hirdetés

Krusovszky Dénes: Leplezetlenül

A Kertész Imre-emléktábla avatásáról

2017. november 10.

A legtöbbször ismételt, tételmondatszerű kijelentés mégis az volt, hogy az író életműve és alakja nem kisajátítható. Csak épp az egész happening mintha mégis valami hasonlóról szólt volna. – Krusovszky Dénes a Kertész Imre Intézet által állított Kertész-emléktábla avatásáról írt.

hirdetés

„Ez a huszonnyolc négyzetméter nem az a kalicka többé,
ahonnan naponkint kiröppentett a képzeletem,
és ahová éjszakára megtértem aludni: nem,
most már valóságos életem valóságos színtere,
az a ketrec, ahová bebörtönöztem magam."
(Kertész Imre: A kudarc)

Engem erre a bulira nem hívtak meg, gondoltam szórakozottan, miközben cigimet szívva sétáltam a Török utca felé. Igaz, senki mást sem, jutott eszembe rögtön, már legalábbis azok közül, akikről tudtam. Mármint tudtam, hogy meghívhatták volna őket, ha itt bárki is meg akart volna bárkit. De nyilván ilyesmiről szó sem volt, ezt már előre lehetett tudni, hiszen, ugye, senkit nem hívtak, senkivel sem beszéltek. Azt viszont, hogy fölösleges pironkodnom, amiért buliként ötlött eszembe a dolog, csak egy kicsivel később láttam be, amikor szembesültem azzal – sok elégedett, mosolygó arc, fotó-vigyor, jól végzett munkát nyugtázó kézfogás és hasonlók közepette –, hogy ez tényleg buli itt sokaknak.

Arról van szó, hogy előző nap kaptam hírét, Kertész Imre-emléktáblát állítanak, jobban mondva a tábla már áll is, minden különösebb faksznizás nélkül. És aztán nagyon hamar kiderült, hogy igazából senki nem tud semmit, már legalábbis azok közül, akikről gondoltam, hogy egy ilyesmit mégis tudniuk kéne – ők persze ugyanazok voltak, akiket nem hívtak meg. Igaz, a történetnek ezen a pontján még azt sem lehetett tudni, hogy hova nem. Mindenesetre érdeklődéssel néztem utána a hivatalos kultúra különféle honlapjain (Terror Háza, Kertész Imre Intézet, MMA, PIM, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány stb.), hátha megtudok valamit, s mivel nem volt szerencsém (továbbá a II. kerület és a főváros honlapjaival sem), a Facebookon fejeztem ki rosszallásomat a méltatlan helyzettel kapcsolatban. S mit ad isten, egyszer csak kaptam egy meghívót, kommentár nélkül, magánszemélytől, továbbított levél formájában, az ünnepélyes leleplezésre. A Kertész Imre Intézet levelezéséből továbbította ez a valaki nekem a meghívót szerda éjjel, most sem értem még pontosan, hogy miért: Facebook-hőbörgésem után úgy érezte, szólnia kell, vagy így akart volna helyretenni, mondván, „öreg, attól, hogy nektek nem szólunk, mi még simán avatunk", esetleg csak annyit akart, érezzem rosszul magam? Nem tudhatom, az eszébe jutott-e, hogy a végén még elmegyek, de elmentem. Ő nem volt ott.

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Arról hallottam már tavasszal, amikor Kertész halálának évfordulójára kiadója, a Magvető egy kisebb, és ezzel együtt meglehetősen bensőséges emlékkonferenciát szervezett, amit városi sétával is kiegészített, többek között a Tömő utca érintésével, hogy szeretnének emléktáblát elhelyezni a szerző szülőházára. És még az is eljutott hozzám, hogy az önkormányzat (VIII. ker.) meglehetősen bizonytalan az ügyben, lehet, hogy inkább megvárnák előbb, mondták, hogy összeomoljon a nevezett ház. Arról viszont, hogy a Kertész Imre Intézet (továbbiakban: KII) és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (továbbiakban: KKTTKK) hasonlóra készül, csak épp a Török utcában, sejtelmem sem volt, nem is lehetett, mint ahogy másnak sem, aki nincs bennük (mármint a KII-ben meg a KKTTKK-ban).

