Ha Bodor Ádám írásművészetét ebből a szép alkalomból megragadni kívánjuk, akkor bizton állíthatjuk, hogy annak egyik sajátossága a motívumok a szó eredeti, görög értelmében vett drámaisága, vagyis a cselekmény öntörvényűsége; a szituációk hagyományos kibontottságával szemben, azok kidolgozott megjelenítése, a külvilág, sokszor hangsúlyozottan a természetnek részletekre menő, elemi ábrázolása. A világba-vetettség közhelybe fordulóan ismételt, noha ebben az epikában radikális határokon értett tapasztalata. Bodor írói sorssá sodorta életének brutális szabályozottságát. „… számomra az élet majd minden területét a politikai elítéltetés és a börtönben eltöltött két esztendő határozta meg […] boldog vagyok, hogy ez így történt. Az igaz, hogy ez egy egzisztenciálisan megbélyegzett ember élete volt, de mögötte nem a frusztráció lerázhatatlan árnyával, hanem az élet örömeitől gazdagon.”, mondja A börtön szagában.

Bodornál az ábrázolt világ a természettel, mint valamely uralhatatlan fensőbbséggel korrelál, miközben soha nem kétséges, hogy az előbbi hatalom: önálló törvényekkel és önálló narrációval bír . Ezt a narrációt a benne élő alakok megkísérelhetik felmondani és újraírni, nem feltétlenül sikertelenül, de a megszelídítés reménye nélkül. Bodor nyelvi világában nem véletlenül jelenik meg egyszerre vaskos és mitikus akcentusokkal a natura és a meteorológia. Örvénylő, mégis féken tartott erejű és egyszerre hallatlanul plasztikus leírásai, megközelítései ismétlődően, konzekvens poétikai elszántsággal önálló síkot vetítenek az olvasó elé; bár az ember a természeti kontextus része, az őt mindig meghaladóan körülötte és fölötte feszül. Ezen a „terepasztalon” hasít helyet a societas számára, itt teremt övezeteket, kerületeket, körzeteket és zárványokat, amelyek természetesen az uralom standard, noha változatos és színes formáiba engednek bebocsátást. „Egyértelműnek látszik tehát, hogy a Bodor-életműben súlyponti szerepet betöltő ’körzet a körzetben’-problematika is a szamosújvári börtön kipárolgásaiból kezdett alakot ölteni. ’Odabenn a börtönben is leginkább a börtöntől félt az ember. Attól, hogy a maradék szabadságától is megfosztják’ – mondja, s ezzel világossá teszi a börtön-, illetve körzet-motívum és a kelet-európaiság szoros összefüggését.”, írja Angyalosi Gergely.

Bodor övezeteinek egzotikumának lélegzetelállító térfogata összemérhető a nagy orosz filmrendező, Tarkovszkij Sztalkerének zónájával, azonban az írónál ezek a határterületek és rezervátumok, nem a megtisztulás és a megváltás szakrális pontjai. Elválasztottságukban az eredendő hatalmi, rendteremtő és -fenntartó törekvéseknek a helyszínei, ahol az emberi szolidaritás az egymásra utaltság függőségében áll. „Az emberi kapcsolatok jellegzetes Bodor-féle modelljére kétségkívül a lecsupaszított tárgyilagosság, az anyagi szükségletek dominanciája a jellemző; a másik ember mint érzelmi szükséglet tárgya ténylegesen csupán egy tárgy a többi között. Ugyanakkor azonban azt sem mondhatjuk, hogy csakis és kizárólagosan a rideg dologiasság és a túlélésért folytatott individuális küzdelem a lényeg. Az idegeneket inkább a némi sajnálatot is megengedő közöny fűzi össze, a párkapcsolatokat pedig a kölcsönös egymás-használáson, egymásra utaltságon túl valamilyen tárgyilagos részvét.”, folytatja Angyalosi.  

„A pózna tövében magányos lány üldögélt. Nem túl gondosan varrt, egyszerű barna köpenyt viselt, csupaszon hagyott lábán valami olcsó cipőt. Kezében háló lógott, eltenni való uborkával. A reggeli járattal érkezett dél felől, valahonnan, ahol megterem az uborka.”, kezdődik például a Milyen is egy hágó? című szöveg. A két lapnyi, terjedelmileg rövid, de lelassított időstruktúrájú novellában a lány nem mozdul a buszmegállóból, ahova ki tudja mikor téved egy árva jármű, egykedvűen hárítja el egy arra haladó autó vezetőjének invitálását is. A busz hosszú órákkal később, fél hétkor mégis megérkezik. „Most már úgy tűnt, csak ezt a fél hetes buszt várta reggel óta. Talán mégis valami egyebet, és talán hiába. Vagy talán csak tudni akarta: milyen is egy hágó?”, zárul a történet.



Bodor mindent tud választott témáinak világáról, e tudás szerkezete azonban valamely mélyen húzódó, atavisztikus pilléreken nyugszik. A világában felbukkanó emberekről, akárha valamely szikláról lepattintott szilánkok alapján tájékozódna, noha magabiztosan. Kivételesen metsző tekintettel „szerkeszti ki” figuráit és tájait a megfigyelői láthatárra.  

Köszönet és köszöntés a hágók turistavezetőjének, a borbélyüzletek vaktükrének, a papucsügynökök oltalmazójának, a hegyi vadászok parancsnokának és üldözöttjének, az autóstopposok őrző angyalának, a felhők vonulását kísérő és a zivatarok jöttét jelző vándornak!