Krusovszky Dénes versei
Első nyilvánosság extra
A litera nyári-őszi sorozatában a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Édes anyanyelvünk pályázatának díjazott műveit mutatja be. Ezúttal Krusovszky Dénes Vers kategóriában harmadik helyezést elért alkotásaiból olvasható egy bőséges válogatás.
- 2004. november 18.
Távozások
1.
“Emléke leginkább vérünk
ízéhez hasonlítható
- egy elmúlt virágkorra
keresek most magyarázatot."
Annyit akarok csak, hogy
senki ne hívja Helynek azt,
ahol túl könnyű élni,
és a menedék neve mától
egyszerűen Test legyen
- én innen kívánom
végignézni nagy
élményeim távozását.
2.
“Ruháim már régen
kinőttek, és most
egyenként szöknek meg
immár meztelen életemből."
3.
Rajtad a sor, te
is sétálj végig
előttem, és szólj
ha befejezted, mert
utánad betömöm a
réseket, bedeszkázom
az ablakokat, és végül
nyitva hagyok egy
ajtót - lehet, hogy
munkám lett a
bujkálás, de akkor is
félek a tökéletestől.
A hazavezető út
A titkot, amit évek óta
őrzök, nem bírom tovább
magamban tartani,
szívem erdejét elhagyták
az állatok, és ebben
a hideg városban nem
találom a hazavezető utat.
A várakozó szövege
(súgópéldány)
Úgy várok mint egy
gödör éjszaka mint egy
sláger amit sosem szerettél és
most mégis… mint egy új
film egy moziban hogy
megnézd és csalódj a
mozdulatlanság minden
gyönyörével gravitáció által
a földhöz szögezve - szerencsére
úgy várok mint egy autóbaleset
hogy rám ne akarjon senki
várni mint a szavak várnak
az áthúzás utáni nyugalomra
úgy várok.
Alkonyodik
A kezdő sort soha nem én
írom, aztán a többire
is csak engedélyt adok.
Valaki helyettem fosztja ki a
kamrát - én is szeretnék valaki
helyett, de akkor újra nem én vagyok.
Az első metszés és az oltár
lebontása, ha kell, innen
kísérlek el az otthonodig.
És nem hiszem el, mert meg
akarsz majd győzni, hogy felétek
már ötven éve csak alkonyodik.
És újra indulnak
És újra indulnak, tőlem el,
lépéseiket aggódó ablakok
figyelik, én még egyszer
semmit sem értek,
- szerelmes levele jött
az elhagyottnak.
Egy valódi partról
Papírhajómat - mi túlélt
sok pocsolyát - most ez a
tüdőnyi vihar tépi vadul.
Egy valódi partról figyelem
vergődését, a homok aranyszínű,
s távolabb a víz azúr.
A kezdő sort soha nem én
írom, aztán a többire
is csak engedélyt adok.
Valaki helyettem fosztja ki a
kamrát - én is szeretnék valaki
helyett, de akkor újra nem én vagyok.
Az első metszés és az oltár
lebontása, ha kell, innen
kísérlek el az otthonodig.
És nem hiszem el, mert meg
akarsz majd győzni, hogy felétek
már ötven éve csak alkonyodik.
És újra indulnak
És újra indulnak, tőlem el,
lépéseiket aggódó ablakok
figyelik, én még egyszer
semmit sem értek,
- szerelmes levele jött
az elhagyottnak.
Egy valódi partról
Papírhajómat - mi túlélt
sok pocsolyát - most ez a
tüdőnyi vihar tépi vadul.
Egy valódi partról figyelem
vergődését, a homok aranyszínű,
s távolabb a víz azúr.
Hosszú sétám végén
Hosszú sétám végén ma sem
várt rám senki, de ha most
indul egy elképzelt hajó,
én nem fogok hiányozni róla,
és a fedélzetet úgy szólítják majd,
mint engem. “Ablakomat egy kuporgó
város hullámai mossák."
Sok mindenre mondhatnám: enyém,
és még többre, hogy enyém volt.
Ne haragudj rám kérlek,
én mindenről tudni akartam, de
csak annyit súgtak nekem, hogy
“a folyosó végén balra
nincs semmi,
az lehet a te szobád".
Játékunk háttere
Lehet, hogy most nem fogok
nevetni, ismerős ajtók
csapódnak mögöttem, legszebb
bársonyomat szétrágták a molyok,
és akik kimagyarázhatnának
ebből a mondatból, már
nem törődnek velem.
