A nyelv olykor megszólít más nyelveket. Így járt a francia, amikor Rabelais megírta a Pantagruel 12. fejezetét, a magyar Hamvas Béla Karneváljának egyes szakaszainál és az angol, amikor Joyce nekiállt a Finnegans Wake írásának. Bozai Ágota úgy látta, legfőbb ideje, hogy az ír szerző szövege végre teljes egészében újjászülethessen magyarul. A Magyar Fordítók Egyesületének sorozatában ezúttal az ő estjére került sor az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.

„A Finnegan's Wake eredetileg egy ír kocsmadal” - közelített a szövegvilághoz Bozai. Magyarul sokszor Finnegan ébredéseként szokták emlegetni. Címét valójában nehéz lefordítani. A „wake” azt is jelenti, hogy virrasztás, ébredés, és azt is, hogy farvíz. „Én meghagytam az eredeti címet”- mondta a fordító.

A közbeszólásokból, kérdésfelvetésekből hamar feltűnt, hogy a közönség nagy része rendkívül felkészült, precízen, szinte pontról pontra ismeri Joyce világát, életét, műveit, műveinek szakirodalmát. Vajon elég lenne ennyi a fordításhoz? Mi kell ahhoz, hogy valaki nekiálljon egy efféle szöveg fordításának, s mi kell ahhoz, hogy jó szöveget hozzon létre? A magyar nyelvet - úgy tűnik - mostanában megkísértik a nyelvi bravúrt kívánó könyvek. Ilyen volt - persze más problémák miatt - Jancsó Júlia kísérlete Proust regényének lefordítására is.

Ám még jobban idevág Gulyás Adrienn vállalkozása, aki 2009-ben Francois Rablais Pantagruel című regényével próbálkozott. Az ELTE műfordítói konferenciáján 2009 őszén már képet kaphattunk arról, hogy az efféle szövegek lefordítása hatalmas kihívás, hiszen az 1542-es francia szöveg fordítását nehezítette a benne felhalmozott hatalmas tudásanyag, az orvosi kifejezések, a vadászat szavai, az egykori aktualitás idegensége, valamint a nyelvi humor, mind kihívást jelenthetnek a fordítónak

A francia író nyelvi akrobatamutatványai emlékeztetnek kissé Joyce-ra, ám míg Rabelais tollát a humanizmus polihisztoreszménye, egyben annak tagadása, kigúnyolása vezette - ahogy Hamvas Béláét valamiféle villámsújtotta misztikus enciklopédikusság - Joyce-t főként Trieszt nyelvi kavalkádja inspirálta. Míg tehát a francia, illetve a magyar író a tudományok felől közelített a nyelvhez, addig Joyce forrása maga az elementáris nyelvi élmény volt, nyelvi tapasztalatai révén próbálta megérteni a világot.

A szöveg összetettségét jelzi Moholy Nagy László táblája, a Vision in motion, ami olyan összefoglaló térképe a szövegnek, mint amilyen a pokol többféle módon megrajzolt keresztmetszete Dante Poklához. Mintha egy kánontáblát ötvözött volna Moholy-Nagy a rota vergilii-vel, szereplők és helyszínek bonyolult szövetét próbálta egyetlen dinamikán belül bemutatni.

Joyce célzatosan borította fel a nyelvet. Mintha sokkal tisztább nyelv felé tört volna, bár nyelve emiatt bonyolultabbá is vált, hiszen sokkal több szójátékot tartalmazott, amelyek segítségével asszociációkat indított el, és ezekkel határozatlanná tette a szavak jelentését. A határozatlan jelentésű szavak viszont olyan világot teremtettek, amely leginkább a kvantumtörvényekre emlékeztet: ha a jelölőt vizsgáljuk, bizonytalanná válik jelentése, ha a jelentésre fókuszálunk, szükségszerűen el kell felejtkeznünk a jelölő bonyolult hangalakjáról.

Éppen ezért a Finnegans Wake számtalan irodalomtudóst késztetett arra, hogy lábjegyzetet írjon Joyce szövegéhez. Mára komoly mennyiségű szakirodalom áll rendelkezésére annak, aki meg akarja ismerni e műalkotás világát, alapszerkezetét, szereplőit, vagy mélyebb jelentésrétegeit. Az efféle leírások persze egyáltalán nem tévedhetetlenek.

A fordítás interpretáció, értelmezés is egyben, így az efféle szövegek fordításának egyik legnagyobb buktatója, ha a fordító az eredetinél átláthatóbb szöveget hoz létre. A fordítónak ilyenkor - szemben Joyce-szal, az íróval, aki sokáig készülőben lévő fordításnak nevezte művét - a homályosságra kell törekednie..

