Kovács András Ferenc versei
A kaffogás művészete; A pók poétikája; Bohóctréfa
A líra? Oh, de kérem! / Iszonytató szemérem... / S bizony, van arra száz ok, / Ha néha csak lazázok,//
Mint pók a pókfonálon, / S lebegve konstatálom, / Hogy bánatos, se boldog / Nem is vagyok: lelógok,//
S kileng az én - hideg fény / Feszül létem zsinegjén, / S világhálónyi hálón / Futok magam zihálón,...
Mint pók a pókfonálon, / S lebegve konstatálom, / Hogy bánatos, se boldog / Nem is vagyok: lelógok,//
S kileng az én - hideg fény / Feszül létem zsinegjén, / S világhálónyi hálón / Futok magam zihálón,...
- 2003. január 3.
A KAFFOGÁS MŰVÉSZETE
Laus mediocritatis -
Lewis Carroll nótájára
Én azki (be rég!) dadogó diadalt
S Übüpert figuráztam a lanton,
Most látom a sok dagadó, kiagyalt
Piti bullt tolakodni alanton...
"Übüpert minekünk! Übüper, szeretünk!
Gyere vissza te falkavezérnek!
Az Erő ma velünk van: a Tett tere düng!
Coki, harcra, ti fajtapecérek!"
Tömörülnek akolban a hű agebek,
Kik a múltba' parancsra csaholtak,
Noha hű puli, mind, s csak azon kesereg:
Nuku pénz csibecsontra maholnap...
"Se gubánk, se subánk, köpönyegre se futja!
Kutyanyelvünk mán hova dugjuk?
Elenyészhet a Dics kuvaszos pereputtya!
Abcúg adybandi s a duk-duk!"
Fölugatnak a vének; a Kor honorál,
Ha nyüszítnek a korcsok, a laklik:
Sunyi, satnya nyomukban a hordamorál,
Kupacokban a Hír tovaszaglik.
Kicsi pincser, öleb, mudi, vizsla, kopó
Vicsorog, morog ősi komondor,
Ki a hergeli hős kutyaságba kopott,
De a gazdinak egyre dorombol.
Nosza, koncra, Marók! Agyatok lepi gond:
Buta kosz heve ráfagy a bókra...
Kutyamúzsa, tenyéssz nyomulós epigont,
Ebugatta, a gaz sagyabókra!
A PÓK POÉTIKÁJA
Az én poézison természete,
Balázs Imre Józsefnek
A líra? Oh, de kérem!
Iszonytató szemérem...
S bizony, van arra száz ok,
Ha néha csak lazázok,
Mint pók a pókfonálon,
S lebegve konstatálom,
Hogy bánatos, se boldog
Nem is vagyok: lelógok,
S kileng az én - hideg fény
Feszül létem zsinegjén,
S világhálónyi hálón
Futok magam zihálón,
Mint pók a lomha légben,
Keresztben, föl-le, pörgőn,
Ha már igen, de még nem,
Ha szőni kell gyönyörgőn
Szétszálazván, mi éltet,
A vélhetőt, a véltet,
A semmit szőve folyton,
A mindent rímbe fojtom,
Fityegve pókfonálon,
Miképp valót fon álom,
Míg űrbe vész, alászáll
Életfonal s halálszál -
Olyan lezser s elernyedt
A költő... Persze, gyermek:
Fecseg, de néma hattyu...
S a költészet? Na, hagyjuk.
BOHÓCTRÉFA
Krisztinkának és Fanninak
Élt egy cirkuszban két bohóc:
Nyikk volt az egyik, Nyekk a másik.
Nyikk tökfején keménykalap,
Nyekk lakkcipőt viselt s kamáslit.
Kötélen botladoztak ők:
Nyekk Nyikkre bukva földre nyekkent,
S nyafogva prünnyögött, habár
Nyikk Nyekkre bukva meg se nyikkant.
Vigyorgott, mint a holdvilág -
Sosem volt méla, búskomor Nyikk.
Pityergett, mint a házeresz -
Feszengett Nyekk, mint egy komornyik.
