hirdetés

Krusovszky Dénes: A nemzetközi lírában nincs egy jól ismert magyar név sem

2017. december 12.

Abban a dologban, amit nemzetközi lírának hívunk, nincs egy jól ismert magyar név sem. Se Ady, se József Attila, se Pilinszky, se Weöres, se Petri nem ismert a magyar nyelv hatókörén túl. – A Zelk Zoltán-díjas Krusovszky Dénest Brok Bernadett kérdezte.

hirdetés

Két és fél éve jelent meg könyved utoljára, folyamatban van egy készülő regényed, amiről azt olvastam a nagyváradi fellépésed kapcsán, hogy jövőre jelenik meg. Mi minden történt ez alatt a két, két és fél év alatt veled?

Meglehetősen sok minden egyfelől, másfelől meg egy dolog történt folyamatosan. A regényt írtam, tulajdonképpen nem is két és fél éve, hanem három vagy négy, ha az előkészületeket és a sikertelen kísérleteket is hozzávesszük. Ez napi rendszerességű írást jelent, amit ebben a formában, pláne ilyen sokáig még nem csináltam soha, és csodák csodája, meglehetősen élveztem. Bizonyos szempontból robot, persze, a versírás éteri izéjéhez képest, de azért nem pont úgy, mint ahogy maga a szó sugallná. Néha persze úgy is, de még az is tud inspiratív lenni. Mindenesetre volt közben másfél év külföldön élés, ami nemsoká újrakezdődik, megszületett a második gyerekünk is, voltam itt-ott, írtam verseket is, fordítottam, szerkesztettem, olvastam, valahogy így. A regény pedig a könyvhétre jelenik meg a Magvetőnél.

A Magvető és a Versum Online közös projektjeként már több kötet jelent meg az Időmérték sorozatban (Sebald, Al Berto, Anne Carson). Milyen koncepció alapján született meg az együttműködés, kik határozzák ezt meg, illetve vannak tervek a folytatásra nézve is?

Tervekből sosincs hiány, mint ahogy azoknak a költőknek a névsora is végtelen, akiket érdemes lenne magyarul is olvashatóvá tenni. Csakhogy a realitás azt mutatja, hogy nem a külföldi lírának áll a zászló a hazai könyvpiacon (sem). Mi mindenesetre amennyire erőnk és tehetségünk engedi, igyekszünk minél több remek szerzőhöz remek fordítót is találni, a kiadó pedig szintén a maga kapacitásainak határáig, vagy talán néha azon is túl támogatja ezt a munkát. A koncepció az volt, hogy adjunk ki a Magvető Időmérték sorozatában a magyar szerzők mellett külföldieket is, mert egyrészt nagyon hívja ez a formátum a tartalmi sokszínűséget, másrészt, mert jelen pillanatban más kiadó hasonló dologgal nem kísérletezik. Mindig elmondjuk, hogy volt a Napjaink költészete és a Lyra mundi, és milyen nagy veszteség, hogy már jó ideje nincsenek. Mi meg arra gondoltunk, hogy a szomorkodás helyett (és mellett) csinálunk is inkább valamit. A Versum ebben egyfajta tanácsadó-javaslattevő szerepben vesz részt, és igyekszik a köteteket az ötlettől a kézzelfogható megvalósulásig végigkísérni. Reméljük, ha fogcsikorgatva is, de meg tudunk kapaszkodni valahogy.

Nemrég jelent meg az említett sorozatban Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regénye, amelyhez te írtad az Utószót, amelyben már magát az általam is használt műfaji besorolást is megkérdőjelezed, ennél bonyolultabbnak látod a helyzetet, kiemeled, hogy csupán a könyv egy bizonyos része tekinthető ténylegesen annak. Fontosnak tartod az ilyen műfaji változatosság, váltakozás hangsúlyozását?

Én úgy látom, hogy a magyar irodalom ma elég változatos műfaji téren, a költészet legalábbis biztosan az. Vagyis, ha valamilyen szempontból fontosnak tartom (annak tartom egyébként) Anne Carson kötetének a megjelenését, az nem is a műfaji oldal talán, legalábbis nem abból a szempontból, hogy verses regény-e ez vagy sem, hanem inkább az anyagkezelés összetettsége. Egyfajta hibriditás, mondhatnánk egy elég divatos szóval: az antik mítosz radikális átírása mai queer-epikába, a fiktív tudományos paratextusok és az elbeszélő költészet összeházasítása, a különböző idősíkok masszává gyúrása és a többi sajátos elem együttes működése, ez lenne valami olyasmi, amiben Carson egészen új ajánlatokkal él a magyar versolvasók felé is. Fenyvesi Orsolya, aki a kötetet fordította, azt hiszem, meglehetősen komoly energiákkal szállt bele, hogy Carson sajátos világa hozzáférhetővé váljon.

