Krasznahorkai László az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál vendége
- 2011. augusztus 17.
Hamarosan megjelenik angol fordításban Krasznahorkai László Sátántangó című regénye és Colm Tóibín elsősorban erről fog beszélgetni vele. A
két írót egyedülálló kapcsolat fűzi egymáshoz, ez pedig az azonos
világlátásuk és irodalmi kifejezésmódjuk. Colm Tóibín azt írta
Krasznahorkairól, hogy tiszta komédia és hamisítatlan komorság elegye
rejlik könyveiben.
Beszélgetésükön szó esik majd a magyar író pályájáról és az ÁllatVanBent című, tavaly megjelent legújabb könyvéről, ami már olvasható angolul. Krasznahorkait Max Neumann képzőművész egyik képe ihlette írásra, majd Neumann az ő szavainak
hatására készítette el a többi képet, ezekre az író tizenhárom másik
szöveg megírásával válaszolt.
Krasznahorkai Lászlónak a Háború és háború, Az ellenállás melankóliája című kötetét George Szirtes magyar származású angol költő-műfordító ültette át angolra, csakúgy,
mint a Sátántangót. Krasznahorkai a kezdetektől együtt dolgozik Tarr Béla rendezővel, első megjelent könyvéből, a Sátántangóból is ő készített filmet, de az idei Berlinálén kitüntetett A torinói ló című filmjének is Krasznahorkai írta a forgatókönyvét.
Takács Ildikó,
a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója, akinek most járt le
megbízatása, azt mondta az MTI-nek: örül, hogy az intézet támogathatta
Krasznahorkai László részvételét a világ egyik legnagyobb könyves
fesztiválján. A 17 napos fesztivál a skóciai fővárosban augusztus 13-tól
29-ig tart, és mintegy 800 szerzőt mutat be több mint 40 országból.
A fesztivál igazgatója, Nick Barley elmondta, hogy az idei könyves seregszemle programsorát a 21. század
forradalmainak tematikájára fűzik fel. Az észak-afrikai és közel-keleti
forradalmak évében, amikor évtizedek óta uralkodó rezsimek omlottak
össze és a világ nagy változásokon megy át, az előadásokon, vitafórumok,
többek között az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i támadások 10.
évfordulója, a Facebook- és a Wikileaks-botrányok is középpontba
kerülnek. A fesztivál az írott szó erejét vizsgálja meg a gyorsan
változó világban – tette hozzá az igazgató.
Az Edinburghi
Nemzetközi Könyvfesztivált 1983-ban alapították és mára a skóciai
augusztusi fesztiválszezon egyik kulcsrendezvénye lett csaknem 700
eseményével, amely minden korosztálynak nyújt érdekességeket a
seregszemlének otthont adó történelmi Charlotte Square Gardensben, ahol a
17 nap alatt 220 ezer vendégre számítanak.
(Forrás: MTI)
Hozzászólás