Haladtam tovább tehát, hívatlan vendégként kissé lámpalázasan szívva cigarettámat a Török utca felé. Már a sarokról jól látszott a csődület, nem tömeg, inkább csak csoport a 3-as számú ház kapuja előtt. Közelebb kellett érnem, hogy felfogjam, a miniszteriális és intézetvezetői (KII, KKTTKK) körön túl főként újságírók és fotósok várakoznak a frissiben lepel alá rejtett táblával szemközt. Nem nagyon jó az arcmemóriám, de talán nem ezen múlott, hogy csak egy írót ismertem fel a sok diktafonnal és jegyzetfüzettel toporgó sajtómunkás között.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

Aztán elkezdődött az ünnepség, hajszálpontosan délben, és flottul lement minden. A miniszter miniszteri avatóbeszédet mondott, gördülékenyen, idézetekkel megtűzdelve, olykor meghatottan, a veterán színész erőteljes felolvasást adott, az intézetvezetők (KII, KKTTKK) meg precízen lepleztek és koszorúztak. Nem volt homokszem a gépezetben, lemértem, huszonhét perc alatt kész volt az egész, nemhiába mosolyogtak aztán elégedetten a szereplők, de ezt már mondtam.

Az író meg szépen ki lett preparálva. A miniszter például többször is elmondta, hogy a szerző köztünk élt, magyar volt, magyarul írt, ami praktice végül is igaz, csak épp mintha a saját életműve ezt egy fokkal differenciáltabb összefüggésrendszerben látta és láttatta volna. És hát amikor az az elem is vissza-visszatért, hogy itt most az olvasói, barátai róják le a tiszteletüket, szintén volt némi motoszkálás a levegőben. Mert feltehetőleg tényleg voltak ott olyanok, akik a szerző barátai lehettek, mint ahogy azt sem lehet kizárni, hogy a csoportosulás néhány tagja egyben olvasója is Kertész egynémely művének. Ám azt kijelenteni, hogy a barátai és az olvasói avattak volna, némiképp túlzásnak tűnik, hiszen ott aligha barátként és olvasóként voltak jelen, akik jelen voltak – pusztán akként nem is tudhattak erről az eseményről, ne feledjük. Itt mindenki valaki volt, miniszter, titkár, asszisztens, intézetvezető (KII, KKTTKK), delegált és újságíró (arányaiban nagyjából 60%-ban az utóbbi).

A legtöbbször ismételt, tételmondatszerű kijelentés mégis az volt, hogy az író életműve és alakja nem kisajátítható. Csak épp az egész happening mintha mégis valami hasonlóról szólt volna. Mi más oka lehetett volna különben a titkolózásnak, a nyilvánosság kizárására tett kísérletnek, és annak a roppant kínos igyekezetnek, hogy Kertész, a régi Kertész, az élő Kertész barátait, pályatársait, kiadóját, s az őt képviselő szervezeteket távol tartsák a rendezvénytől, kirekesszék az emlékezet gesztusából, és lehagyják a tábláról is, amin csak a győztes kakukkfiókáknak (KII, KKTTKK) maradt hely?

Miért nem hívta el senki a Magvető Kiadót, amely az életművet évtizedek óta gondozza, miért nem hívták a berlini Kertész Archívum képviselőit, akikre az író szabad akaratából ráhagyta teljes életművét (s akik a sok-sok kézirat mellett a Nobel-plakettet is vigyázzák), miért hiányzott a Szépírók Társasága és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, melyeknek a tagja volt, vagy az írótársak, élükön például az a Spiró György, aki – ebben egészen biztos vagyok – egymaga több időt töltött a Török utcai lakásban, mint az egész avatócsapat újságíróstul és miniszterestül? És ugyanígy, a fiatalokhoz miért nem fordult senki, akiktől pedig a jövő Kertész-értelmezéseit várhatnánk, hol volt a JAK, hol a FISZ? Hol vannak a magyartanárok? Hol az olvasók?