Másfelől a fordításnál vigyázni kell a tartalom és a stílus megfelelő arányára, hiszen a cél nyilvánvalóan nem egy nyelvészeti tanulmány megírása, hanem egy szépirodalmi szöveg megalkotása.

Joyce műve mára ráadásul műveltségi fokmérő is lett. „I'm British enough, I read Finnagens Wake” „I'm American enough, I read Finnagens Wake twice”- elevenítette fel Bozai Ágota például Salman Rushdie regényeinek részleteit, ahol az íróra utal a szerző.

A Finnagens Wake-et magyarra eddig Bíró Endre, illetve Ottlik Géza próbálta lefordítani. Joyce legtitokzatosabb művével, illetve annak néhány szakaszával Szentkuthy Miklós is próbálkozott.

„A Finnagens Wake fordításának most jött el az ideje”- emelte ki Bozai Ágota, aki szerint a magyar nyelv most érte el azt az állapotát, amely lehetővé teszi az ír regényíró művének lefordítását. A fordító ezen, talán túl sarkos kijelentésével persze vitába lehet szállni, ám az kétségtelen, hogy a magyar irodalomban az ezredforduló környékén - köszönhetően talán a posztmodern kezdeményezéseknek - Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc vagy Esterházy Péter révén átszellemültek a szójátékok.

Míg a Nyugatosok számára a nyelvjátékok csupán kávéházi szórakozást jelentettek - bár Kosztolányi Dezső egyik utolsó szóalkotásának iróniája: gézcsókom, jelentéstani mélységeket nyit meg -, mostanra „megjelent a vizuális kultúra, már tudjuk, milyen a szibériai tajga, nincs szükségünk hosszabb leírásokra” - figyelmeztetett a fordító. A nyelv tehát felszabadult.

Persze Joyce maga nem talált fel semmit, a nyelv eleve így működik, az új fogalmakhoz megváltoztatott régi szavaink kellenek, így lett az al kuhl -ból (arabul: minden dolgok esszenciája) alkohol, vagy a hús jelentésű carne szóból karnevál. S az sem véletlen, hogy a kvark szó Joyce könyvéből származik. S a szójátékok nem csupán nyelvészeti szempontból ősi (alap)jelenségek, de az irodalom is régóta kihasználja a nyelvből adódó lehetőségeket. Bozai Ágota Shakespeare Anne Hathaway-nek írt CXLV. szonettjét említette: „'I hate' from hate away she threw, / And saved my life, saying 'not you.'” [»Szívem gyűlöl, de....« - s életet / Adott a szó -: »nem tégedet«.]

A nyelvnek tehát - ahogy ezt Bozai Ágota is bebizonyította - szüksége van a játékra. Erről beszél Hamvas Béla Karneváljának egyik jelenetében a polgármester is: „Mit mond? Dormály? Csörömp? Mit akar ezekkel a nyakatekert szavakkal? Saját nyakatekert voltomat jellemzem, uram, esküszöm, kiáltotta a polgármester, és kalapját lobogtatta -”

A Joyce regény fordítása már 2007 óta készül, akkor a fordító lapunknak így nyilatkozott: „A munka jelenleg kezdeti stádiumban (in progress) jár, de máris több van meg, mint ami eddig magyarul megjelent.” Bozai Ágota láthatóan tisztában van vállalkozása minden kihívásával. Külön szobát rendezett be magának a fordítás idejére. Egy olyan helységet, amit kizárólag az ír írófejedelemnek szentel, melynek minden szegletében Joyce relikviák állnak.

A fordítás még nem teljes, a megjelenésig még türelemmel várnunk kell. Ám az elkészült szakaszok alapján egyértelmű, hogy hamarosan egy szellemes, hajszálpontos, de nem pedáns magyar fordításban olvashatjuk a Finnegans Wake-et. „A Finnegans wake magyaríthatóságáról és a fordítás ellehetetleníthetőségeiről” szóló esten pedig meggyőződhettünk róla, Bozai szövegének lüktető ritmusa éppoly magával ragadó, mint az eredeti művé.

Íme, a magyar Finnegans wake első sorai: „A vágy , a vég, a hév, a messzi, hosszú út, a hol a kor az élet / folyó folyt, haladt, maradt az Ádám-Éva mellett el, a partkanyartól az öböl-bel felé farolva, kanyarult komótosan, Commodius Vico-osusan, körfogat circulus vici párhuzamosan, vízavisz Howth Castle és Eme-kastélynak-vidéke felé.”