„Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond,
Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond.”
Ady Endre

 

 

Jászberényi Sándor beadványával kapcsolatban mind a kuratórium, mind a panaszos javaslatára létrehozott ad hoc bizottság elvégezte a munkáját. Neki már nem kell magára vállalnia több terhet. Fontos dolgot tett, amiért hálásak vagyunk neki: felhívta a figyelmet arra, hogy a kuratórium Működési Szabályzata felülvizsgálatra szorul. Ugyanis a túlságosan tágan értelmezett és pontatlan összeférhetetlenségi szabályozás a szakmaiságot zárja ki a döntéshozatalból.

Ahhoz, hogy valakire rábízzanak egy fontos szakmai döntést, elengedhetetlen, hogy megfelelő tapasztalattal bírjon, ami általában azzal jár, hogy az adott területen sokrétű kapcsolatrendszere legyen. Vélhetően ezért alkották meg úgy a kuratóriumot a kétezres évek elején, hogy a fiatal írószervezetek (FISZ-JAK) két-két, az általánosnak nevezhető írószervezetek (Magyar Írószövetség-Szépírók Társasága) egy-egy személyt delegálnak. Még a legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályok is csak a kapcsolatok bizonyos, pontosan meghatározott körét jelölik meg olyanként, melyek fennállása esetén az érintett kizárandó a döntéshozatalból. A kuratórium így 6 főből áll, és a demokratikus működés szabályai szerint ahhoz, hogy valaki elnyerje az ösztöndíjat, a kurátorok többségének szavazatát kellett bírnia. A Móricz Zsigmond-ösztöndíjat odaítélő kuratórium tagjai a tőlük elvárható legjobb szakmai döntést hozták meg, és ezt még a kifogást emelő Jászberényi Sándor sem sérelmezte.
A kuratórium tagjaként jó lelkiismerettel vállalom döntéseimet, mert azok a fiatalok, akik ösztöndíjban részesülnek, komoly teljesítménnyel rendelkeznek, és mindannyian méltók az ösztöndíjra. Az irodalmi életben nem szokatlan, ám visszás, hogy valaki minden szakmaiságot nélkülöző panaszával gyanúba keveri nemcsak a kuratórium tagjait, hanem a díjazottakat is.
Lehetséges, hogy Jászberényi Sándort, mint írja, nem sértettség, és nem is anyagi érdekek hajtják a jelen ügyben, mégis erős indulatok vezérelhetik, melyek arra sarkallják, hogy üres fenyegetőzésként használja a független magyar bíróságot, ahol majd feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Üres fenyegetőzés, hiszen a bíróság nem nyomozati szerv – ajánlom inkább a rögtönítélő bíróságot, hogy az ’50-es éveknél maradjunk. Magam is fontosnak gondolom a civil kontroll jelenlétét, ugyanakkor méltatlannak tartom, hogy valaki ezt mások munkájának semmibe vételére és nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésre, hamis vád megfogalmazására és rágalmazásra használja fel.