hirdetés

Le az iskolai nyelvoktatással?

2010. május 20.
Nincs szükség nyelvtanórára? Ne tanítsunk szófajokat? A helyesírás-tanítás nem a magyartanár dolga? Minden, amit eddig gondoltunk a magyar nyelvtanról, helytelen? Ezekre a kérdésekre kereste a választ május 17-én az Írók Boltjában Schiller Mariann és Kálmán László. - A helyszínen Szekeres Dóra járt.
hirdetés

Le az iskolai nyelvoktatással! címmel rendeztek beszélgetést hétfőn az Írók Boltjában a Nyelv és Tudomány - nyest.hu szervezésében. A provokatív címfelvetés célja nem egyszerűen a figyelemfelkeltés volt, hiszen a beszélgetés résztvevői, Kálmán László és Schiller Mariann szilárd meggyőződése szerint az általános és középiskolai nyelvtanítás mai rendszere és formája alapvető szemléletbeli és technikai reform után kiált. A beszélgetésen jelen levő tanárok és szülők nagy része szimpatizálva hallgatta az első kijelentéseket, ám minden bizonnyal többen voltak, akik megrökönyödtek Kálmán és Schiller néhány radikális kijelentésén, még ha azok pontos és valós állítások is voltak. Az igazsággal szembesülni sokszor nehéz, hiszen melyik tanár örülne az olyan megállapításnak, hogy mindaz, amit hosszú évek óta próbál számon kérni a diákjain, mind felesleges, haszontalan és tanítványainak soha az életben nem lesz rá szükségük. Sőt, még a kognitív képességeiket sem fejleszti a különböző szabályok magoltatása. Szintén nem lehet túl szívderítő dolog azt hallani, hogy a mai tanárok azért sem képesek átadni a megfelelő tudást diákjaiknak, mert maguk is képzetlenek.
fotó: Valuska Gábor
Ám az, hogy a beszélgetésen több tanár is jelen volt, mindenképpen azt mutatja, hogy nem az elhatározással és a szándékkal van a baj, hanem azzal, hogy a pedagógusok a továbbképzéseken és szakmai fórumokon nem nagyon találkoznak új meglátásokkal. Elsősorban tehát a szemléletbeli változásokat kelllene lekövetnie a tanárképzésnek, csak ezután várható el, hogy a tanárok nem a különböző jelzőtípusok bebifláztatásával, valamint végtelen helyesírási gyakorlatokkal töltsék a nyelvtanórákat, hanem olyan fejlesztő feladatokkal, amelyek, mint ahogy Schiller Mariann fogalmazott: "a nyelv szerkezetét, felépítését ismertetik meg a gyerekekkel és a nyelvvel való szöszölés szeretetét adják át nekik".

A beszélgetés egyik alapvető megállapítása volt, hogy ideje észrevennie minden oktatásban résztvevő szereplőnek, hogy a helyesírás oktatása és a nyelvtan nem egymás szinonímái. Kálmán László és Schiller Mariann szerint nem a nyelvtanóra keretében kell és lehet csak helyesírásra tanítani a gyerekeket. Ugyanolyan felelősséggel bír ebben egy biológia- vagy egy történelemtanár is. Schiller Mariann kérdései mindenki elevenébe vágtak: "Miért van az, hogy amikor egy tanári karban valamilyen beadvány vagy hivatalos szöveg megfogalmazására kerül sor, akkor azt természetes módon várják el a magyartanártól? Hát csak a magyartanár kötelessége ismerni az anyanyelvet?"

Az utóbbi évtizedben a megváltozott érettségi rendszer azért előidézett valamilyen fajta változást: a diákok ma már nem tudnak úgy leérettségizni, hogy biológiából vagy történelemből képleteket és évszámokat kellene csak bebiflázniuk. Ma már összefüggő esszét kell írniuk, amelyre nem csak a magyartanár felelőssége felkészíteni őket. Sajnos míg a diákok nagy százaléka biztos kézzel tud angol vagy más idegen nyelven hivatalos levelet, beadványt, kérvényt vagy leíró- és vitaesszét írni, addig ez a képességük magyarul teljességgel hiányzik. Míg angolul kötelező ezeknek a műfajoknak az elsajátítása, hiszen a nyelvvizsga, érettségi sikeressége múlhat rajtuk, addig ez nem része a magyar oktatáskultúrának. Pedig ezeknek a képességeknek a kialakítása elengedhetetlen, hiszen angol nyelven kevésbé valószínű, hogy szüksége lesz a felnövő tanulóknak, hogy reklamáljanak egy szolgáltatásért, vagy például kérvényt adjanak be egy önkormányzathoz, mint magyarul. Ám amíg nincs a tanárok kezében megfelelő taneszköz, ami alapján tanítani tudnának, valamint amíg maguk sem részesülnek megfelelő képzésben, továbbra sem tudják hatékonyan átadni ezeket az ismereteket.

