Litera Bár
Születésnapi parti november 7-én a Millenárison
Hatodik születésnapi partiját tartja a litera, Litera Bár címen, 2008. november 7-én 19 órától a Millenárison. Ez alkalommal a Budapest Bár produkció néhány dalához (sanzonokhoz, kuplékhoz és slágerekhez) írtak történeteket szerzőink: Bereményi Géza, Falcsik Mari, Nádasdy Ádám, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Vallai Péter.
- 2008. november 5.
A Millenáris Fogadója egy estére bárrá változik, ahol nem csak megszólalnak, de életre is kelnek a dalok. Régi sanzonokra, kuplékra és operettslágerekre írtak történeteket szerzőink, akik közt rendhagyó módon nem csupán írókat találunk. A novellák szereplőivé lettek tréfás, ám olykor szomorkás, édesbús dámák és urak, dandyk és dizőzök, nőcik és pasik. A végén persze minden jóra fordul, aki velünk tart, egy fergeteges partival zárhatja a napot.
A Budapest Bár dalait (Este fess a pesti nő, Legyen ötkor fenn a várban, Halálos tavasz, Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, Egy kis édes félhomályban, Stux, A muzsikusnak dalból van a lelke, A vén cigány, Hajmási Péter) előadják: a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, Rutkai Bori (Specko Jedno), Kollár-Klemecz László (Kistehén) és Keleti András (Color Star).
A dalokhoz történeteket írtak: Bereményi Géza, Falcsik Mari, Nádasdy Ádám, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Vallai Péter.
Konferanszié: Vajdai Vilmos. Zene: Dj. Shurikan, látvány: Vj Unflyable.
A belépő 1500 forintért már most váltható a Millenárison.
A 2002 óta működő irodalmi portál első születésnapját Közhelyfesztivál címen 2003. október 11-én tartotta. Ezt követte 2004-ben a Szájhőskor 2005-ben az Orosz rulett, 2006-ban Real Time, 2007-ben pedig a Naplopás című parti.
Születésnapjainkon számos jeles kortárs író lépett már fel, vendégünk volt Darvasi László, Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Márton László, Varró Dániel, Podmaniczky Szilárd, Nádasdy Ádám, Szilágyi Ákos, Grecsó Krisztián, Kovács András Ferenc, Jánossy Lajos, Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina, Tóta W. Árpád, Varró Dániel, Havasi Attila, Vaskó Péter, Garaczi László, Háy János, Keresztesi József, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Dr. Máriás Béla, Bán Zsófia, Reményi József Tamás, Tamás Gáspár Miklós és Zilahy Péter.
A litera irodalmi portál hatodik születésnapjára megújult tartalommal és formában jelentkezik.
Szeretettel várjuk minden olvasónkat, szerzőnket, barátunkat az este 19 órakor kezdődő partin.
Helyszín: Millenáris, Fogadó - Budapest 1024, Fény u. 20-22.
A Budapest Bár dalait (Este fess a pesti nő, Legyen ötkor fenn a várban, Halálos tavasz, Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, Egy kis édes félhomályban, Stux, A muzsikusnak dalból van a lelke, A vén cigány, Hajmási Péter) előadják: a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, Rutkai Bori (Specko Jedno), Kollár-Klemecz László (Kistehén) és Keleti András (Color Star).
A dalokhoz történeteket írtak: Bereményi Géza, Falcsik Mari, Nádasdy Ádám, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos és Vallai Péter.
Konferanszié: Vajdai Vilmos. Zene: Dj. Shurikan, látvány: Vj Unflyable.
A belépő 1500 forintért már most váltható a Millenárison.
A 2002 óta működő irodalmi portál első születésnapját Közhelyfesztivál címen 2003. október 11-én tartotta. Ezt követte 2004-ben a Szájhőskor 2005-ben az Orosz rulett, 2006-ban Real Time, 2007-ben pedig a Naplopás című parti.Születésnapjainkon számos jeles kortárs író lépett már fel, vendégünk volt Darvasi László, Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Márton László, Varró Dániel, Podmaniczky Szilárd, Nádasdy Ádám, Szilágyi Ákos, Grecsó Krisztián, Kovács András Ferenc, Jánossy Lajos, Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina, Tóta W. Árpád, Varró Dániel, Havasi Attila, Vaskó Péter, Garaczi László, Háy János, Keresztesi József, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Dr. Máriás Béla, Bán Zsófia, Reményi József Tamás, Tamás Gáspár Miklós és Zilahy Péter.

Hozzászólás