S azóta is csak így megy ez:
Nyikk Nyekkre, Nyekk meg Nyikkre nyekken,
Hol Nyekkre Nyikk, hol Nyikkre Nyekk,
De ketten ennyi meg se kottyan!
Holnaptól ismét két bohóc:
Nyekk lesz az egyik, Nyikk a másik.
Nyikk porba huppan hüppögőn,
Míg Nyekk a fénybe visszamászik.
Laus mediocritatis -
Lewis Carroll nótájára
Én azki (be rég!) dadogó diadalt
S Übüpert figuráztam a lanton,
Most látom a sok dagadó, kiagyalt
Piti bullt tolakodni alanton...
"Übüpert minekünk! Übüper, szeretünk!
Gyere vissza te falkavezérnek!
Az Erő ma velünk van: a Tett tere düng!
Coki, harcra, ti fajtapecérek!"
Tömörülnek akolban a hű agebek,
Kik a múltba' parancsra csaholtak,
Noha hű puli, mind, s csak azon kesereg:
Nuku pénz csibecsontra maholnap...
"Se gubánk, se subánk, köpönyegre se futja!
Kutyanyelvünk mán hova dugjuk?
Elenyészhet a Dics kuvaszos pereputtya!
Abcúg adybandi s a duk-duk!"
Fölugatnak a vének; a Kor honorál,
Ha nyüszítnek a korcsok, a laklik:
Sunyi, satnya nyomukban a hordamorál,
Kupacokban a Hír tovaszaglik.
Kicsi pincser, öleb, mudi, vizsla, kopó
Vicsorog, morog ősi komondor,
Ki a hergeli hős kutyaságba kopott,
De a gazdinak egyre dorombol.
Nosza, koncra, Marók! Agyatok lepi gond:
Buta kosz heve ráfagy a bókra...
Kutyamúzsa, tenyéssz nyomulós epigont,
Ebugatta, a gaz sagyabókra!
A PÓK POÉTIKÁJA
Az én poézison természete,
Balázs Imre Józsefnek
A líra? Oh, de kérem!
Iszonytató szemérem...
S bizony, van arra száz ok,
Ha néha csak lazázok,
Mint pók a pókfonálon,
S lebegve konstatálom,
Hogy bánatos, se boldog
Nem is vagyok: lelógok,
S kileng az én - hideg fény
Feszül létem zsinegjén,
S világhálónyi hálón
Futok magam zihálón,
Mint pók a lomha légben,
Keresztben, föl-le, pörgőn,
Ha már igen, de még nem,
Ha szőni kell gyönyörgőn
Szétszálazván, mi éltet,
A vélhetőt, a véltet,
A semmit szőve folyton,
A mindent rímbe fojtom,
Fityegve pókfonálon,
Miképp valót fon álom,
Míg űrbe vész, alászáll
Életfonal s halálszál -
Olyan lezser s elernyedt
A költő... Persze, gyermek:
Fecseg, de néma hattyu...
S a költészet? Na, hagyjuk.
BOHÓCTRÉFA
Krisztinkának és Fanninak
Élt egy cirkuszban két bohóc:
Nyikk volt az egyik, Nyekk a másik.
Nyikk tökfején keménykalap,
Nyekk lakkcipőt viselt s kamáslit.
Kötélen botladoztak ők:
Nyekk Nyikkre bukva földre nyekkent,
S nyafogva prünnyögött, habár
Nyikk Nyekkre bukva meg se nyikkant.
Vigyorgott, mint a holdvilág -
Sosem volt méla, búskomor Nyikk.
Pityergett, mint a házeresz -
Feszengett Nyekk, mint egy komornyik.
S azóta is csak így megy ez:
Nyikk Nyekkre, Nyekk meg Nyikkre nyekken,
Hol Nyekkre Nyikk, hol Nyikkre Nyekk,
De ketten ennyi meg se kottyan!
Holnaptól ismét két bohóc:
Nyekk lesz az egyik, Nyikk a másik.
Nyikk porba huppan hüppögőn,
Míg Nyekk a fénybe visszamászik.
Hozzászólás