hirdetés

Kun Árpádé a 2014-es AEGON Művészeti Díj!

2014. május 7.

Kilencedik alkalommal adták át hazánk legmagasabb honoráriummal járó, magán-irodalmi díját, az AEGON Művészeti Díjat, amelyet idén a tíz jelölt könyv közül Kun Árpád Boldog Észak című regénye nyert el.

hirdetés

Kilencedik alkalommal adták át az Aegon Művészeti Díjat, idén is az előző évben megjelent rangos és meghatározó szépirodalmi mű szerzőjét kívánja jutalmazni a díjalapító és a szakmai zsűri. Az idei díjra minden eddiginél több, összesen nyolcvankét kortárs szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazatai alapján állt össze, amelyekre egymástól függetlenül legalább három zsűritag is szavazott.

A zsűri tagjai – irodalmárok, pedagógusok, kritikusok és irodalomtörténészek - nem ismerik egymást, titkos tagjai annak az előkelő társaságnak, amelyik eldöntheti: ki nyeri 2014-ben Magyarország legrangosabb, immár kilenc éve megszakítások nélkül létező magánalapítású irodalmi díját és a vele járó nettó hárommillió forintot.

A zsűri sokszínűsége a listán is megmutatkozik. Nagy nevek, érett, kiforrott életművek éppúgy helyet kaptak az idei listán, mint a kevésbé ismert, de kiváló szerzők.

A ma este, május 7-én a Katona József Színházban tartott ünnepélyes díjátadón – amelyen részt vett a többi jelölt szerző is – derült ki, hogy idén Kun Árpád nagyszerű regénye a Boldog Észak nyerte el az elismerést.

Ahogy a Literán írt kritikájában Győrffy Ákos így méltatta a regényt: „A Boldog észak az utóbbi évek egyik legjobb magyar regénye. Vagy nem is az egyik, hanem a...? (...) Olyan vidékekre kalauzolja az olvasót, amelyek valószínűleg kevesek számára ismertek. „Vidékek” alatt nem kizárólag a regénybeli helyszíneket értem – bár azok is elég rendhagyóak -, hanem a belső, lelki tájak különös térképlapjait is.”

A Boldog Észak főhőse Aimé Billion, egy igazi kívülálló, aki sokáig nem találja a helyét a világban. Nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják. Élete első harmincnyolc évét Beninben tölti, segédápolóként dolgozik az ország legnépesebb városában létesített francia kórházban. Innen költözik aztán abba a másik országba, a messze Norvégiába, ahol a legjobban tudják, mi is az az idegenség, és éppen a távolságtartó norvégok közt keresi a boldogságot egy különös szerelemben.

A könyv egyrészről olvasmányosan, plasztikusan mutatja be a nyugat-afrikai államot, és többek közt a vudut, a népi hiedelmeket és gyógymódokat; másrészről a jóléti Norvégiát. Kun Árpád fontos és felemelő regénye persze elsősorban nem a két ország, hanem Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára.

A regényből itt olvasható egy rövidebb részlet nálunk, Kun Árpád 2013 végén írt netnaplóját pedig itt találják. Az egyik írásban olvashatunk a regény keletkezéstörténetéről is, ebből idézünk most:

„Tudni kell, hogy a regény főszereplőjét is Aimé Billionnak hívják, ahogy a harmadik részben feltűnő nőalakot meg Gréte Mundalnak. Az történt ugyanis, hogy személyes történetüket a nevükkel együtt alapanyagul használtam, de a regény megformálása közben a történetükből fikció lett, átalakult, miközben a nevük megmaradt, azt nem változtattam meg, annyira hozzátapadt számomra a képzelt szereplőkhöz, hogy ez utóbbiakat hiába próbáltam utólag átkeresztelni, semmilyen más név nem illett rájuk.
Felmerülő kétségeimet a két névvel kapcsolatban azzal oszlattam el, hogy későbbre halasztottam a probléma megoldását. Azt mondtam magamban, hogy, ha majd megjelenik norvégul a könyv, akkor is elég lesz új nevet találni. De ezzel párhuzamosan azért egy e-mailben bevallottam Aimének (ahogy ezt a könyv epilógusában is elmesélem), hogy írtam egy regényt, a történetüket és a nevüket felhasználva. Ezt azért is tettem könnyebb szívvel, mivel úgysem tudtam megmutatni nekik a kéziratot, lévén hogy magyarul egyikük se tud. Az e-mailemre adott válaszában Aimé hozzájárult a neve és a története korlátlan felhasználásához, amivel sikerült elaltatni a lelkiismeretemet.
(...)
Ma reggel kaptam Aimétől egy hosszú e-mailt, amiben arról számol be, hogy annyira felkeltettem az érdeklődésüket a könyv iránt, aminek – ha jól értik – mégiscsak ők a főszereplői, hogy nem bírják kivárni, amíg a regény norvég fordításban is megjelenik. Egy ismerősük ismerőse által kapcsolatba léptek egy Bergenben élő, magyar származású nővel, aki gimnáziumi irodalomtanár, de már évek óta betegállományban van. Neki tulajdonképpen jól jönne valami érdeklődési köréhez passzoló elfoglaltság, aminek a gyakorlása közben nem kell kilépnie a lakásból, mert agorafóbiás. Úgyhogy pár napja elvitték neki a könyvet, és azóta már végig is olvasta. Azt üzente a szerzőnek általuk, hogy nagyon tetszett neki, gyönyörű és felemelő. Elvállalta a fordítását, de – mivel ebben semmi gyakorlata nincs – csak nekik házi használatra, és ezért pénzt se akar elfogadni, bár ez utóbbit meg ők nem akarják elfogadni, majd még gyúrják ezzel kapcsolatban. Szóval idáig jutottak, amióta megkapták a könyvemet, egyébként meg ölelnek minket.

„Úristen, mi lesz ebből?", gondoltam magamban, a levél végére érve. Mély szorongás lepett meg, menekülhetnékem támadt. Csakhogy már nem vagyok mai gyerek, megtanultam, hogy ez az első negyedóra a legrosszabb. Utána érdemes merésznek lenni, és megkeresni az okát, hogy mire fel fojtogat ez a fene nagy rettegés.
Talán nem szereztem meg Aimé beleegyezését? Dehogynem.

Csakhogy az a kézirat ismerete nélkül született, ezért elméleti volt és hozzávetőleges. Vajon mit szól, ha azt olvassa, hogy élete első havazásától felállt neki, és onanizált? Sorban jutottak eszembe azok a részek, amik engem bizony elég kínosan érintenének, ha azt olvasnám, hogy mindezt egy Kun Árpád nevű főszereplő csinálta."


***

A 2014-es AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv listája, abc-sorrendben:


1. Bereményi Géza: Vadnai Bébi
2. Borbély Szilárd: Nincstelenek - Már elment a Mesijás?
3. Csabai László: Szindbád Szibériában
4. Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat
5. Gergely Ágnes: Két szimpla a Kedvesben
6. Krasznahorkai László: Megy a világ
7. Kun Árpád: Boldog észak
8. Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv
9. Tompa Andrea: Fejtől s lábtól - Kettő orvos Erdélyben
10. Tóth Krisztina: Akvárium


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.