hirdetés

Krusovszky Dénes: A fiúk országa

2014. június 12.

Az eddig költőként ismert Krusovszky Dénes első novelláskötete A fiúk országa nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról és férfiakról. A Könyvhétre a Magvetőnél megjelent kötetből most egy részletet ajánlunk.

hirdetés

A kocsi lassítani kezdett, majd ráfordult egy szűk, sötét utcára, aminek a legvégéről, ahogy közeledtek hozzá, egyre erősödő villogás szűrődött elő. Egy járőrautó állt az utolsó ház mellett, a kitárt kapuk mögött, a tágas udvaron pedig egy mentő, illetve egy tűzoltósági személyautó. A kocsik között néhány vacogó szomszéd nézelődött, két idősebb nő, meg egy középkorú pár nyújtogatta a ház bejárata felé a nyakát, mert a két egyenruhás rendőr nem engedte őket közelebb. Nándi közvetlenül a kapu elé parkolt le, s ebben akarva-akaratlanul is benne volt annak a beismerése, hogy a mentőautónak nem kell kiutat biztosítani. Hát akkor nézzünk szét, mondta Gyóni és beledobta az utolsó csikket is a Red Bull-os dobozba. A túlfűtött kocsiból kiszállva a fotós még elviselhetetlenebbnek érezte a hideget, mint előtte, ujjai szinte görcsbe rándultak és szemeit könny öntötte el. Arra gondolt, talán odabent melegebb lesz, de ahogy a bejárati ajtóhoz vezető rövid lépcsőn felszaladt, észrevette, hogy a ház minden ablaka és a hátsó ajtó is sarkig nyitva áll. Egy pillanatig tétovázott, aztán mégis elindult befelé, de ekkor Gyóni, aki Nándival együtt az egyik egyenruhás rendőrrel meg egy tűzoltóval beszélgetett a lépcső alján, utána szólt, hogy várja meg őket. Az ajtófélfának dőlve nézett hátra, azok ott lent valamit jegyzeteltek, mögöttük meg továbbra is szótlanul álltak a szomszédok. Mire várnak vajon, mi ez az ösztön, hogy ahol halott van, odagyűlnek, ez járt a fejében, amikor valaki megkocogtatta a vállát. Egészen összerezdült ijedtében, el is felejtette, hogy odabent is lehetnek még emberek, és hát persze, az egyik mentős volt az, tüzet kért. Nekem nincs, mondta a fotós az irhakabátot viselő alacsony, barázdált arcú férfinak, attól a fickótól kérjen, tette még hozzá és Gyónira mutatott. A mentős azonban meg se moccant, meredten nézett maga elé, majd minden előjel nélkül hirtelen egy nagyot köpött oldalra, a hóba. Azért elbaszott egy dolog ez, szólalt meg végül az irhakabátos, mindenki mondogatja, hogy ilyen jelzőt meg olyan érzékelőt kéne beszerelni, de senki sem veszi komolyan, én sem, aztán mi lesz a vége? Mi, kérdezte a fotós élesen, mire a másik ránézett, aztán hüvelykujjával a lakás felé intett, ez, mondta, majd elindult Gyóni felé a tűzért. Még vagy öt percig kellett ott állnia az ajtófélfának dőlve, mire a két nyomozó odaért hozzá. Fogd a cuccod, mondta Nándi, először a hálószobába megyünk.