Vagy megfordítva: miért egy olyan irodalmi szervezet kapott meghívót egyedül, s képviseltette magát egy szem írójával a hivatalnoki tömegben, amelyikből a szerző önként kilépett (Írószövetség), és miért egy politikatörténeti intézet (KKTTKK) áll az egész táblaavatás mögött kiegészülve a belőle kipottyant, homályos és egyelőre tőkeerősen improduktív alintézménnyel (KII)?

Ráadásul, ha már csak a táblaavatásra hívták volna, akiket nem hívtak, az is rég késő lett volna. Ha nincs párbeszéd, márpedig nincs, akkor csak kisajátítás lehetséges. A párbeszéd ugyanakkor nem kell, hogy nyájas legyen, sőt, épp Kertész szellemében lehetne polemikus, zabolátlan és kíméletlen. Ám itt még ilyesmire sincs esély, hiszen a vita lehetőségét is tökéletesen eliminálja, ha az egyik oldal nem válaszol kérdésekre, titkolózik, sötét, beláthatatlan termekben szervezkedik, uralkodásra rendezkedik be, nem együttműködésre, és preparálni akar, nem értelmezni.

Azt mondani csak így, élből, hogy Kertész „műveit magyarul, magyarként írta, témái és tapasztalatai eltéphetetlenül kötötték őt Magyarországhoz", nem értelmezés, hanem preparálás. Ugyanígy kontextusából kiemelni, és a mai kormánypropaganda darálóján átropogtatni Kertész kijelentéseit a migrációról és az iszlám és Európa viszonyáról, ahogy a miniszter tette, meglehetős kontár hentesmunka. De preparálás az is, ha olyan MTI-közleményt adnak ki az avatóünnepség kapcsán a szerzőről, amiben nem esik szó sem a holokausztról, sem a XX. századi magyar zsidó sorsról (sőt, a zsidó szó is csak egy díj nevében kerül említésre). Nem lehet egy írói életműből és egy író alakjából csak a nekünk tetsző, a számunkra hasznos elemeket kiemelni, s minden egyebet ejteni, a szőnyeg alá söpörni, és még rá is taposni. Illetve lehet, de annak az lesz az ára, hogy a művek élő szövegtestéből nem marad más, csak egy szomorú, néma torzó. Talán igaza volt Kertésznek, amikor azt mondta, a Sorstalanságot semmilyen politikai vagy ideológiai célra nem lehet felhasználni, ám nem biztos, hogy ez az életmű más darabjaira is éppígy áll.

A Török utcában véget ért az ünnepség, az avatók elégedett himbálózással távoztak, a fotósok még lőttek egy-két képet a tábláról, az újságírók a diktafonra tapasztott füllel nyugtázták, sikerült a felvétel. Elcsöndesedett a kapualj, és úgy képzeltem, odafönt is hallgatás tölti meg a huszonnyolc négyzetméteres kis lakást, amiről mint szellemi térről végül is az egész megemlékezés szólt. Az a ragyogó kontraszt csak a délutáni nyilatkozatokból derült ki, hogy az eddigi egymilliárd forintos alap mellé a KII a KKTTKK-n keresztül egy hatszázmillió forint értékű (plusz még felújítás, ugye) villaépületet is fog kapni, hogy abban kezelje a Kertész-hagyatékot (legalább azt a részét, ami nem Berlinben raboskodik), illetve, hogy ott helyezzék el személyes tárgyait is. A Török utcai garzonból a következő lépés a milliárdos villába vezet; a preparálás után a totemizálás szintje jön el. Lesz még tízkötetes naplókiadás (de vajon az eddig kiadott naplókkal milyen összefüggésben?), és MMA-konferencia is nemsoká (tényleg). Csak hogy egyértelmű legyen, semmiféle kisajátításról nem lehet szó.

Krusovszky Dénes

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.