A tervezett nagy kirepülés helyett
kövek mutattak utat el,
családfám koronájától
- két lehetőség lett játékunk
háttere: tapasztalni az örömöt,
vagy tudni róla, és még
nem határoztam el, merre evezek.
A férfiak, akik tegnap kirándulni
vittek minket, már nem
szívesen hagyják el a szobát
- régi ujjlenyomatokra vadászok
egy elkeseredett üvegen,
mert az utcát, ahol élnek,
Beletörődésnek hívják,
és én náluk otthon érzem magam.
Hosszú sétám végén ma sem
várt rám senki, de ha most
indul egy elképzelt hajó,
én nem fogok hiányozni róla,
és a fedélzetet úgy szólítják majd,
mint engem. “Ablakomat egy kuporgó
város hullámai mossák."
Sok mindenre mondhatnám: enyém,
és még többre, hogy enyém volt.
Ne haragudj rám kérlek,
én mindenről tudni akartam, de
csak annyit súgtak nekem, hogy
“a folyosó végén balra
nincs semmi,
az lehet a te szobád".
Játékunk háttere
Lehet, hogy most nem fogok
nevetni, ismerős ajtók
csapódnak mögöttem, legszebb
bársonyomat szétrágták a molyok,
és akik kimagyarázhatnának
ebből a mondatból, már
nem törődnek velem.
A tervezett nagy kirepülés helyett
kövek mutattak utat el,
családfám koronájától
- két lehetőség lett játékunk
háttere: tapasztalni az örömöt,
vagy tudni róla, és még
nem határoztam el, merre evezek.
A férfiak, akik tegnap kirándulni
vittek minket, már nem
szívesen hagyják el a szobát
- régi ujjlenyomatokra vadászok
egy elkeseredett üvegen,
mert az utcát, ahol élnek,
Beletörődésnek hívják,
és én náluk otthon érzem magam.
Most még hazaszökhetsz
“Miért ne állna meg biztosnak
tűnő útján (magától el), akinek
minden ingatlanja egy szerelem
határvidékén fekszik,
ha hajtűkanyarhoz ér,
vagy az ünnepi ebédhez
előkészített asztalt ha felborítják,
s az ugyanúgy ér földet, ahogy
röptét kezdte, miért ne néznék
a meghívottak, csendben percekig?"
Most még - ezt a szünetet kihasználva
- hazaszökhetsz az Aránytalanul Nagy
Szavaktól (ami végül is én vagyok),
hogy ereidben, mint a
szennyvízcsatornákban, ne
nőjenek fel kidobott állatok,
és tovább tudd dicsérni - hiába
ugyanúgy csak fényes kupak mind
- valaki egészen más kincseit,
mert nyugodtan kell köröznie,
egy bizsutól nehéz bárkának,
a bal kamrától a jobb pitvarig.
Sirám
Eltűnt kertem, házam, szobám, csak
a bútorok követik csaholva nyomom,
arcom sem emlékszik tisztán, hogy milyen
is volt az a talán el sem csattant pofon.
Kutyám felugrott ölembe,
ha csak egyet is csettintettem,
de hát rég elástam már őt is
abban az elveszett kertben.
Most hörcsögömre gondolok, akit
futókerekéből emeltem ki, holtan,
neki még koporsót is csináltam,
vele egykor ennyire jóban voltam.
Volt egy csónakom is, egy zöld
ladik, de még milyen,
mivel evezni nem tudtam, hát
folyton forgott velem a vízen.
Ez még nagymama taván történt,
de eltűnt az is, és vele nagymama,
nem hajlandó válaszolni az orrom,
hiába faggatom, milyen volt illata.
Elromlott biciklim, egykori büszkségem,
elszakadt a lánc is rajta,
de hát a lábam úgy is fáradt már,
hogy még egyszer jól meghajtsa.
Már csak a vonat dübörög alattam,
oda-vissza, folyton, azt hiszem,
és mert magára hagyták, vele dübörög
egy perc alatt százharmincat verő szivem.
Ezt mind most nem azért írom,
hogy emlékezzek, inkább, hogy felejtsek,
háborognak is ritkuló hajam alatt
a gyerekkoromba ragadt sejtek.
De már ez sem számít, úgysem figyel
senki egy magában pityergő kisfiúra,
esküszöm, többé nem nézek lábfejemre,
ami a sok szoros tornacipőtől lett ilyen fura.
