hirdetés

Lapot kérek – 2015. február

2015. február 21.

Na jó, hármat fordulok magam körül, akár a mesékben, az első, ami „szembe jön”, az lesz a tuti, hibázni lehetetlen. És valóban: Pannonhalmi Szemle, ide veled! - Jánossy Lajos lapszemléje.

hirdetés

Periodikák patikája, ezt mondja nekem az egyik drága kolléga (Jozsó) az Írók boltjában, amikor a folyóiratok polcához lépek. Egész jó, mondom. De hiszen te írtad valamikor a literán, veti oda kacsintva. Nem rossz, helyesbítek. Hiába, itt vagyok hon, ebben az egységben. Sajó Laci meg a hegyen, búcsúzik majd tőlem a fenti nemes arcélű férfiú, képzeld, ebédel is. Múltkor hívom, nem veszi fel. Később ő keres, ne haragudj, ebédeltem. Igen, ez hír, jó hír; Sajó a Mátrában szívja magába a dús, erdei levegőt, és ebédel - olykor.

Szóval a periodikák patikájában téblábolok, nézegetek. Mi is legyen, melyikőtöket válasszam, barátaim?! Szalad az idő, mindjárt ideér nekem a konvoj Vladimir Vladimiroviccsal. Döntenem kell íziben. Suhannak, visszaszállnak, majd a halántékomon dobolnak a percek, a mérlegelés tétovázásba fordul, közeleg a kétségbeesés. Na jó, hármat fordulok magam körül, akár a mesékben, az első, ami „szembe jön”, az lesz a tuti, hibázni lehetetlen. És valóban: Pannonhalmi Szemle, ide veled!

Jócskán benne a Pannonhalmiban, amikor eszembe jut: meg sem néztem, hol járunk, mikori ez a szám. Kiderül, még az óévben, annak is utolsó negyedében. De mit ront ez az üzleten, kérdem én; semmit. A friss még nincs a placcon; ilyenkor világlik fel élesen, a magyar folyóirat-kultúra más zónában időz, mint halandó olvasói.

Mozarab himnikus imával indul a lap, a krisztusi fény születéséről; igen, még karácsony van. Ha olvasod, rájössz: még és mindig. (Induljon így az Újév.)

Ha viszont Simon Tamás Lászlótól az „Ő vette el erőtlenségünket és betegségeinket ő hordozza” című esszé-tanulmányát, akkor gondolkodóba esel. Mert azon túl, hogy a szöveg az Ó- és Újtestamentum intertextuális utalásrendszerét fejti fel, kitüntetett figyelemmel Izajás (sic!) könyvére; motívum-egybeesések és -fejlődések nyomába ered, olyan sarokpontokhoz érkezik, ehelyütt Edwards: Írás gyógyítás munkáját idézve, hogy: „Jézust szavak előzik meg, és […] amikor megjelenik, akkor mintegy ezek inkarnációjaként jelenik meg.”, tehát a két korpusz viszonyára fókuszál. Arra, amiről gyakran elfeledkezünk, hogy egymásra épülésük ugyan evidencia, ám utóbbi mégis csak egy új vallás megalapozó, kanonikus műve, az üdvtörténeti elbeszélés végpontja. Ez esetben nem kerülhető meg, sőt élére állítható a kérdés: mennyiben írja felül, sajátítja ki az újra értett hagyománytapasztalat az Ószövetség könyveit? Ahogyan Tatár György „kabbalisztikus” perspektívából, A ’másik oldal’ című remek és provokatív könyvében, például az Identitás és allegória szövegben fogalmaz: „Ha az ember zsidóként forgatja a keresztény Bibliát – és mondjuk – a korai egyházatyák írásmagyarázatait, mintha idegen országban bóklászna. […] Ott vannak még szövegotthonának egykori lakói, akik azonban eredeti, betű szerinti identitásukhoz hiába is ragaszkodnak, mert magasabb, lelki-szellemi értelemben immár egy másik ország polgárává lettek minősítve. Nem ők változtattak a helyükön, a határ ment át a fejük fölött.”
Simon Tamás László érvelően az állandó egybeolvasás mellett tör lándzsát, többek között az utolsó vacsora széder esti időpontjára mutat rá, arra, hogy Jézus ezzel mintegy az Exodusra való folyamatos emlékezés gesztusnyomát írta bele a történetbe. „Jézus halála a judaizmus kulturális emlékezetének kontextusában válik értetővé”, zárja Simon Tamás László. Ezzel együtt a nyugtalanító, egyben inspiráló ellentmondások fennállnak, lehet rajtuk tovább, a Tatár-könyvet nem kihagyva, gondolkodni.

