A Beszélő a címlapon ugyan Révész Sándor cikkét emeli ki (Az elszalasztott pillanat), amelynek politikai analízisét nem értékelnénk, ám a periodika – ahogy a rock-szakmában a kávéba injektált kis rumra mondták -: „bélése” ennél sokkal rétegzettebb, fűszeresebb és ínycsiklandóbb. Rögtön belecsapunk a lecsóba, és benne is maradunk tíz alapos oldalon nyakig, tekintve, hogy interjút olvashatunk Havas Gáborral, a SZETA egykori barikádharcosával, szociológussal, aki a magyarországi cigánykérdést megkerülő-elmulasztó mindenkori pártok és kormányzatok felelősségéről beszél. „Ami történt, az a gettó csinosítgatása”, így a címadó mondat. További kommentre ehelyütt nincs is szükség.
A következő kiemelkedő tétel a Beszélő szimfóniájában Vári György Összefonódások III. – Magenheim doktor és Lukács elvtárs. Az örömünkre a literán is olykor megnyilatkozó irodalomtörténész egyszerre éles és elégikus hangú esszéprózát kerekített, amely a nagymama alakjának megírásáról, a megírás képtelenségéről és kudarcáról referál Proust után szabadon. Az elbeszélés nehézségeit pedig az immáron klasszikussá vált Szomszédok, az első magyar szappanopera egyik jelenetével illusztrálja átélten és frivolan egyszerre. Aztán három etikai parabolát vázol fel Vári, tűpontos tekintettel metsz ki az elmúlt időből: az Abigél Torma Gedeonja, Lukács György és egy zsidómentő orvos nyomába ered. A kérdés, egy történeti kontextus-sűrűsödés miként és milyen morális tartalmú reflexeket hív elő a különböző szereplőknél.
A Beszélő másik nagyszerű fogása Kende Tamás tanulmánya: „Sürgősen és kimerítően…”, A nyilasok és a szociáldemokraták egymás szemében címmel, amelyben a két párt taktikai és stratégiai küzdelmét mutatja be az egymást bizonyos uniókban átfedő választóikért. Az eltűnt idő nyomában járunk tehát Kende szövegét olvasva szintén.
A szépirodalmi futamok Beck András remekbeszabott esszéjével, Dragomán György novellájával és Kiss Noémi „vakáció-naplójával” zárnak.

A laplopó nem restelli ugyan, de pillái megrezzennek, amikor bevallja, hogy a Zempléni Múzsa című közlemény most kerül először a kezébe. Jóllehet a 2008 őszi szám melletti döntés, amelynél ehelyütt is elidőz, mégsem mondható anakronisztikus gesztusnak; ismét egy jófajta lokálpatrióta szerkesztést búvárolhatott. Igazi csemege a Zempléni Múzsa második fejezete: Csendben a csúcson. Vázlatpontok Losonczi Pál államfői portréjához Bolvári-Takács Gábor tollából. „1974 márciusában felmentették KB-titkár tisztéből Aczél Györgyöt és Nyers rezsőt (betegsége miatt Komócsint is), és nyugdíjazták Ajtai Miklós és Fehér Lajos miniszterelnök-helyetteseket.” Igen, itt van például ez a mondat, kerek, értelmes egész és rendesen magyar. De hát kikről is van szó, emlékszünk még rájuk? A zakókra, a nyakkendőkre, a vizeskancsókra, a drapériára, a Volgákra emlékszünk még?! Néha tegyük meg azért! Legalább egy percig könnyebben vesszük a levegőt demokráciánk romjai fölött.
Később vendégségbe megyünk Mészöly Dezsőhöz; csendes, szerény és nehéz, akár az óbor, érdemes kortyolgatni.
Majd versek és prózák, Túróczi Nóra: Belébújt és Zúgó fülre című epigrammatikus futamai és Kovács Józseftől két veretes vers: Játszani kell és Szapphó vallomása.
A végén szemle: Sárospatak hagyományai gondosan bemutatva.