A nyár bemutatása
Ez itt a három legmelegebb
hónap, most itt kell jól érezni
magad, ha másra számítottál,
akkor is, ez legalább vízpart:
nyugodtan belegázolhatsz
térdig is a tóba
- egy nagy és boldog
pillanat az, ami közeleg.
A víz alatt csillognak a legszebb kavicsok, vagy
ha nem, akkor a legvidámabb, törött üvegek.
“Miért ne állna meg biztosnak
tűnő útján (magától el), akinek
minden ingatlanja egy szerelem
határvidékén fekszik,
ha hajtűkanyarhoz ér,
vagy az ünnepi ebédhez
előkészített asztalt ha felborítják,
s az ugyanúgy ér földet, ahogy
röptét kezdte, miért ne néznék
a meghívottak, csendben percekig?"
Most még - ezt a szünetet kihasználva
- hazaszökhetsz az Aránytalanul Nagy
Szavaktól (ami végül is én vagyok),
hogy ereidben, mint a
szennyvízcsatornákban, ne
nőjenek fel kidobott állatok,
és tovább tudd dicsérni - hiába
ugyanúgy csak fényes kupak mind
- valaki egészen más kincseit,
mert nyugodtan kell köröznie,
egy bizsutól nehéz bárkának,
a bal kamrától a jobb pitvarig.
Sirám
Eltűnt kertem, házam, szobám, csak
a bútorok követik csaholva nyomom,
arcom sem emlékszik tisztán, hogy milyen
is volt az a talán el sem csattant pofon.
Kutyám felugrott ölembe,
ha csak egyet is csettintettem,
de hát rég elástam már őt is
abban az elveszett kertben.
Most hörcsögömre gondolok, akit
futókerekéből emeltem ki, holtan,
neki még koporsót is csináltam,
vele egykor ennyire jóban voltam.
Volt egy csónakom is, egy zöld
ladik, de még milyen,
mivel evezni nem tudtam, hát
folyton forgott velem a vízen.
Ez még nagymama taván történt,
de eltűnt az is, és vele nagymama,
nem hajlandó válaszolni az orrom,
hiába faggatom, milyen volt illata.
Elromlott biciklim, egykori büszkségem,
elszakadt a lánc is rajta,
de hát a lábam úgy is fáradt már,
hogy még egyszer jól meghajtsa.
Már csak a vonat dübörög alattam,
oda-vissza, folyton, azt hiszem,
és mert magára hagyták, vele dübörög
egy perc alatt százharmincat verő szivem.
Ezt mind most nem azért írom,
hogy emlékezzek, inkább, hogy felejtsek,
háborognak is ritkuló hajam alatt
a gyerekkoromba ragadt sejtek.
De már ez sem számít, úgysem figyel
senki egy magában pityergő kisfiúra,
esküszöm, többé nem nézek lábfejemre,
ami a sok szoros tornacipőtől lett ilyen fura.
A nyár bemutatása
Ez itt a három legmelegebb
hónap, most itt kell jól érezni
magad, ha másra számítottál,
akkor is, ez legalább vízpart:
nyugodtan belegázolhatsz
térdig is a tóba
- egy nagy és boldog
pillanat az, ami közeleg.
A víz alatt csillognak a legszebb kavicsok, vagy
ha nem, akkor a legvidámabb, törött üvegek.
Amíg ideér
Ahol jönni fog, az csak
egy lejtős utca lesz, én
azt hittem róla, hogy
ismeretlen hegység, de
ezt még senki sem köszönte
meg nekem. A megunt
ünnepek már nincsenek
vele, és amíg ideér,
a meghatódást gyakorlom.
Ha elalszom, esni kezd
a hó, ha felébredek,
elolvad. Családi
fényképpel várok rá:
egy homályos, tehetetlen
alak van rajta - és
körülöttem szorgalmas emberek.
Kavics vagy angyal
Mi repül utánam, kavics
vagy angyal? Legkönnyebb
kérdésemre ma sem hallok
választ, és hiába
indulnék már, lerúgott
cipőmbe egy szótlan gyerek
vetette meg ágyát.
Még nem aludtam el,
de szemem már zárva van,
egy apró dalt dúdolsz
nekem, és kialszanak
a világítótornyok,
"magányos fa volt, aminek
a koronájába ültem,
de erdő nőtt körém".
Fáklyához szokott kezemnek most
egy gyufaszál is elég,
te se aggódj tovább:
"hiába épít odakint mindenki
gátat, bennem, így is
megárad egy folyó".