Kálmán László szerint az egész nyelvtanítási szemléletről elmondható, hogy rosszul rögzült, hibás, kétszáz évvel ezelőtti felfogást ad át újra és újra a tanárképzés során a jövő generációjának. A mai magyar tankönyvpiacon elvétve találni csak olyan taneszközöket, amelyek ne az elmúlt kétszáz év mára elavult szabályait tanítanák, teljesen feleslegesen. Kálmán László igen szemléletesen mutatta be, mennyire haszontalanok is azok a nyelvtani fogalmak, amelyekkel hosszú éveken át, egészen kis korunktól fogva tömik minden gyermek fejét. Kálmán a barnamedve kifejezés helyes írásmódjáról kérdezte a jelenlévőket. A válaszokban az egybeírásra senki sem nyelvtani fogalmakkal, hanem egyszerű logikai érvelésekkel válaszolt. Hiszen a válaszok között legtöbbször előforduló szín, a medve fajtája, a szó ejtésének hangsúlya és az azt követő írásmód szerinti érvelés közül egyik sem nyelvtani fogalom. A birtokos, jelzős vagy jelentéssűrítő szerkezet fogalma senkiben sem merült fel. Tehát kérdés, mennyire helyes dolog az, ha évekig büntetjük a diákokat, mert képtelenek megjegyezni az összetételek bonyolult típusait, mikor a hétköznapi gondolkodásunkban egyátlalán nem használjuk ezeket?
Miért is kéne akkor tanítani bármit is? Mi szükség a szófajok definícióinak magolására? Schiller Mariann szerint ebben a formában, ahogy most tanítjuk őket, semmi szükség rájuk. Hiszen nem a definíciót kell számon kérni a gyerekeken, hanem azt kell megmutatni nekik, hogyan lehet játszani a nyelvvel, hogyan épül fel. A szabályok nem az égből vannak, hanem mi alkottuk őket. A gyerekek nem fognak jobban, szebben beszélni attól, hogy harmadikos korukban megtanítják nekik, hogy az ige cselekvést, történést, létezést kifejező szófaj. Schiller Mariann szemléletes példával szokta rádöbbenteni a diákjait arra, hogy nem azért tanulnak nyelvtant, hogy megtanuljanak szépen beszélni, hiszen a biológiaórán sem emészteni tanulnak meg, hanem azt, hogy hogyan működik az emésztés.

Schiller Mariann aggasztónak tartja, hogy "minden változik a világon, csak a leíró magyar nyelvtan maradt ugyanolyan." Minden újító kísérletet gyanú vesz körül, mert esetleg szakítani akarna a megrögzött hagyományokkal. A nyelvészeti eredmények alig vagy csak kevéssé szűrődnek át az oktatásba, pedig a magyar nyelv nem egyenlő a KRESZ-szel, mint azt sokan gondolják, hanem egy folyamatosan alakuló, változó organikus rendszer. A régimódi és abszurd szemléletekkel igenis le kell számolni, hibásan tartanak attól, hogy ezzel sérül vagy eltűnik a nyelvi illemtan, amelyet minden magyar beszélőnek sokak szerint az iskolában és kifejezetten a magyartanárától kell elsajátítania. Schiller Mariann szerint a helyesírás és a helyes regiszter megválasztása is olyan, mint az öltözködés, nem nyelvórai kérdés, hanem minden tanár, sőt az egész társadalom felelőssége, hogy a gyerekek megtanulják jól használni. "Ma Magyarországon soha sehol senkit nem büntetnek meg azért, mert rosszul ír, csak az érettségiző gyereket. Ez fair?" - fakadt ki Schiller Mariann.

A cél az, hogy ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel ezek a hibás szemléletek megváltozzanak és elinduljon egyfajta párbeszéd. A szervezők tervei szerint egy hónap múlva innen folytatják és a piacon található magyar nyelvtankönyveket fogják feltérképezni. A kérdéseket, észrevételeket addig is várják a Nyelv és Tudomány honlapján, a nyest.hu-n.



Szekeres Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.