Tizenhárom almafája a magyar irodalomban jól bevált anekdotikus hagyomány alapján meséli el a székelyek eredetét. A szövegben a zsidók figyelemre méltó szerepet kapnak. Wass szájbarágóan jellemez, alakjai mindig valamilyen karaktermintának kívánnak megfelelni. A zsidó fiatalember alamuszi, ugyanakkor naiv, mert azt hiszi, hogy a rendőr ugyanúgy megvédeni mint székely honfitársait. Amikor pedig a zsidó boltost elhurcolják, az elbeszélő így kommentál: "Ha csal a zsidó, és valaki a faluból bicskát ereszt belé, az rendjén levő, de hogy idegenek jöjjenek törvényt cselekedni, ez már nagy csúfság". A falu népe tehát nem valami általános erkölcsi meggondolásból háborodik fel a zsidók deportálásán, inkább azt tartják megszégyenítőnek, ha idegenek avatkoznak a saját szokásrendjükbe. E szempontból pedig mindegy, hogy ezt magyarországi magyarok, románok, németek, vagy a történet végén feltűnő oroszok teszik.  Ezzel együtt Angyalosi szerint a Tizenhárom almafa eszmei tanulságával semmiféle probléma nincs, s ha elfogadjuk, hogy az írói középszer irodalmunk fontos összetevője, akkor ennek a középszernek a részeként ismerhetjük el Wass és Nyirő munkásságát egyaránt.


Franciás műveltségű, de rendpárti

Amikor Szabó, Tormay, Nyirő és Wass lettek a jelenlegi oktatási kormányzat kedvezményezettjei, nyilvánvalóvá vált a politikai akarat nyílt és illetéktelen határsértése. Ezt már Veres András mondta Szabó Dezső újraértékelése ürügyén. Nevezett szerzők ráadásul nyilvánvalóan nem konzervatívok, hanem nemzeti radikálisok. A különbséget úgy lehet megragadni, hogy míg a konzervatív ideológiát a hajdani tradicionalizmus problematikussága hívta életre, addig a nemzeti radikalizmust a konzervativizmus tehetetlensége. Vagyis amíg a konzervatív csak terelni kívánja népét a bevált, természetes, de sokak által kétségbevont úton, a radikális téríteni akar akár erőszakkal is. Szabó Dezsőről az a közkeletű nézet - korábban Veres András is így látta -, hogy állandóan változtatta nézeteit, de soha a radikalizmusát. Veres ma már másképp gondolja. Igaz, hogy a szerző többször módosította nézeteit, de az 1912-ben kialakult álláspont fundamentális elemei mindvégig megmaradtak. Ezt az álláspontot olyan kettősség jellemezte, amelyben jól megfért egymással a szimbolista és korai avantgárd irodalom értő, igenlő elfogadása és a konzervatív, rendpárti társadalomkép. Szabó Dezső expresszionista novellákat írt, harcosan kiállt a futuristák és az avantgárd mellett, ám eközben a modern költészet dekadenciáját az én beteges túltengésének kifejeződéseként ismerte el. Az első világháború nyomán a magyar faj pusztulása lett a legfőbb, sőt éveken át egyetlen témája. A pusztulás előidézését fajelméleti alapon mindig valamilyen külső, idegen csoportnak tulajdonította, például zsidóknak, sváboknak, ám Hitler bevonulása után már a náci fenyegetéstől kellett félteni a magyarságot. A harmincas évek közepén Szabó Dezső meghirdette a hagyományos nemzettudat revízióját. A magyarságot kis-kelet-európai népnek nyilvánította, amelynek a nagy-nemzeti nacionalizmus a legfőbb ellensége. S ennek logikus következménye volt, az is, hogy felvetette az egyesült kelet-európai államok gondolatát.

Földes Györgyi egész más nézőpontból, de lényegében ugyanerról beszélt, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a szerző anti-individulalista rendpártisága bámulatos franciás műveltséggel párosult. Olyannyira, hogy a korabeli Magyarországon a kortárs francia irányzatok értő és elkötelezett népszerűsítőjeként működött.

Szénási Zoltán Mécs László és Wass Albert lírájának költői szerepértelmezéseiről beszélt, hangsúlyozva a két szerző művének hasonlóságát és különbségeit egyaránt. Mécs László, a papköltő lírájában, akár a korábban említett szerző esetében is hangsúlyos elem az avantgárd hatás, Wass Albert költői teljesítménye pedig, habár nem túl jelentékeny, abból a szempontból mégiscsak izgalmas, hogy milyen utat tett meg a korai versek személyes vallomásos, a másik, szeretett lény felé forduló poétikájától mondjuk az emigráció évei alatt a bujdosó szerepét magára vállaló lírai alany megszólalásáig.

A nemzeti konzervativista irodalomszemlélet számos kényes kérdést felvet, amelyeket a konferencián kíméletlenül fel is tettek a résztvevők, és amelyekre számos érdekes választ is kaphattunk.

A konferencia előadásainak szerkesztett változata a Jelenkor folyóirat januári, februári számaiban fog megjelenni.

Kassai Zsigmond

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
blaise blaise 2012-11-10 08:24

indiánregények - Cooper regényei még véletlenül sem a Vadnyugaton játszódnak. Amúgy "a" (fehér, európai) civilizáció valóban mérhetetlen pusztítást okozott, s ezt egy gyenge analógia kedéért sem kéne relativizálni.