Kovács András Ferenc: Víg toportyán

A Koinónia Kiadó kiadványa

2005. május 13.
A gazdagon áradó költői képzelet számára nincs prózai vagy köznapi téma, helyszín. Kovács András Ferenc közel és távol, konyha- és csillagzugban egyaránt megtalálja a versre érdemeset, a játékot, a humort.

Kovács András Ferenc: Víg toportyán. Versek kicsiknek nagyoknak.

Ár: 2200 Ft.

Terjedelem: 52 old

ISBN: 9738022983

A könyv némely versében egy ünnep vagy egy apró, kedves állat a téma, másokban tréfásmese, falubemutató ölt zenei köntöst. Korábbi gyermekvers-kötete, a Vásárhelyi vásár, melyet ugyancsak Deák Ferenc szellemes rajzai díszítettek, elnyerte a Szép Magyar Könyv pályázat oklevelét.

Részlet a könyvből:

Víg toportyán

Nagy Művész a víg toportyán:
Vad talentum, őstehetség!
Őt hallgatja Csíkcsomortán:
András napján, ősz utolján
Holdvilágon orgonálgat...
Hej, az ordas hiú ordas –
Nagy Művész, de zordon állat!

Virtuóz a víg toportyán:
Vad talentum, őstehetség!
Őt csodálja Csíkcsomortán
Őszi télben, téli éjben,
Hogyha holdnak orgonálgat!
Minden ordas hiú ordas –
Nagy Művész, de zordon állat!

Persze, bús a víg toportyán:
Mert az ordas hiú ordas...
Hogyha unja Csíkcsomortán,
S nem figyel művészetére –
Mindhiába orgonálhat...
Vad talentum, őstehetség –
Nagy Művész, de zordon állat!

Peppino Paviani

Olasz állatmese

Itáliában, túlnan Pávián,
Élt egy tudós galléros pávián.
Úgy hívták, hogy Peppino Paviani,
De nem volt benne semmi páviáni,
S tömött nyakán bár bolhás volt a gallér,
Kiválóbb lett, mint száz digó gavallér,
Mert tudta: mért likas a makaróni,
S hogy társaságban nyíltan vakarózni
Nem ildomos, ha viszket vádliján,
Kivált, ha bölcs, ha tisztelt pávián
S nagy színművész Peppino Paviani,
Akit Fellini, Scola s Taviani
Is sokra tart – de nagyzolni minek?
Filmsztárja volt már Pasolininek,
Betéve tudja Dantét és Boccacciót,
S nem reccsennek rá többet: "Hé, fogadj szót!"
Hozzá hasonló nincs is pávián,
Itáliában, túlnan Pávián,
Mert o művelt, cseppet se páviáni,
S esztéta is: Dottore Paviani!
Doktorrá tette Róma meg Bologna –
Hát nem lehet bolháinak bolondja,
Ki bölcselő, ki műérto, ki váltig
Hallgatja Monteverdit és Vivaldit!
Ki fölismeri Leonardót s Giottót,
S nem téveszt össze egy kagylós rizottót
Raffaellóval, mert ő Paviani
Professzor úr, nem holmi páviáni
Jelenség, sőt: Firenze meg Velence
Vendégtanára, nem veszett lelence!
S becsülték is, bármerre vitte lába –
Mért vágyna vissza feszt Eritreába?
Bár szentigaz, hogy túlnan Pávián,
Itáliában nincs a fán lián,
S a talján nemzet sem túl páviáni!
Töprenkedett Peppino Paviani
Finom szivarját szívta pont tüdőre,
S így szólt magához egy napon: "Te dőre!
Hát nem megmondá már Szent Fábián,
A pápa, hogy nem élhet pávián
Olaszhonban – bármily pallérozottan,
S tudósként sem bölccsé gallérozottan!"
Nos, így esett, hogy Doktor Paviani
Rádöbbent: sorsa mégis páviáni!...
És visszatért a furcsa, habri, kába
Majmok honába, forró Afrikába,
S ott Egyetemet alapított rögtön,
Hol fő tantárgy a majmolási ösztön –
S mert ösztöndíjat osztott, páviánit,
Tapsolták is Professzor Pavianit!
Nem élt azóta ily bölcs pávián
Itáliában, túlnan Pávián!