Váratlanul című regényed 2010 februárjában jelent meg szerzői kiadásban. Mennyire volt váratlan a regényírás a Te, és a környezeted számára?

Meglehetősen. Éltem egy muzsikus cigányasszony példás életét, s közben halkan, nagyon csendesen alkottam. Néhány hónap múlva előálltam egy könyvvel, amely gyakorlatilag a roma tradíciók falait igyekszik sorra ledönteni, de legalábbis átrendezni azokat. Nagy volt a tét: lerombolom a családomban a bennük felépített tisztes asszony képét rólam, vagy felismernek bennem egy olyan tehetséget, mely eddig rejtve volt előttük.

Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól? Kik az olvasóid elsősorban?

A családom elolvasta, és nagyon szerették. Ők voltak a legnagyobb kritikusaim. Aztán jöttek a megkeresések: „Hogy merészeltél ilyen őszinteséggel írni az én életemről, úgy, hogy soha eddig nem is találkoztál velem?” meg hogy: „Hány éves vagy te? Mert úgy írsz, mint egy idős asszony, akinek óriási lényeglátása van!” Hála Istennek jó kritikákat kaptam, az olvasóktól, akik a legfontosabbak nekem, és a szakmától, akik véleményére odafigyelek.
Írok a nem romáknak, hogy megismerjék a kultúránk sokszínűségét, és hagyományaink szépségeit. Azt akartam, hogy ugyanakkor megértsék, hogy az élet legnagyobb kríziseit, döntéseit, érzéseit hasonlóképpen éli meg roma és nem roma, egyaránt. Szándékom szerint az olvasók az olvasás idejére egy roma asszonyt hívnak meg magukhoz, hogy ő meséljen az életéről, sorsáról. Ki tudja? Úgy lehet, a könyv végére az ismeretlenek, sorstársak, barátok lesznek…
A romáknak is írok, mert azt remélem, hogy ezekkel a sorokkal ők is elutazhatnak egy nehéz sorsú cigányasszony életébe, aki merészel törvényt szegni, bűnbe esik, tobzódik a boldogságban, haldoklik a tettei súlyától, feltámad a fájdalomból…

Milyen az Általad elképzelt ideális olvasó?

Nyitott. Utazni vágyó. Olyan, aki nem fél megismerni másokat, helyzeteket, az életet…

Kiket tekintesz írói példaképednek? Mi a vágyott célod az írással?

Abból van bőven. A magyarok közül Lakatos Menyhért, Bari Károly, Örkény István, Karinthy Frigyes. Világirodalom: Dosztojevszkij. Az oroszok, mind.
Az írás, olyan, mintha az embernek lenne egy varázspálcája. Teremthetsz egy világot, suhintásra embereket alkotsz, és folyamatosan rajzolod a karakterüket. Ha az ember jól varázsol, ez a munka, valóságos adás. Adhatsz néhány percnyi örömöt, kikapcsolódást, érintést, új gondolatokat, sorsfordító döntéseket, hitet… Ugye, az írás: hatalom.

Tartozol-e valamilyen irodalmi műhelyhez, csoporthoz, társasághoz? Szeretnél-e?

Igen, tartozom néhányhoz névileg, de szorosan egyikhez sem. Túl sok szálon fut az életem. Nappal újságíró vagyok, egyetemi oktató, anya, háziasszony, és csak éjszaka vagyok író-olvasó… Szeretnék. Álmodom róla. Talán majd eljön ez az időszak is az életemben.

Milyen műveket várhatunk a közeljövőben Tőled?

Nagyon szeretek írni. Most egy novellásköteten dolgozom, aminek a címe: Amit a Nő kíván.
Pikáns, fájdalmasan őszinte, ironikus, már-már cinikus, humoros novellák. Most a Nő kérdései, vágyai és válaszai forognak bennem, és őszintén bevallom, lubickolok ebben a munkában. De készül egy-egy színdarab és film forgatókönyve, és egy önéletrajzi ihletésű regény, ami majd akkor fog megszületni, amikor itt lesz az ideje. Addig érlelődik, mint a bor a hordóban…