Az említett könyv és szerzője erős kapcsolatot ápol az antikvitással. Hogyan lehet szerinted kontextualizálni Carsont, és mik azok az általános poétikai, irodalomtörténeti jellemzői, amelyek miatt fontosnak tartod, hogy magyarul is hozzáférhető legyen?

Nagyjából azért, amit az előbb mondtam: összetettsége miatt; illetve nyelvének furcsán lüktető, ideges letisztultsága miatt, és amiatt, ahogy a legkülönbözőbb anyagokat is költészetté képes alakítani. Plusz még – bár ez már egy elég szubjektív érv – azért is, mert egyszerre tud elképesztően szelíd és félelmetes lenni. Kontextusáról vagy irodalomtörténeti jellemzőiről most azért sem beszélnék túl sokat inkább, mert egy ehhez hasonló kortárs (1998-ban jelent meg eredetileg) műnél azért inkább egy kevésbé áttételes kapcsolódás lenne a szerencsés. Hogy ne azért érdekeljen, mert irodalomtörténeti súlya van, hanem, mert magával ragad és hatással van rám.

Sokat foglalkozol fordítással, külföldi irodalommal, már csak a Versum kapcsán is. Véleményed szerint hogy állunk a nemzetközi irodalom színterén? Mennyire ismernek minket, és mi mennyire ismerjük a világirodalmat? Mi az, amit mindenképp hiányolsz a magyar olvasói köztudatból?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés, attól tartok. A kortárs magyar irodalom tulajdonképpen elég jó helyzetben van, mert vannak világsztárjai is, és még a világsztárokon kívül is számos sokat fordított íróról beszélhetünk. Ugyanakkor vannak abszolút ismeretlen szeletei is; a költészet például, hogy ne menjünk messzire. Ma nincs egy olyan magyar költő sem, akinek a neve aha-élményt hívhatna elő egy-egy még olyan művelt külföldi olvasóban sem. De nem csak ma nincs ilyen, hanem egyáltalán nincs; abban a dologban, amit nemzetközi lírának hívunk (legyen bármilyen megfoghatatlan is ez az izé, kétségtelen, hogy létezik valami ilyesmi), nincs egy jól ismert magyar név sem. Se Ady, se József Attila, se Pilinszky, se Weöres, se Petri nem ismert a magyar nyelv hatókörén túl. Vannak ilyen-olyan, olykor remek fordítások sokaktól, de olyan név, mint mondjuk a lengyel Szymborska, az (észak-)ír Heaney, vagy akár a szlovén Tomaž Šalamun (hogy ne csak Nobel-díjasokat mondjak), szóval akit egy irodalmi fesztiválon nem kell elmagyarázni, nincs. Ezen érdemes elgondolkodni, hogy miért alakult így, és miért alakul továbbra is így, de első körben azt is látni kell, hogy a magyar szcéna nincs is becsatornázva a nemzetközibe túlzottan, sőt, egyáltalán, sehogy. Például nincs jelentős nemzetközi költészeti fesztivál és ösztöndíj-program sem. Márpedig, ha be nem hívjuk a külföldi lírát, kifelé sem megy a magyar. A prózánál másképp van ez, az egy piac, amit lényegében másféle (és sokféle) erők mozgatnak. A vers meg nem a piacon közlekedik. Ezzel tulajdonképpen egyenes arányban a külföldi líra iránti kíváncsiságot hiányolom a hazai olvasói köztudatból, ha már ezt kérded. És nem csak az olvasóiból, de jelentős részben a szakmaiból is, bár az utóbbi időben mintha elindult volna valami változás.

December 12-én veszed át a Zelk Zoltán Alapítvány által létrehozott Zelk Zoltán-díjat. Hogyan viszonyulsz az ilyen elismerésekhez? Egy ilyen díj nyilván az elismerést és bizalmat fejezi ki a díjazott személy iránt, de emellett jelent-e számodra nyomást is ez a bizalom?

Nem gondolom, hogy ez nyomást hordozna, és nem is érzek ilyesmit. Megtisztelő ez a díj, és nagyon jólesik arra gondolni, hogy egy adott szakmai kuratórium éppen engem tartott idén a legalkalmasabb jelöltnek rá. Ráadásul ez egy független díj, semmilyen más megfontolása nem kellett, hogy legyen a zsűrinek, amikor engem jutalmaztak, mint az, hogy az eddigi írásaim alapján erre alkalmasnak találtak, s én is nyugodt lelkiismerettel vehetem át tőlük, amit át kell. Ha van, ami nyomást okoz, akkor az inkább a díjátadó utáni következő nap, amikor ugyanúgy le kell ülni írni (persze nem kell, de hát mégis), hiszen semmi sem változott.

 

(Krusovszky Dénes 2017. december 12-én este 8-tól a Litera testvéroldala, a HLO.hu és a Brody Studios által szervezett Brody Lit Night vendége lesz. Bővebben itt.)

Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Brok Bernadett

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.