Manuil atya megszagolta a lipován kölyköktől jégen hagyott vadkacsát, azt mondta, a tavasznak a Kígyók szigetén kell lennie. Onnan – csak egy kicsi még – a kanalas gémek elhozzák csőrükben, Isztria kövein kiköpik, ha olyan az esztendő.
A pópa visszadobta a jégre a madarat, hogy a csigolyafűzesből leskelődő szőke, halszagú gyermekek a befagyott holtág felszínén rúghassák még egy darabig, majd elment meghalni Heracleea várába. Innentől kezdve teljesen nyilvánvaló, hogy Manuil atya égi közbenjárására fogták szűkebbre a tamarioarai leprásokat, mert a szerencsétleneknek megeredt a nyelvük, a Szent-György ágon jégbálvánnyá változott Vlagyimir kapitányról úgy a popovcsina, mint a szakadár bezpopovcsina népséget erősen felkavaró történeteket szőttek.

Mesélték, nagy darabokban suvadt le minden a katonáról, mint Jurilovca világítótornyáról a vakolat, amikor Mezbet bég passzióból ágyúzta anno, és európai módon kézcsókját küldte Katalin cárnőnek. Hogy Vlagyimir kapitány tébolyult volt, vagy Kubány környéki őshazából hozott vad szenvedélyből gyűjtött emberi csontokat, nem tudom. Tény, a zord ember kiolvadt földi maradványát a delta lompos kutyanépe tüntetően megvetette, Dél-Balkánról északabbra patriált falánk sakálfajta egyenesen elkerülte mind. 

Amúgy megvoltunk a nádvágó rabokkal, kankó után már nem kívántuk Ruszlányát, a mandulaszemű tatárlányt, a viszketegségtől véresre vájt ágyéktájak is begyógyultak szépen. Egy-egy onanizáláshoz szép Mittit, a zord lipován, Vlagyimir kapitány leányát kellett volna okvetlen megidéznem, amikor a rabok az arcukat úgy déltájt csajkába mártották, itták a jurilovcai könnyűrabok: közönséges kurvák, tiltott abortusz-specialista bábaasszonyok és csaló tenyérjósok konyhájáról hozott fokhagymás kagylólevest, várva a pillanatot, hogy végre Csernavodára menjenek csatornát ásni, ott általában feleannyi halálos kígyómarást jelentenek az őrök.

Mittit megidézni hiábavaló próbálkozás volt, mert először is látni kellett volna a töltést a Szulinán, ahol Mitti teljesen nyilvánvalóan férfit befogadó vágytól vezérelve ment el, de ilyenkor szemembe szúrt a víztükör fénye, majdnem hogy vakított, lehunyt szemmel pedig azt kellett látnom, amit már egyszer valahol elmeséltem: jött Mitti a töltésen szamaras emberrel, szamár hátáról apró égre szálló gőzökkel, rongyban újszülött gyermekkel, lipován karácsonykor. Ilyen misztériumokat pedig nem tanácsos percig sem lelkiekre súlyos dolgokhoz kötni, mert az erkölcsőr Manuil atyát már látták vízen járni, a Bisztroj-csatornán a delta felé jövet. 

Azt hittem, Mittiről nem is hallok többé, maradok a néha testi altájon jelentkező nyilallással, ámen. A rabok mentek délre, a garnizon pedig fel a Chilia ágra, a nemzetgazdaság fontos ágazatát kézbe venni, mert a nép már ez idő tájt erősen kopasztotta Ceausescut. Átverte az államot a lipován, a görög, átverte a makedón, török és tatár, sőt kazah eredetű szélhámosról is kiderült, hogy naponta hat tonna hallal többet jelentett zsíros prémiumért. Járt arra magyar is, gyakran jött egy Palocsay nevű horgász, de többnyire verset írt bordás csónakjában, a helyiek erősen csodálkoztak, hogy a politikai híresztelésekkel ellentétben még mindig román lejjel fizet a különös kolozsvári.

