Kovács András Ferenc versei

A kaffogás művészete; A  pók poétikája; Bohóctréfa

A líra? Oh, de kérem! / Iszonytató szemérem... / S bizony, van arra száz ok, / Ha néha csak lazázok,//
Mint pók a pókfonálon, / S lebegve konstatálom, / Hogy bánatos, se boldog / Nem is vagyok: lelógok,//
S kileng az én - hideg fény / Feszül létem zsinegjén, / S világhálónyi hálón / Futok magam zihálón,...

A KAFFOGÁS MŰVÉSZETE
     

     Laus mediocritatis -
     Lewis Carroll nótájára
     

     Én azki (be rég!) dadogó diadalt
     S Übüpert figuráztam a lanton,
     Most látom a sok dagadó, kiagyalt
     Piti bullt tolakodni alanton...
     
     "Übüpert minekünk! Übüper, szeretünk!
     Gyere vissza te falkavezérnek!
     Az Erő ma velünk van: a Tett tere düng!
     Coki, harcra, ti fajtapecérek!"
     
     Tömörülnek akolban a hű agebek,
     Kik a múltba' parancsra csaholtak,
     Noha hű puli, mind, s csak azon kesereg:
     Nuku pénz csibecsontra maholnap...
     
     "Se gubánk, se subánk, köpönyegre se futja!
     Kutyanyelvünk mán hova dugjuk?
     Elenyészhet a Dics kuvaszos pereputtya!
     Abcúg adybandi s a duk-duk!"
     
     Fölugatnak a vének; a Kor honorál,
     Ha nyüszítnek a korcsok, a laklik:
     Sunyi, satnya nyomukban a hordamorál,
     Kupacokban a Hír tovaszaglik.
     
     Kicsi pincser, öleb, mudi, vizsla, kopó
     Vicsorog, morog ősi komondor,
     Ki a hergeli hős kutyaságba kopott,
     De a gazdinak egyre dorombol.
     
     Nosza, koncra, Marók! Agyatok lepi gond:
     Buta kosz heve ráfagy a bókra...
     Kutyamúzsa, tenyéssz nyomulós epigont,
     Ebugatta, a gaz sagyabókra!
     
      
     A PÓK POÉTIKÁJA
     

     Az én poézison természete,
     Balázs Imre Józsefnek
     

     A líra? Oh, de kérem!
     Iszonytató szemérem...
     S bizony, van arra száz ok,
     Ha néha csak lazázok,
     
     Mint pók a pókfonálon,
     S lebegve konstatálom,
     Hogy bánatos, se boldog
     Nem is vagyok: lelógok,
     
     S kileng az én - hideg fény
     Feszül létem zsinegjén,
     S világhálónyi hálón
     Futok magam zihálón,
     
     Mint pók a lomha légben,
     Keresztben, föl-le, pörgőn,
     Ha már igen, de még nem,
     Ha szőni kell gyönyörgőn
     
     Szétszálazván, mi éltet,
     A vélhetőt, a véltet,
     A semmit szőve folyton,
     A mindent rímbe fojtom,
     
     Fityegve pókfonálon,
     Miképp valót fon álom,
     Míg űrbe vész, alászáll
     Életfonal s halálszál -
     
     Olyan lezser s elernyedt
     A költő... Persze, gyermek:
     Fecseg, de néma hattyu... 
     
S a költészet? Na, hagyjuk.
     
      
     BOHÓCTRÉFA
     

     Krisztinkának és Fanninak
     

     Élt egy cirkuszban két bohóc:
     Nyikk volt az egyik, Nyekk a másik.
     Nyikk tökfején keménykalap,
     Nyekk lakkcipőt viselt s kamáslit.
     
     Kötélen botladoztak ők:
     Nyekk Nyikkre bukva földre nyekkent,
     S nyafogva prünnyögött, habár
     Nyikk Nyekkre bukva meg se nyikkant.
     
     Vigyorgott, mint a holdvilág -
     Sosem volt méla, búskomor Nyikk.
     Pityergett, mint a házeresz -
     Feszengett Nyekk, mint egy komornyik.
     
     S azóta is csak így megy ez:
     Nyikk Nyekkre, Nyekk meg Nyikkre nyekken,
     Hol Nyekkre Nyikk, hol Nyikkre Nyekk,
     De ketten ennyi meg se kottyan!
     
     Holnaptól ismét két bohóc:
     Nyekk lesz az egyik, Nyikk a másik.
     Nyikk porba huppan hüppögőn,
     Míg Nyekk a fénybe visszamászik.

Kovács András Ferenc