Csinosan berendezett ház volt, jó arányban helyezték el benne a modern bútorokat meg a régi tárgyakat, látszott, hogy nagy figyelmet fordítottak az itt lakók az otthonosságra, minden hely ki volt használva, mégsem tűntek zsúfoltnak a terek. A bejárati ajtótól balra egy amerikai konyhás nappali nyílt, a fotós ízlésének kicsit túl sok, de még pont elviselhető mennyiségű IKEA-bútorral. A jobb oldalon volt egy tároló, aztán egy fürdőszoba vécével, majd a háló. Mindent jól meg tudott figyelni, hiszen az összes ajtó nyitva állt. Ahogy a nyomozók után belépett a szobába, első pillanatra fel sem tűnt neki semmi. Rend volt és tisztaság, egyedül a vastag paplan hevert összegyűrve a franciaágyon. Csak akkor vette észre, amikor Gyóni odalépett és óvatosan félrehúzta a takarót, hogy egy nő feküdt alatta félrefordított fejjel. Egyik kezével a hálóingét markolta össze a mellkasán, másikkal az ágy távolabbi, üres oldala felé nyújtózkodott. Kibomlott, hosszú, szőkésbarna haja részben eltakarta az arcát, de Gyóni ezt is félresöpörte egy finom mozdulattal. A nő szeme csukva volt, de szája, mintha sikítana, vagy levegőért kapkodna, szélesre tátva merevedett meg, a párnát pedig száraz hányás borította az arca körül, de még így is meglepően szép volt. Gyertek ide, kiáltott feléjük ekkor Nándi odakintről. A hálószobától jobbra egy rövid átjáró vezetett a szűk lépcsőházhoz, Nándi a feljáró tetejénél guggolt, onnan integetett le nekik. Odafent egy férfi feküdt a hasán, tartásából látni lehetett, hogy itt már vonszolta magát, különös, kifacsart pozícióban hevert, egyik, kinyújtott karjával mintha még mindig a padlószőnyegbe kapaszkodva akarta volna előrehúzni magát, míg másik keze erőtlenül befordult a mellkasa alá. Valószínűleg a saját hányásán bicsaklott meg ez a keze, azon vesztette el egyensúlyát és úgy csúszott be tehetetlenül a teste alá, mely a maga tömegével aztán kalodaként fogta vissza. Idáig bírta, mondta Nándi, és egy nagyot szívott az orrán, miközben a férfi teste fölött átlépve bement az alig több mint fél méterre lévő szobába. A színesre festett kis helyiség padlója mindenfelé szétszórt plüssállatokkal meg lapozgatós könyvekkel volt tele. Kicsit távolabb, egy szélesen mosolygó napot ábrázoló, narancsfényű lámpa alatt egy kiságy állt. A három férfi szótlanul a fenyőfa szerkezet felé hajolt, piros és kék kockás ruhában egy másfél év körüli gyerek hevert benne mozdulatlanul. Nem tűnt halottnak, de néma volt és mellkasa sem mozgott fel-le, olyan nyugalom áradt szét az arcán, hogy a fotós egy pillanatig komolyan arra gondolt, talán elég lenne csak egy csörgőt megrázni felette, és máris kinyitná a szemét. De nyilvánvalóan nem élt már, még ha a felnőttek arcán és izmain tükröződő erőlködésnek rajta nyoma sem látszott. Csendben álltak fölötte percekig, mintha direkt ügyelnének rá, nehogy felverjék. Akkor itt kezdek, mondta végül a fotós, majd hátrébb lépett és néhány játékot félredobálva helyet csinált a padlón felszerelésének. Jól van, mondta Gyóni, még mindig a hátán fekvő kis testet figyelve, aztán gyere visszafelé, mi addig a mentősökkel beszélünk. De, szólt még vissza Nándi az ajtóból, nem kell sokat bíbelődnöd, most nincsen rá szükség, csak csinálj egy-két képet, hogy meglegyen, és kész.

Krusovszky Dénest, a fiatal generáció kiemelkedő alkotóját eddig költőként ismerhettük. A fiúk országa az első novelláskötete: nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról és férfiakról. Problémaérzékeny, éles a tekintete: legyen szó egy család széthullásáról, a párkapcsolatok dinamikájáról, a művészi ambíciók és a polgári élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve. Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek. Lélektani látleletek, önmagukkal is vívódó emberekről. Gyönyörről, szorongásról, szerelemről, halálról. Közelmúltról és jelenről, hazai és idegen tájakról.

Krusovszky Dénes: A fiúk országa, Magvető, 2014., 224 oldal, 2690 Ft.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.