hirdetés

Krasznahorkai László: Sátántangó

A Litera ajánlja A NAGY KÖNYV szavazóinak 3.

2005. április 9.

"…az új magyar próza egyik legjelentősebb művével gyarapodott, makulátlan remekművel, melynek jellegzetessége, hogy végre és újra a szó kanonikus, ha tetszik ’régi’ értelmében: regény. Azaz a regény tere újra egy világ, nem pedig tudatállapot vagy maga az írói műhely. A textussal szemben újra életviszony, sors, karakter, történet, vér és veríték kerül előtérbe. A regény újra racionalizált kozmosz, s így újra létrejön a regényíró mindenhatósága." (Radnóti Sándor)

hirdetés

"A Sátántangó című regény megjelenése, szerzőjének első köteteként, irodalmunk eseménye. Ezt a művet nagyszabású koncepció, igen pontos szerkesztés és cselekménybonyolítás, az alakok ritkán látott plaszticitása, nagy lélegzet, tehát az epika vitális hömpölygése és az író eredeti világlátása avatja eseménnyé. Régi prózai hagyomány születik itt újjá: egy adott világnak természetként való ábrázolása, illetve e világ történetként való megszólaltatása; olyan zártság- és teljességérzés fölkeltése, amely szigorúan a realitás keretei között maradva az emberi természet megoldhatatlan kérdéseivel szembesít, miközben a létezést újra történetivé is nyilvánítja." (Balassa Péter)



Krasznahorkai László a Literán

"Nincs már sehol semmi" - Látogatóban Krasznahorkai Lászlónál"Nincs már sehol semmi" - Látogatóban Krasznahorkai Lászlónál

Krasznahorkai László megjelent kötetei Krasznahorkai László megjelent kötetei

Krasznahorkai Lászlónál – Nagyvizit - Képgaléria Krasznahorkai Lászlónál – Nagyvizit - Képgaléria

Krasznahorkai László prózája - Kortárs írókról középiskolásoknak - tanároknak, diákoknak Krasznahorkai László prózája - Kortárs írókról középiskolásoknak - tanároknak, diákoknak

A Sátántangó cseh körútja - Beszélgetés Simona Kolmanovával, a Sátántangó cseh fordítójávalA Sátántangó cseh körútja - Beszélgetés Simona Kolmanovával, a Sátántangó cseh fordítójával

Négy recenzió - Krasznahorkai László, Kertész Imre, Nádas Péter és Márai Sándor műveinek visszhangja Csehországban - A Magyarok cseh földön című íráshozNégy recenzió - Krasznahorkai László, Kertész Imre, Nádas Péter és Márai Sándor műveinek visszhangja Csehországban - A Magyarok cseh földön című íráshoz

Az első lépések - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 1. Az első lépések - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 1.

Az üres trón - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 2.Az üres trón - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 2.

Álom a Guangji-templom udvarán - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 3.Álom a Guangji-templom udvarán - Részlet Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című regényéből 3.

Út az Ég alatt - Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Magvető, 2004Út az Ég alatt - Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Magvető, 2004

Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt - A Magvető könyvheti újdonsága Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt - A Magvető könyvheti újdonsága

Egy regény "ceremoniális létrebocsátás"-a - Krasznahorkai László könyvének bemutatója az Írók BoltjábanEgy regény "ceremoniális létrebocsátás"-a - Krasznahorkai László könyvének bemutatója az Írók Boltjában

Út az Ég alatt - Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Magvető, 2004Út az Ég alatt - Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Magvető, 2004

Krasznahorkai könyvének bemutatója az Írók Boltjában Krasznahorkai könyvének bemutatója az Írók Boltjában

Nem szokványos könyvbemutató az Írók BoltjábanNem szokványos könyvbemutató az Írók Boltjában

Krasznahorkai kontra Krasznahorkai (Békebeli tudósítás)Krasznahorkai kontra Krasznahorkai (Békebeli tudósítás)

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyóÉszakról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Krasznahorkai László: Északról Hegy, Délről Tó, Nyugatról Utak, Keletről Folyó - Két fejezet a regénybőlKrasznahorkai László: Északról Hegy, Délről Tó, Nyugatról Utak, Keletről Folyó - Két fejezet a regényből

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó - Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyóÉszakról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó - Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Mandala - Krasznahorkai Lászlóval Nagy Gabriella beszélgetett. Pula, Bárka kikötőMandala - Krasznahorkai Lászlóval Nagy Gabriella beszélgetett. Pula, Bárka kikötő

A fából faragott riporter - kalandozás egy Kert körül - Felolvasóest és beszélgetés Krasznahorkai László regényének német megjelenése kapcsán. Goethe IntézetA fából faragott riporter - kalandozás egy Kert körül - Felolvasóest és beszélgetés Krasznahorkai László regényének német megjelenése kapcsán. Goethe Intézet

Újraéled a Banán Klub - Krasznahorkai László a Banán KlubbanÚjraéled a Banán Klub - Krasznahorkai László a Banán Klubban


Krasznahorkai László az HLO-n

There's Nothing Left, No Matter Where You Go - An Interview with László Krasznahorkai by Tibor Keresztury and Judit Székely There's Nothing Left, No Matter Where You Go - An Interview with László Krasznahorkai by Tibor Keresztury and Judit Székely

László Krasznahorkai – Portrait by Péter Pál TóthLászló Krasznahorkai – Portrait by Péter Pál Tóth

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (an excerpt) by László Krasznahorkai Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (an excerpt) by László Krasznahorkai


Krasznahorkai László saját honlapja

Krasznahorkai László honlapjaKrasznahorkai László honlapja


Krasznahorkai László az Elektronikus Magyar Irodalom oldalon

Krasznahorkai-művek és kritikák Krasznahorkairól – EMIRKrasznahorkai-művek és kritikák Krasznahorkairól – EMIR


Krasznahorkai László a Kortárs Irodalmi Adattárban

Krasznahorkai László - KIAKrasznahorkai László - KIA


Krasznahorkai László a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Krasznahorkai László: Sátántangó - MEKKrasznahorkai László: Sátántangó - MEK



SZAVAZÁS A NAGY KÖNYV-OLDALON
SZAVAZÁS A NAGY KÖNYV-OLDALON

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.