hirdetés

Lapot kérek – 2014. július

2014. július 31.

Van abban némi abszurd, hogy az elképesztő gazdagságú és színű magyar folyóirat kultúra megannyi jelese csak elszórva, hevenyészetten, követhetetlenül hozzáférhető; kivétel persze az Írók boltja. Na, de ne jammeroljunk tovább, hanem – szemben a vasúttal! – üssük fel a Jelenkor július-augusztusát, az évtizedek óta megszokott, nyári duplát. – Jánossy Lajos lapszemléje.

hirdetés

Júliusi nyárban, özönvizek közepette, hőgutától fenyegetetten, mégis elégikus hangot üt meg a lapszemlész. Távolról indít, középre talál. A metró nyomvonalának (sic!) meghosszabbításából – nem kellett külön eredményt hirdetni – abszolút nyerőként jött ki; a Kosztolányi Dezső térről, inkluzíve a ház elől, ahol fél lábbal lakozik, a távolsági buszokat eltávolították, a hajnaltól éjfélig hörgő, harákoló, prüszkölő, nyögdécselő, köpködő, szuszogó, eregető, rázkódó, kék pizsamás nagybetegeket a Kelenföldi pályaudvar körzetébe internálták. A tér felszabadult tehát, a Bocskai és a Bartók forgalmának állandó morajlása maradt, ez azonban az ínyenc városlakónak muzsika és méz, mondhatni: fülolaj. Mindezen fejlemények a laptérítőt hiánytalan örömmel töltötték el, ellenben a szívderűbe keveredett hamarosan némi fájdalmas aroma, midőn kedvenc újságárusának, az amúgy mindig mosolygós Imrének ábrázatján keserű avagy egykedvű vonásokat fedezett fel. És a lapzenész nem tévedett, amikor gyanakodni, aggódni kezdett; kiderült, aminek bealkonyult: a BKV-közlekedés megszűntével az utasok is felszívódtak, nemcsak elcsendesedett a Kosztolányi, hanem elnéptelenedett, a buszra várakozók többé nem vesznek lapokat Imrénél, mert- most már – egyikük sincs. Bezárt a pavilon, szomorúan álldigál lelakatolt magányában, az alaposkodó sem vételez itt már Nagyvilágot, Alföldet és Jelenkort sem. Mert Imre még tartott néhány irodalmi periodikát a boltjában, voltaképp és kizárólag a lapellenőr kedvéért. Ahogyan mások nem tartanak, legalábbis ez a tapasztalat. Nem siratni jöttem, mondja magában, de van abban némi abszurd, hogy az elképesztő gazdagságú és színű magyar folyóirat kultúra megannyi jelese csak elszórva, hevenyészetten, követhetetlenül hozzáférhető; kivétel persze az Írók boltja.

Na, de ne jammeroljunk tovább, hanem – szemben a vasúttal! – üssük fel a Jelenkor július-augusztusát, az évtizedek óta megszokott, nyári duplát.


Érdemes lap a Jelenkor, ez a majd kétszáz oldal a napágyakon, a törülközőkön, a pázsiton, a dudvás gyepen, a matracon és egyéb egotikus helyszíneken eltöltött meddő óráinkban élesen felfénylik legott. Lophat némi értelmet a teljességgel értelmezhetetlen nyaralás fedőnéven futó akciósorozatba, jobban mondva: pszichothrillerbe.

Erős történeti vágányokon fut a periodika: rögtön az elején Ungváry Rudolf memoár-doku-prózája: Egy bérház élménye 1944/1945 fordulóján (itt olvasható belőle egy részlet a Literán). A cím mértéktartó pontosságához mérhető a szöveg halk-határozott, regisztráló és tárgyilagos, emlékező és élménygazdag vonalvezetése; egy budapesti ház életvilágának: szereplőinek, eseményeinek „inventáriuma”, ugyanakkor rekonstrukció és expedíció: „De most, villámcsapásszerűen, az előzők fogalmazása közben jöttem rá, hogy mégse véletlenül jöhetett rám az éjszaka közepén az a fullasztó, anyámat rettenetesen megijesztő, hörgő-harákoló köhögés, ami miatt kétségbeesetten felvitt a levegős, huzatos, sötétlő lépcsőházba, a kapuhoz vezető folyosóra, majd felrohant, hogy lehozza a kölnit, és percekig locsolja vele az arcomat.”

Krzysztof Varga régi kedvencünk, a Turulpörkölt pompás látlelet és diagnózis, frivol és szellemes, Swift-i persepktívából beszél egy országról, amit nagyon szeret, tehát minden esendőségét, morbiditását, rettenetét, képtelenségét látja – Magyarországról van szó. A Jelenkorban közölt szöveg A magyar Messiások folytatja, karban tartja a hangot. A „tartalomjegyzék”: a kecskeméti Cifrapalota, a Gusztáv-rajzfilm, a Kerényi-megrendelte történelmi pannók, a Kurultáj-dzsembori, Bugac. „Kitaláltam hát egy projektet, amelynek A magyar Messiás címet adtam. Eszerint az igazi magyaroknak vissza kell térniük hajdani őshazájukba. Az ősök földjére, ahonnan jöttek.” És így tovább. Képzelhető!

Ha a korában említett történeti íven futunk tovább, meg sem állunk a Sándor Iván-interjúig, Ménesi Gábor beszélget az íróval mindenekelőtt a két legutolsó regényről, keletkezéstörténetről, elő- és utómunkákról. Az olvasó egyszerre nyer beavatást a műhelytitkokba, és egyszerre léphet dialógusba a szerzővel, pontosabban annak történelem- és időfelfogásával – a „szokásos időben” és a „szakadékos térben”.

A következő tetemes anyag a Jelenkorban a Vörös Istvánnal és Szilágyi Ágnes Judittal készült disputa Mándyról. Nem csupán az irodalmárok, hanem az íróval egy bizonyos rokonsági fokban állók is megszólíttatnak itt. Sok mazsolával teli a kalács, közülük az egyik legszebb, amikor Vörös elmeséli Mándy halála órájának személyes történetét - egy prágai parkban.

Tudható, nem fér minden bele a kedvcsinálásba, ám jelzésszerűen legalább, nem hagyható ki Takáts József kisesszéje Rómáról, Tverdota elemzése Móricz Rokonok-járól, Havasréti József és Szolláth Dávid eszmecseréje Szerb Antalról, Lengyel Imre Zsolt felfrissítő olvasata Tar Sándorról. Ahogyan Marno versei, Méhes Károly hosszú elbeszélése és Darvasi az szépirodalmi mezőnyben csakúgy nem eliminálható.

Nos, a lapszemezgető kalap lengetve búcsúzik, elégedetten mintegy, az újságárusa fölött bánatát csillapítani a Jelenkor hatásosnak bizonyult.

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.