Egyet lapozol, kettőt lépsz, és már egy Descartes-levél nyomában jársz; a Constantijn Huygensnek címzett szöveg a lélek halhatatlanságáról referál – észérvekkel.

Aztán egyet sem alszol, és Kis-Halas Judit tanulmányát olvasod a kortárs alternatív gyógymódokról;auratisztítás és szellemműtét témakörben igazít el a szerző, aki terepmunkát végzett, empirikus kutatásokra alapozott. És jól tette, mert leírásában feltárulnak a New Age filozófiák gyökerei, a tradíció medre, a bizalmak és a kételyek, amelyek a különböző alternatív csoportok működését kísérik.
„Úgy vélem, hogy a maga naiv módján a pszichotronika is a test ember általi újrateremtésének lehetőségét veti fel, de eszközként nem a tudományos módszereket, hanem a vallásos hit erejét használja fel.”

Egészen kicsi írás az Újjáélszetett tradíció – Monostori gyógynövénykultúra a Pannonhalmi Főapátságban, ám annál kedvesebb, szívhez szólóbb.

Komáromi Erzsébet Katalin a Saját szárnyakban a különböző lelki, neurológiai megbetegedésekben szenvedők festményeiről, rajzairól beszél, s ezt mondja: „Miközben művészetteoretikusok a szpektakuláris művészet végéről értekeznek, a partvonal túloldalán a kulturális hagyományok, a kiüresedni látszó akadémiai formaalkotás és körmönfont narratívák mellőzésével sajátos és hamisítatlan originalitásával lepi meg a nézőt.”

Szent Ágoston nem vet számot a víziorgona (hydraulos) megjelenésével, az istentől legtávolabbi hangszernek ítéli. Bizony, már itt tartasz a Pannonhalmiban, Balla Jánostól olvasod az Ágoston, Marsyas, tranzisztor című tanulmányt, amelynek végén Weöres Sándor Marsyas és Apollon verse áll. Maradjon ily titokzatos minden, jöjjön az olvasó, aki utat vág a ködben!

S aztán a Pannonhalmi tőkesúlya, a svert: Takács Zsuzsa darabja-hangjátéka: India – a lélek és a test sötét éjszakája –
Igazán monumentális és halk szavú, éles és gyengéd, Kalkuttában játszódó arabeszket komponált Takács Zsuzsa szenvedélyes témájáról-alakjáról, Kalkuttai Szt. Terézről. Egyszerre hallható és látható a szöveg, filmes elemekben sem szerénykedik, és a költőnő versei visszaköszönnek a hangsúlyosabb-dramatikusabb pontokon.

A végére, csemegének jut néhány művészi és a művészet gyógyító erejéről valló szöveg, mindenekelőtt Csalog Gábore Richterről, Szirtes Jánosé a betegségből való kilábalás útjáról és az azt lezáró performanszról, illetve itt olvasható Kornis Mihály könyvlistája az enyhet adó művekről.

Szép, téli utazásra hív az évzáró-nyitó Pannonalmi Szemle; érdemes vele tartani.

Amikén elmulasztani bűn volna, jóllehet kitérni bővebben a következő lapszemlében lesz csak rá mód, hogy a Rubicon 25. éves; karikatúraszámmal indítja jubileumi évét. Isten élte éltesse őt, a remekbe szabott lapot!!!

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.