Müncheni levél. 1989. március 21.

Mert latin különbözetivel nem lehet kisétálni a valóságból.
(Ottlik Géza)

Kedves magyarok, én, azt hiszem, disszidálok! Elhatároztam, hogy nem edződöm tovább. 1 Ugyanis nem lehet. Becsaptam magam, mondván, a rendszer, a komonizmus, nevezzük ilyen barátságosan, szóval, amiben élek, a legrosszabb ugyan, de legalább, most jön a becsapás, ébren tart. 2 Rendre kijózanít, olyan pontra kényszerít, ahonnan ellátni mindenfelé, belátni a területet. Gyermekded szélsőségektől megszabadít, csekély dolgoknak is örülni tanít, nem hagy ellustulni, semmi elhalás, még legalább élek, noha állati büdös van, viszont túlzott meglepetés nem érhet, legföljebb még büdösebb lesz. Kikényszeríti az öniróniát, veszélyes illúzióinkat, mint kamasz a pattanásait, kinyomkodjuk miatta. Fáj, de jól. Lehetőség arra, hogy a valóban lényeges dolgokkal való foglalatosságaimat ne halasszam el, az úgynevezett társadalmi kérdések soha el nem rendezése utánra. Hogy meg is lehet kerülni a pocsolyát, nem kell föltétlenül kiinni és kitunkolni a továbbiakhoz. Mert ha nincs ugyan szalámi és nincs szabadság, vannak továbbiak, minden további adott, amiért megéri: van létezés, létezem benne én, létezik bennem ő. Gondoltam, fel vagyok vértezve, ráadásul a valóságos öröm pár kiló ártatlan banán fölött.
Szünet. Szünetben kimegyek a konyhába, és megeszek egy rendes állagú banánt.
Most vettem észre, hogy a kényszerít igét már kétszer használtam. No igen, minimum. No nem!
Mégsem, kedves barátaim, ugyan már, mindez becsapás, magam magam. Nem edződtem, hanem koptam. Kopás, nem erősödés, nem felkészül, viszont hülyébbé, az igaz, hogy válik az ember 3. Határozott elbutulás, minden elfelejtve ahhoz képest, amit egyszer s mindenkorra belém vertek. Egy akármennyire is, de totális rendszer akármennyire is, de megnyomorít, teher alatt – a banánról jut eszembe 4 – nem nő a pálma. Lehet, hogy a pálmára vonatkozik, a pálma éppenséggel nő, de az a pálma.
Egyszóval, a tűrhetetlent tűrtük el. Nem kellett volna, most már mindegy, így történt. Egyáltalán nem mindegy.
Nem, mert nem tud magán olyan apró részletet mutatni, ami ne volna meggyötörve-törve az, aki totális rendszerben élt. Vagy ezt már említettem? Csak a tudomásul-vételig: jobb tudomásul venni, mint nem venni, és mindjárt rátérek arra, hogy ebből mi következik. Rá is térek. Az következik, hogy jól tennénk, ha befognánk kissé a szánkat. A kiszes-nemkiszes, paarttag-nempaarttag, legalább-egyszer megalkuvót. Nem egyszer megalkuvót. Ugyanis ha itt éltél, önként végül is; ha elvtársnak kellett szólítanod bárkit meggyőződésből vagy jobb meggyőződésed ellenére, ha kérvényeztél vagy elfogadtál bármit a fennállótól, a létezőtől, akkor, ez szerény javaslatom, halkítsd le sürgősen magad, kedves magyar5ok.
Újabb banánszünet alatt egy anekdota. 1978-ban gróf Haller László barátommal a marseille-i ifjúsági tömegszállás felé buszozva egyszeri francia komcsi munkásemberek lapogatták a vállunkat elismerően, föl-elvtársaztak és -kádároztak, pusztán mivel Magyarországról jöttünk, a szálló vezetője viszont, rendes antikomcsi úriember, miután lekéstük a kapuzárást, pikírten le-elvtársazott minket. Mert onnan jöttünk, ahonnan. Nem is tudták a derék franciák – akkor felháborodásunkban mi sem –, milyen igazuk van. Bizony, elvtársak, elvtársak vagyunk, elvtársaim. Megannyi – ez Zinovjev terminusa – homo sovietikus. Aki nem, az is, ha kikerültem, megúsztam (tagságot, beszervezést), akkor is. Nincs bűnöm, és van. (Mért) nincs bűnöm, ha van.
Mert működött ez a kis viszony, viszonyba léptem, ha részemről védekezés, kibírás, túlélés volt mindössze, akkor is. Viszonyom a komonizmussal. Oda az ártatlanság, kedves gyerekek, meg vagyunk kúrva, magyarán.
Nomármost. Unom, hogy e hazában nyafog mindenki és siránkozik, aki sír, attól el kell venni. 6 Unom az ellenőrizetlenül előtörő, a megértés, részvét nullfokát jelző mély félelmet és gyűlölködést. Ahogy egymásra üvöltöznek, mint maszületett csecsemő a világra. Unom a szónokló, hangfekvésükről lemondani nem tudó, reflektálatlan, öniróniára képtelen, frusztrált, másokat lenézve kompenzáló okoskodókat, a sunyi-, de alattomosakat, a különféle színezetű terroristákat, agresszíven ijedteket, öntudatos bunkókat és hisztérikusan lazákat, akik olyan nagyképűek, mint nagycsoportos óvodások. Ezekből elég, mert először is, bántja a szépérzéket. Másodszor meg, bántja a fülem, tehát, hogy úgy mondjam, kuss!
Végül pedig – végül! – ahogy említettem, én meg vagyok viselve, nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, kedves gyerekek, ez a mi kis komonista múltunk, bizony megviseltük egymást. Elegem van belőlünk, most már innentől fogva olyan társaságban óhajtok élni, ez világos népakarat, ahol pofa-alapállás van, egyáltalán nincs ez a rajcsúrozás. Zajártalom-mérés, jobb szagok, heves, barátságos egyet-nem-értés, komoly viták legvidámabb kérdésekről. Nyugodt alkotói légkör, megfelelő viszonyok az olimpikonok felkészítéséhez. Normális futballmérkőzések, normális sajt- és sajtóválaszték, európai dolog, fizetéssel. Ahol a lányok a kék harisnyát kultiválják, és naponta cserélnek bugyit. Urak vannak, mindenki úr, kivéve a hölgyeket.
Kedves gyerekek, zárom soraim. Ha abbahagytuk, szóljatok, kívánok jobbulást, javulást addig is. Ha nem, hát jó, nem akarnék bölcsebb lenni senkinél, felőlem!, csak nekem hagyjatok békét! Mert addig nem vagyok itt. Mélyen alszom, telefon kihúzva, meghagytam a személyzetnek, hogy ne zavarjanak. Házon kívül tartózkodom, disszidáltam, meghaltam, külföldön vagyok eltemetve, pá.