A raboktól megválva egy viharvert kerhanához osztottak be szolgálatra, másként szólva: halbegyűjtő központ főnöke lettem. Mit mondjak, dolgok láttán javult valamelyest megviselt morálom és életszemléletem, a nép értékelte fogékonyságomat, naponta hamisított cujkával és színes történetekkel hagytam megvesztegetni magam. Egy vasárnap reggeli templomozás után Ruszlányát, a mandulaszemű tatárlányt láttam a móló mellé telepedett piacon, azt mondta, gyógykenőcsöt árul: tavasszal csigolyafűz hántott kérgéből sajtolt nedv garantáltan fokozza a férfiak közösülési vágyát és teljesítőképességét, áll a műszer, saját recept, mondta. Elhittem Ruszlányának.  

A piacon fél bádogserleg hamisított cujka mellett hallottam megint szép Mittiről. Magát gagauznak valló hivatásos határsértő- és cigarettacsempész mondta, szép Mitti, a lipován lány minden este holdfelkelte táján ott van a Sichilia nevű dokknál, meztelenre vetkőzik, lábát előbb vízbe mártja, megmossa cunáját, és ha valahonnan sfistovca (fütty) kezd süvíteni, akkor szép Mitti a Duna leglágyabb ágára hasal, úszik egy keveset, majd zlutty, és alámerül, tán Nikon pátriárka hívására sem jönne elé onnan. Miután világossá vált, hogy a gagauz meséje senkinek sem ér meg egy bádogserleg hamisított pálinkát, azonnal továbbállt, én meg tartottam magam ahhoz, ha kedves az életed, ebben a zugban pénzt ne mutass. Hazug lápi róka, köpték utána, eközben valaki úgy tudta, a gagauz valójában nem is gagauz, hanem büdös zsidónak kell lennie.

Mondjam még, hogy aznap este ott voltam a dokknál, és mondjam még, hogy a gagauz nem hazudott? Ott volt szép Mitti, láttam a két szememmel, már comb tövig vízben, és láttam, ahogy az apró hullámok perverzkedtek vele, szép Mitti, mint falusi lány a tengeren, erősen elpirult. Ilyesmire nyilván a szovjet határőröknek is volt szeműk, esténként vakító reflektorokkal pásztázták a vizet. A fénysugár úgy követte a lányt, mint egy kamera, ami menet közben lesz egyre kíváncsibb, pimaszul tolakodóbb. Mint amikor nyilvánvaló: szép volt, és a kamerának is fontos volt, hogy szép lányt lát valahol. A láthatatlan kamerának zümmögést elkésett szitakötők adtak. Volt abban valami szerelmetes gyönyörűség, ahogy szép Mitti megnyúlt teste lebegett a vízen, és volt valami sanyarú szépség, amikor egyszer csak kihunyt a lány olajozott testének fénye a mélyben. Fájdalmas nyilallásról most minek beszélni.

Később úgy jött a hír, mint északról a krivec: orvul. Csigát és kagylót szedő napszámosok látták Mittit vízen járni a Chilia-torkolatnál, és Manuil atyát is látták vele a víz felszínén kristályserleget emelni az égre, ám hirtelen a napszámosok szemébe szúrt a víztükör fénye, elmondásuk szerint majdnem hogy megvakultak. Innentől kezdve világos, hogy a Duna nem is a Fekete-tengerbe, hanem a magas, fénylő egekbe ömlik.

Ezen a gyékényen végképp elnyugodtunk volna, ha egyik szemtanú nem jön újabb, nyugtalanító változattal: Manuil atyának jobb kezén mindössze annyi ujjat látott, ahány ága van a Dunának. Hármat. Állításának igazáról esküt tett a nép előtt, úgy segélje őt Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök. Az óhitű popovcsina lipovánok szerint minden századik évben egyszer vízi csodának kell történnie, íme; viszont a szakadár bezpopovcsinák szerint ekkor már szép Mittinek agyát pusztító tumor nyomta, amikor vízre kezdett járni, nem tudta, mit cselekszik. Ezt fejtse meg, aki tudja. 

Háy János: Ophélie című írása itt olvasható.

Lokodi Imre