Lackfi János: A bögre család újabb kalandjai
A Noran Kiadó ajánlata
Lackfi János
A Bögre család legújabb kalandjai
Pap Kata illusztrációival
Noran Kiadó, 2007.
64 oldal, 2.499 forint
ISBN 978-963-9716-48-3
- 2007. november 28.
Igaz-e, hogy Franciaországban a legaranyosabb állatok gumiból vannak? Lehet-e tüskehajból copfot fonni? Van-e feltámadás a hullaházban? Érdemes-e lenyúzni apa bőrét, mintha döglött bivaly lenne? Minek tekeri le a boszorka az összes vécépapírt? Ehetők-e a felhők? Miért undorító a tornaóra? Milyen lehet bennszülöttnek lenni? Ilyesmikre ad itt választ Simon, Margit, Dorottya, Johanna, és persze a legkisebb gyerek, Ágnes.
Íme a héttagú Bögre család hétköznapi kalandjainak újabb verses krónikája. Az előző kötetet bemutató Lázár Ervin azt nyilatkozta, irigyli Lackfi Jánostól öt nagyon is eleven gyerekét, az állandó, zsibongó „ötletgyárat”'.
Versek a kötetből:
Az utazás
Van egy mikrobuszunk már,
Úgy hívják, Tojota,
Akkora, hogy mindenki
Éppen befér oda.
Külön-külön helyünk van,
Ledönthető ülés,
Alhatunk, ülhetünk benn,
Lesz nagy ivás-evés!
Van biztonsági öv, bár
Ez nem olyan vidám,
Ülni, egyre csak ülni,
Nem ugrálunk lazán.
Ott a Simon is aztán,
Piszkálja a hajunk,
Csikizi a nyakunkat,
Tiszta ideg vagyunk.
Aztán ott van a Margit,
A lábát felteszi,
Épp a szájunkba lógnak
A büdös csülkei.
Aztán ott a Johanna,
A fűtést nyomja be,
És mire észrevesszük
Már megdöglünk bele.
Aztán ott a Dorottya,
Ha mérges, nyekereg,
Hogy a fülünk reped meg,
Öt perc, és már nevet.
Aztán ott van az Ágnes,
ő meg mindig sikít,
S folyton ellök magától,
Ha piszkáljuk kicsit.
Kiskoromban
Kiskoromban azt mondtam
A takonyra, hogy atony.
Kicsi zöld varasbéka,
Nyúlós, nyálas, mondhatom.
Kiskoromban azt mondtam
A mohára, hogy ahma.
Furcsa, bolyhos bunda ez
Fázós fákra, falakra.
Kiskoromban azt mondtam,
Ha egy helikopter jött:
Nézd csak, egy ulikeszkör!
Ez a szó jobban pörgött.
Kiskoromban azt mondtam
A banánra, hogy abhan.
Kívülről mint a gumi,
Belül édes gyurma van.
Kiskoromban azt mondtam
Úthengerre: hútenger,
Sofőrjének munkája,
Ha őt kérdjük: hú, tenger!
Kiskoromban azt mondtam
Borostára: boroska,
Talán nem szúrna apa,
Hogyha sosem borozna.
Dorottya és a boszorka
Boszorkány röppen a szobába,
minden papucsot szétdobál,
mi mindig mindet rendbe rakjuk,
és még sincs meg a fele pár!
Ilyeneket csinál, bemászik
a barackba, mint egy kukac,
az édes belét kifacsarja,
és baracklevet poharaz.
Az üvegtálat felfordítja,
azt hiszi, gyémántpalota,
leterít egy rongyot alája,
kifekszik napozni oda.
Aztán a vécépapír hátán
nyargalászik, az a lova,
az egész papírt letekeri,
hogy üres lesz a guriga.
Menten kiröppen a boszorkány,
az ablakon, ahogy csak bír,
mert megijed, s mi ámulunk, hogy
honnét a sok vécépapír!
Simon és a bennszülöttek
Jó a bennszülötteknek,
de milyen jó, bizony,
nem kell tudniuk, mennyi
az iksz meg ipszilon.
Azt se kell tudniuk, hogy
főemlősök vagyunk,
hol a vérkeringésünk,
hány lebeny az agyunk.
Nem kell megenniük az
undok tojáslevest,
a répafőzeléket,
s még sok feleslegest.
Egész nap vadászgatnak,
alszanak nagyokat,
fürdenek vízesésben,
nem baj, ha sárosak.
Mint egy Verne-regényben,
húst sütnek a tüzön,
egész nap játszhatnak a
számítógépükön.
Hozzászólás