Mátyás király, no igen. Ötszázvalahány évvel ezelőtt élt, ha ugyan. Ha élt egyáltalán stb. Élt hát. Vagy pedig nagyon erősen lett kitalálva, erőből, ügyesen. Volt neki egy Borbála nevű, boroszlói polgárlánytól született fia, széparcú, sánta, János. Corvin János. A Mátyás kir. utca sarkán laktunk.

 

Telek víkendházzal, Széchenyi és Mátyás sarok, ott töltöttem a nyarat. Minden áldott nyarat, egész gyerekkoromban. Szombat koradélután, munka után kijött az apám. Ilyenkor mindig kisétáltam a megállóba, vártam hévet. A pad piros, a homok sárga. Leszáll az apám, hóna alatt az aktatáskája, benne valami új könyv, meg egy tábla csoki. Budapest-szaga volt a táskájának, ahogy kinyitotta, rám lehet a város. A könyvnek is városszaga volt. A csokinak csokiszaga. Este az anyu is kijött, egyszer csak kinn termett, nem tudom, mikor, nem voltam otthon, mert fociztam. Minden este fociztunk a telepi fiúkkal. A hévmegálló frissiben pirosra festett padjai lassacskán a fényüket vesztik, őszig alaposan lekopnak majd. Gyorsított léptekkel virágzik minden, nyílik, becsukódik, mint a tenyér. Ahogy a nők széttárják a combjukat, mondjuk. Állítólag.

 

Gondolom én. Jobb esetben. Van, aki egészen vissza tudja hajlítani az ujjait, hátra, visszafelé, mint a nem is tudom, melyik virág a szirmait, aztán, ha hirtelen ökölbe fogja és összeszorítja, éles hangon ropognak a csontjai. Egyenként jó nagyokat roppant rajtuk. Így semmi más nem ropog.

 

Úgy, mint a csont. A térd, a gerinc csigolyái. Ahogy eltörik a felkarcsont, és a szálka, ezt nem hallod, és addig jó, amíg nem is látod, az izomrostok közt kibújva átüti belülről a bőrt. Pici, pukkanás-szerű hang, a vasárnapi ebéd vége felé játékból kettétörjük a csirke leszopogatott szegycsontját. Miféle ropogás lehetett, mikor az elítélteket egy postakocsi kerekéhez kötözve vasdorongokkal a küllők közé verték? Lehet, hogy voltak ilyen speciális kivégzőkerekek meg kivégződorongokok, husáng, husángszerű rúd.

 

Aztán valahogy ki kellett ütögetni nyilván a maradékot a küllők közül. Odalép a hóhér vagy kicsoda a jobb latorhoz, vagy előbb a bal latorral csinálta, utána kellene nézni, és egyetlen ütéssel töri össze a lábszárát, hogy ne tudja megtartani a testét. Ne tudja megtartani magát a keresztfán. A karcsontjait is összetöri. Egy kódex miniatúrája, Krisztus a kereszten, az európai művészet legtöbbet használt, fölhasznált és elhasznált toposza. Gipsz Krisztus a szentistvántelepi templomban, egy Corvinában vagy Matthias Grünewald Isenheimi Oltárán. Üldögélem a hévállomáson, várom az aput. Szombat, alig múlt dél. Mellettem a Tomasevity nővére, a Bea. Ülök, iszonyú unalmas, és, na jó, nem iszonyú, csak unalmas, most ment el a hév, nem ezzel jött, túl korán van még, talán a következő. Legalábbis remélem. Dög meleg. Dög unalom.

 

És egyszer csak jött felfelé az emelkedőn a Tomasevity Jani nővére. Tolta a biciklijét. Senki más. Sehol senki, csak én, meg a Tomasevity Jancsika izé, mit tudom én, azt hiszem, nővére. Lehet, hogy a húga, csak nagyobb, mint a Jancsi. A Jancsi nem focizik velünk, mert utálja, útálom, mondja, ráadásul erősen húzza is a bal lábát. Biztos a nővére. Vagy pedig a húga, mindegy, jön a Jancsinak a nővére, Bea, a Beácska, és egyenesen méghozzá ebbe az irányba, mármint felém. A pad felé.

 

És ideül.

 

Leült mellém. A bringáját nekidöntötte a drótkerítésnek, és lezöttyent mellém.

