Krasznahorkai László 2010. október 6-án székfoglaló előadást tart a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián, rendes taggá választása alkalmából. Az Egy regény története című előadás közvetlen Szörényi László laudációja után hallható, és az író legújabb könyvének, az ÁllatVanBent (Magvető, 2010) című műnek eseménytörténeti bemutatására törekszik.

A könyv Krasznahorkai László és Max Neuman dialógusának regényszerű feldolgozása képben és szövegben. Először angolul jelent meg a New Directions, New York, a Sylph Editions, London és az American Academy of Paris közös kiadásában AnimalInside címmel.

Az alábbi olvasható róla ajánlójában: "Krasznahorkai hagyja, hogy prózája kanyargó hanghordozása, Beckettéhez hasonlóan, tükrözze a vizsgálódó elme működését, amint gondolkodik, elemez, rögzít, emlékezik, érzékel, ellent mond, reflektál. És akár csak Beckettnél, nála is mély és perzselő gyengédség lakozik univerzuma szívében, amit még igazabbá és valóságosabbá változtat a könyveiben rejlő tiszta komédia és hamisítatlan komorság egyvelege. A nyelv Krasznahorkai számára a klisék és a könnyű befogadhatóság dominanciája ellen küzdő erő; apró, kimunkált lázadásokat kínál fel, magasabb szinten elgondolva a teljességet és a csorba ritmust, felfegyverkezve kötésekkel, alárendelésekkel, kiszólásokkal, előkészítve az olvasó idegrendszere ellen irányzott magas feszültségű támadásokat. Alkotásai csordultig vannak fenyegetéssel, de hiba lenne ezt politikai vagy ok nélküli fenyegetettségként értelmezni. Képzeletét az igazi rettenet, a valódi erőszak táplálja; azonban azáltal, hogy kiszakítja őket megszokott szövegkörnyezetükből, a rettenet és az erőszak sokkal valóságosabbnak és sokkal inkább jelenlevőnek tűnik. Egy maga választotta komor szövegkörnyezetbe helyezi őket. Ezen a téren közelebb áll Kafkához, mint Becketthez, de érdeklődése és az élvezet, melyet a verbális tűzijátékokból nyer, és ahogy szabadjára engedi hosszú, izgalmas mondatai nyers energiáját - egyikükhöz sem hasonlítható. Európa kortárs regényírói között egyedülálló intenzitással és eredetiséggel deríti fel azt a halvány vonalat, mely elválasztja a természetet a kultúrától, a végzetet a történelemtől. Magával ragadó Krasznahorkai László munkáját abban az aktusban megfigyelni, ahogyan Max Neumann szuggesztív képei előhívják az ő mondatait. Az írót először Neumann egyik képe ihlette meg, majd Neumann az ő szavainak hatására készítette el a többi képet, melyekre Krasznahorkai, rabul esvén e sugallatos vizualitástól, elméjét szabadjára engedve, tizenhárom másik szöveg megírásával válaszolt. Ez az együttműködés, az inspirációnak és provokációnak ezen formája, kulcsként szolgál számunkra az egyik legtitokzatosabb mai művész által alkotott kompozíciók eredetének megértéséhez." (Colm Toibin)