hirdetés

Kornis Mihály: I könyv – Hiány – meditáció Erósz előtt (2.)

2018. június 22.

Hiány szül – robbant – utat. Út nem vezet hiányhoz. – Kornis Mihály I című könyve folytatásokban.

hirdetés

Kornis Mihály: I könyv – Hiány – meditáció Erósz előtt (2.)

5
Az erő fogy el a valóságban. Visszaadja magát a hiánynak. Az erő mind erőtlenebb, ha nincs benne hiány.

Hiány szül – robbant – utat. Út nem vezet hiányhoz.

Most hasonlatokat és (vagy?) allegóriákat hívok segítségül. Lemondok arról, hogy határozott névelő nélkül beszéljek a hiányról, miként valójában kéne. A hiányról egzakt módon nem lehet beszélni. A hiány természete nem fogalmi. Bennem, mindenesetre, nem az. Róla szóló tudásom érzéki, szó, kép, avagy képszó, amit ha megforgatok, akkor látok, érzékelek, szituatíve is felmerül(het).

6
A hiány, ha nem viseli el magát, akkor jut a tudomásomra.
A róla való tudásom, félreértésem azzal kezdődik, hogy megjelenik előttem a hiány forrásának szája: nyitott, mindig is nyitott, mégis beláthatatlan, elzárja a történés, a rettenetes történés, amely első pillanatban emlékeztet Francisco Goya fiát zabáló Szaturnuszára, de a másodikban már nincs a hiányban emberszerű, se istenszerű, se világszerű: a szituáció van benne, a hiány szituációja. Ez állandó történés, amely így voltaképp megfigyelhetetlen, hol ezt látod, hol azt látod – mivel szatír vagyok, el fogom játszani kitherámon, amíg Apollon azt el nem veszi tőlem: –; a hiány nem a földalattit okádja föld felettivé, hanem maga az a semmit sem birtokló semmi, aminek a sűrűsége önmaga számára – a legnagyobb kérdés: miért? – már elviselhetetlen.

7
Fokozhatatlan az elviselhetetlen, ez benne a kibírhatatlan (ami mellesleg különös, már nem kerülheti el a figyelmünket, hogy elképzelésünkben „a" hiánynak fokozatai lehetnek, más szóval határai lehetnek, ám azok szüntelenül a hiány áldozataivá válnak, még hiányzóbb hiánnyá lesznek. Ám gyanítom, hogy hiány esetében ez mégse történhet meg. Hiánynak nincs tartama, átmenetileg sem – vagy ez nem igaz?

8
Talán a pulzálás, a szinguláris horizont fenntartásának időn kívüli s ezért megragadhatatlan pillanata az a paradoxon, ami mégiscsak tagolja, differenciálja a hiányt.

Mert önmaga számára végképp elviselhetetlen és kibírhatatlan?

Mert hiányának mindent magába nyelő, még léte előtt magába nyelő, léte esélyét is megszüntető, minden határon túl keveslő „természete" az, ami – semmiig alázó hiányként – vággyá válik?

9
Mint a víz, bizonyos forráspont felett gőzzé.

A gőz felmelegíti, ami a víz számára elérhetetlen, nem azért, mert akarja, az óvodásnak mondom, hanem, nem tehet mást. A valóságba beleszabaduló hiány úgy hat, mint a vágy. Holott hiány! Nem csökken, mint hiány.

De amennyiben világgá köpte magát, valamivé lett: energia is, mindinkább energia, holott, mint hiány, nem szűnt meg. De nem feltétlenül kell tudomásul vennünk, már amennyiben „gőzmolekulák" vagyunk, nem „akarunk" „tudni róla"; nincs semmi értelme és nincs is módja annak – hol? mikor? –, hogy felvetődjék: nem lettünk e forrásozásunkban lassacskán fokozhatatlanul elviselhetetlen ellentéte magunknak?

 

Kornis Mihály

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.