Szentistvántelepi kommentár. 2009. március 21.

1 Azt hiszem, disszidálok. Nem edződtem. Elköltözöm, disszidálok. Ha edzel, persze, kopsz: és ha nem edzel, akkor is kopsz.
2 Ez nyakatekert így. Önáltatás, hogy a rossz(ban is van) jó.
3 Hülyébbé, az igaz, hogy mindenképp válik az ember. Kezdem kiismerni magam, és hozzá a romlás.
4 A banánról jut eszembe, hogy például a banán nem vicc. Bemegyek a boltba, és van banán. És nem veszem meg. Évtizedekig úgy élek, hogy nincs banán, illetőleg nem jut eszembe, hogy van-e vagy nincs, mert maga a banán nem jut eszembe. Véletlenül látok banánt, és hirtelen nagyon szeretnék enni egyet, mit bármelyik majom, és nem. Állok a sorban banánért, mínusz nyolc fok, egy darabig megy a sor, aztán megakad. Nem tudni, miért. Elfogyott a banán. De nem szólnak, nem mondják, tehát nem mész el onnan, van még remény, hoznak stb. Hoztak. És nem.
5 Magyar Hírlap, az egy újság. Szóval a M. H. szerint, egy Bíró Zoltán nevű exkommunista, aki attól lett valaki – na ezt magyarázd el egy 30 alattinak, és azzal elmagyaráztad neki a komonizmust –, hogy a végén valami miatt kizárták az MSZMP-ből, szóval ennek a Bírónak az bír eszébe jutni arról, hogy Spiró György „gondolatait kellett elemezniük az érettségizőknek az idei középszintű magyar írásbelin”, miszerint „meg kell nézni, kik irányítják a magyar kultúrát és az oktatást”. Ugyanis „ha Magyar Bálint, Hiller István, nem szabad csodálkoznunk, hogy így fest az érettségi. Az irodalomtörténész hozzátette: tekintsük át, kik a magyar irodalom kedvencei Nyugaton. Az agyonmenedzselt Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter. A lényeg az, hogy ne legyen közük ahhoz a néphez, amelynek a kenyerét eszik.” Namost. Ja Istenem, a választékból nemde a leg(jelző ide gyorsan)abbak a népi/nemzeti/szocialisták/kommunisták? Legbutább-, szánalmasabbak, a frusztrációtól veszélyesen pengeélesre szorított szájúbbak? A komonizmusban legalább nem zsidóztak – nyilvánosan, mert amúgy persze zsidóztak, hallottam eleget családilag –, ez most nyíltan megy. Egyáltalában: ki ez a Bíró?, irodalomtörténész? Nem szóltak még neki, hogy úriember nyilván’ nem zsidóz’, a többinek meg tilos? Komolyan gondolja, hogy írók – futballisták, papok és kurvák, valamint Hitel-főszerkesztők és pártállami minisztériumi funkcik, mi, valamennyien – a nép kenyerét esszük? Komolyan gondolja, hogy föntiek – meg bárki, beleértve a legkiérdemesültebb komcsikat is – ne a néphez tartoznának? Kicsit elálmosodtam.
6 Ami a siránkozást illeti, a helyzet rosszabb, mint húsz éve. Minden más jobb. Minden szempontból mérhetetlenül jobb, a siránkozás az egekbe csap. 2009. tavasza. A leggyakoribb szó a válság. Második: sertésinfluenza. Jön a nyár. Nagyon sokáig nem fog esni. Aztán nagyon sokat fog esni. Vagy túl sokáig nem esik, vagy túl sokat esik. Nyáron nagyon meleg van, télen nagyon hideg van, ősszel esik az eső, soha sincsen jó.

Kukorelly Endre