hirdetés

Legyen kockázat

2017. június 24.

Csak a független színházi terület az, ahol igazán nagyot lehet kockáztatni, bukást, kísérletet, kudarcot produkálni. Márpedig a tehetségnek erre szüksége van. – A hónap szerzője, Tompa Andrea egy színházi alkotót, Boross Martint mutatja be a Litera olvasóinak.

hirdetés

A kortárs színházi kultúra egy kis szeletét, egyetlen alkotót ajánlok az olvasó figyelmébe. Választhattam volna fiatal, tehetséges írót is, de az irodalom és színház nemlétező versenyében írónak lenni ma bizonyos értelemben könnyebb, mint színházi alkotónak. Ebből a (kettős) székből, amelyben ülök, színikritikusként és íróként, így látom. Az irodalomhoz semmi nem kell (vagy, ahogy Virginia Woolf mondja: pénz, idő és saját szoba, ez persze rengeteg, és magam is sokat fáradozom mindezek megteremtésén), a színházhoz meg igen: sokkal több pénz és színházi intézmények, fizető nézők, támogatási rendszer.

A halódó független színházi szférában, melynek módszeres felszámolása mára beérett, társulatok szűntek meg, alkotók hagyták abba (itthon) az alkotást, és alig-alig tud létrejönni társulati munka, a független színház területéről merítem ajánlatom.

Boross Martinra és az ő STEREO Akt nevű – társulatára?, produkciós hátterére?, hiszen –, nem színészekből álló társulatára kell gondolni, akinek munkáira, és rajta keresztül a független színházra irányítanám a figyelmet. Bár ez az évad abban mindenképp kiemelkedő, hogy a budapesti kőszínházakban határozottan megjelent egy fiatal rendezőnemzedék (de mondjuk a 30 és 45 közötti rendezők teljesen hiányoznak), és ez igen örvendetes, a kőszínházak keretei mások, és mint valódi kísérleti terepek, ahol bukni lehet, nem működnek. A kőszínházakban mégiscsak az az elvárás, gondolom, hogy „valamilyen szinten" korrekt, többször játszható darabot hozzanak létre; ez kizárja a folyamatos és nagyobb kockázatokat.

Csak a független színházi terület az, ahol igazán nagyot lehet kockáztatni, bukást, kísérletet, kudarcot produkálni. Márpedig a tehetségnek erre szüksége van. Boross Martin hozott létre nagyszerű, új, izgalmas darabokat, és indult számára kevésbé járható úton is. A szűkülő keretek közt erre lassan már a független színházi terep sem alkalmas. Vajon hány bukást bírhat el, ha valaki a Trafó nagyszínpadán dolgozik? Hiszen ha az alkotók kis térből nagyba lépnek, bármi megtörténhet.

Boross Martin munkái – egy buszos utazás, amelyben a város szcénává válik (Promenád), egy hajléktalan élettel való társasjáték (Cím nélkül), a személyes élményeket nyújtó és a nézői belső vágyak megszólítása (Felülről az ibolyát), egy falu fiataljaival készült film (JövőKÉP / Remake_Bodony) – mind más-más nyelven beszélnek, szólítják meg a nézőt. Szinte nem is hasonlítanak külső esztétikájukban, csak talán missziójukban, szellemiségük közös. Lehet-e párbeszéd a nézővel, megszólítható, kimozdítható-e, elindulhat-e benne egy belső folyamat akkor is, amikor teljesen hagyományos keretek között ül a nézőtéren? A passzívból aktív, akár néma belső életet élő néző az ő ideálja. Még sosem volt olyan „bevonós" előadása, amelyből menekülni akartam volna. Pusztán mert tudja, hogyan szólítson meg. Lágyan, kíváncsian, elvárások nélkül, játékosan, figyelmesen. Olyan témákat, gondolatokat, helyzeteket kínálva, amit nem tudok kikerülni, és a mindennapokban sem akarnék menekülni előlük. Színház és saját nézői világ, külső-belső valóság elmosása ez. Kedvemre való.

Tompa Andrea

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.