A lapigénylő eddig talán nem tette meg, akkor most megteszi: a Parnasszus fölötti álmélkodásának ad hangot, fejét meghajtja katonásan. Tisztán költészetre építeni egy lapot – ez minden elismerést megérdemel. Az utóbbi időben pedig a laplopó saját figyelmébe már többször ajánlotta a Parnasszus különböző számait, ám a nyilvánosság számára még nem. Mulasztás, jóllehet talán nem helyrehozhatatlan. Hát akkor lássuk!
A halk szavú, elegáns és fenséges Takács Zsuzsa az első blokkban, rögtön egy beszélgetéssel. „Hiszek benne, hogy a jelentős álmokat nemcsak követni, megírni is érdemes. Mert nemcsak útmutatást olvashatunk ki belőlük, képeket, dialógusokat, a szerkesztés trükkjeit, a fondorlatos cselekményszövés, a hárítás, a késleltetés, lebegtetés fogásait is felkínálják.”, mondja a költő Bedecs Lászlónak. Aztán a Takács-líra sok szemszögű megközelítései jönnek Vasadi Pétertől Máthé Andreáig.
A második traktusban Sziveri redivivus. Bozsik Péter, Balázs Attila, Fenyvesi Ottó remekelnek többek között. Igen, ismét a Vajdaságban kirándulunk, és igen, ismét elfog a „szabadság enyhe mámora”, amint egykori pályatársai megidézik Sziveri-alakját. „Rémlik, hogy halála óta csak kétszer voltam a sírjánál. Rémlik: rémlik valami. Hogy e szolgalelkű földön többé sose látom. Hogy Hajnóczy azt írta volna valahol valaha: ’Húsz év a porladási idő.’ Löttyedt és kimustrált here, ne hagyd el fiadat.”, írja Bozsik. De szó esik itt grandiózus részegségekről, egy háztetőn landoló jobbos cipőről és hasonló nyalánkságokról. Jó a Parnasszus Sziveri-blokkja, és igen jók Borbély Szilárd versei, köztük egy az elhíresült rendőrségi Zsanett-ügy meghurcoltjának monológja jelentős kísérlet.
Vörös István Rilke-fordításai finom delikátumok, Tandori hozza a formáját, biztos tipp.

Végül Tiszatáj, Radnóti-szám. Kiemelkedő szerkesztés: Juhász Ferenc mennydörgő-nyüszítő-imádkozó hangjától Darvas Ferenc bori naplójáig húzódik az ív, amely alatt foglalatot nyernek a Radnóti tárgyú szövegek. Képek Radnóti szegedi lakásairól, ilyen is van például a Tiszatájban, ahogyan Tandori megint belső falon előz, mert visszaemeli az emlékezet horizontjára az Appolinaire-t fordító Radnótit, a Kikericsek és az Égöv magyarítóját, fontos gesztus. Péter Lászlónak a Pontos vers az alkonyatról beszélő elemzése és Sebők Melinda Istenhegyi kert-et újragondoló esszéje két szép kereszteződése a tanulmányoknak, míg Turi Timea Ikrek hava-szövege is maradandó; külön öröm és büszkeség, hogy utóbbi szerző a literának is hűséges munkatársa.
Zárásképp pedig egy csemege, ha a lapigénylő élhet egy ennyire morbid fordulattal, merthogy Darvas Ferenc bori naplójáról van szó. Mivel lehetne ezt felvezetni? Semmivel. Olvassa mindenki, utána megbeszéljük…

„When the Summer’s gone, were will we be?”, ha Zoránnal kezdtük, fejezzük be egy kicsit más (hang)fekvésű dalnokkal, Jim Morisonnal; ha véget ér a nyár, hol leszünk mi akkor már, fordítunk Radnótinál kicsit rosszabbul, és válaszolunk: nem tudjuk (egy)előre, csak annyi biztos, hogy lapot kérünk akkor is.

Jánossy Lajos