Mandelstam éj
Mosdom éjjel kinn az udvaron -
a kerti csap vizében, bútorok
között. Benn ágyam a betonon áll,
nincs parketta, cementszagú álom.
Tüdőmben lanyha vitorlákkal, s
koponyában nyikorogva, áll
az udvarban ez a lehorgonyzott
bárka. Kapitánya nincs, se első
tiszt, se kormányos, csak
egy matróz mossa a fedélzetet,
mosom az arcom, kinn az udvaron.
Vidám dolgok
Boldog hazugságaim nem bírják
már tovább, szabadon engedem őket.
Kisebb vagyok ma, mint egy
kavics, de azért elégedett. Soha nem
írtam még le ilyen vidám dolgokat.
Ahol jönni fog, az csak
egy lejtős utca lesz, én
azt hittem róla, hogy
ismeretlen hegység, de
ezt még senki sem köszönte
meg nekem. A megunt
ünnepek már nincsenek
vele, és amíg ideér,
a meghatódást gyakorlom.
Ha elalszom, esni kezd
a hó, ha felébredek,
elolvad. Családi
fényképpel várok rá:
egy homályos, tehetetlen
alak van rajta - és
körülöttem szorgalmas emberek.
Kavics vagy angyal
Mi repül utánam, kavics
vagy angyal? Legkönnyebb
kérdésemre ma sem hallok
választ, és hiába
indulnék már, lerúgott
cipőmbe egy szótlan gyerek
vetette meg ágyát.
Még nem aludtam el,
de szemem már zárva van,
egy apró dalt dúdolsz
nekem, és kialszanak
a világítótornyok,
"magányos fa volt, aminek
a koronájába ültem,
de erdő nőtt körém".
Fáklyához szokott kezemnek most
egy gyufaszál is elég,
te se aggódj tovább:
"hiába épít odakint mindenki
gátat, bennem, így is
megárad egy folyó".
Mandelstam éj
Mosdom éjjel kinn az udvaron -
a kerti csap vizében, bútorok
között. Benn ágyam a betonon áll,
nincs parketta, cementszagú álom.
Tüdőmben lanyha vitorlákkal, s
koponyában nyikorogva, áll
az udvarban ez a lehorgonyzott
bárka. Kapitánya nincs, se első
tiszt, se kormányos, csak
egy matróz mossa a fedélzetet,
mosom az arcom, kinn az udvaron.
Vidám dolgok
Boldog hazugságaim nem bírják
már tovább, szabadon engedem őket.
Kisebb vagyok ma, mint egy
kavics, de azért elégedett. Soha nem
írtam még le ilyen vidám dolgokat.
Hozzászólás
Csatlakozom Kriptomán véleményéhez.
Rendkívül találó gondolatok. Önirónia, kegyetlen őszinteség jellemzi a verseket. Igaz, a versek nem túl líraiak, éppen ez adja meg azt az érzetet, hogy a költő nagyon őszinte, ezáltal megbizonyosodhatunk róla, hogy ő is egy ember, aki néha kegyetlen. Használhatna bonyolult költői stíluseszközöket, de nem teszi. Sajátos költészet, ezzel együtt nagyon megnyerő! A nyílt, egyszerű mondatok mögött az építmény maga az érzés, a hangulat, amiről ír. Éppen ettől "fűszeresek" a versek. Szerintem ezeket a verseket olyan ember nem tudja kellően értékelni, aki nem tud azonosulni ezekkel az érzésekkel, aki nem ismeri ezeket a hangulatokat. És ez nem az ő hibája. De aki ismeri a megírt érzéseket, a fülében csengenek majd a költő szavai még sokáig.
Van a versekben valamilyen megejtő egyszerűség,átjön egy hangulat, amellyel azonosulni tudtam most. Holnap nem biztos. Nem lirai költészet kategória. Nem is akar az lenni.Más. Őszintén más.
Ha fűszerezett lenne, nem lenne hangulatfolyam. Ez a lényege, szerintem.
Száraz, egy-két gondolattól eltekintve unalmas, és nem túl lírai. Ez a hétköznapi beszéd lehetne koncepció, de a nyílt, egyszerű mondatok mögött nincs semmilyen építmény, további jelentés, ami túlmutatna rajtuk - hiányzik egy kis fűszer...
Szerintem gyenge. semmi extra, nem vészes, de furcsa, hogy helyezést ért el.