 

Na. És szó nélkül beletenyerelt a nadrágomba. Egészen közel hajolt, az arcomhoz nyomta az orrát, és benyúlt a klottgatyámba. Ezek minden áldott vasárnap reggel mennek a kalászi szerb temploma, mármint a Tomasevityék, a Jani meg a nővére vagy húga, vagy kije. Az ünneplő ruhájukba. Nézem az ablakból őket, oda se pillantanak. Vissza se pillantanak. Szerbek. Szép a Bea. Tudja, hogy nézem. Vagyis bámulom. Most itt ül, az orrát a halánttékomnak tolja, bal kezével fogja a, na. A nadrágomban, ami van.

 

Aztán abbahagyja. Elengedte. Fölpattan, elém penderül, összeteszi a tenyerét, mintha imádkozna, a kézfejét, előbb az egyiket, aztán a másikat, egészen visszahajlítja, annyira, hogy a körmei a felsőkarjához érnek.

 

Az egyik, aztán a másik.

 

Kitakarja a napot. Ragyog az aranyszőke haja. Pont eltakarta a Bea a fejével a napot. Hajligatja a kézfejét. Imádkozik, vagy mit csinál, így marad sokáig. Marad, megáll, oda van festve.

 

Mátyás k. 1485-től folyamatosan kódexeket rendelt a firenzei kódexmásoló műhelyeknél. Amikor 1490-ben meghalt, szinte azonnal abbahagyták a másolók a munkájukat, nyilván nem bíztak abban, hogy a király utóda kifizeti őket. Piero Medici két levelet is ír ebben az ügyben az apjának, Lorenzo il Magnificónak. Tárgyal Naldo Naldival, a magyar király könyvtárosa, Taddeo Ugoletto firenzei emberével, aki nem tudja, érvényes-e továbbra is a megbízatása. Április negyedikén halt meg M. kir. Akkortájt kezd virágozni a cseresznye a telepen.

 

Legalábbis bimbózni. Legalábbis úgy döntöttem, hogy április 4.-én kezd bele, nem előbb, nem is később. Tavasz, nem vitás, ez már tavasz, igazi tavasz-szerűség. Április négyről szóljon az ének, zengtük karéneken, felszabadúlva zengje a nép, tovább nem tudom. Nem elfelejtettem, hanem nem is tudtam. Meg kellett volna kérdeznem, de valahogy röstelltem, miért nem tudom, ha más meg eleve tudja, nem is beszélve arról, hogy honnan tudták mások eleve? Felszaba dúlva, így jön ki a prozódia, így énekeltük, mert hogyan máshogy, ha már így lett megírva, felszaba, kis szünet, és dúlva. Felszaba, szün, dúlva. Mégsem volt nevetséges, nem találtam benne semmi nevetségeset. Felszabadítók hősi nevét, ez még eszembe jutott, a versszak vége. Egész áprilisban, nagyjából a születésnapomig kitart a cseresznyevirág. Széchenyi út, Mátyás király utca. Biztos élt a Mátyás király.

 

Élt, ilyeneket nem lehet kitalálni, ha lehet is, nem érdemes, olyat, hogy Fekete Sereg meg Kinizsi Pál, és így tovább. Kinizsi az 1478-es kenyérmezei csata után a török által folyamatosan szétdúlt területekről hatvanezer szerbet telepített át, följebb, errefelé, északra. Mátyás 1476-ban feleségül vette Ferrante (Ferdinánd) nápolyi király lányát, Aragóniai Beatrixot. Szép nő. Mátyás köszvényes volt. A Beatrice azzal foglalkozott, hogy majd megszerezze a trónt a sánta mostohafia elől. Mit szólna a KaDeWe parfümosztályához? Vajon milyen képet vágnának, ha valahogy föltámasztanák őket, mint Mikszáth Kálmán Zrínyi bánt? Aki amúgy majdnem hetven esztendővel volt fiatalabb Mátyásnál, pontosan 68-cal, nem hittem volna. 18 évvel született a király halála után, és talán nem is tudott magyarul.

 

Mátyás tudott magyarul. A köznemességhez címzett latin nyelvű leveleiben a magyar nyelv dicsőségéről ír, és Szilágyi Mihálynak, a nagybátyjának, így Szekfű Gyula, hamisítatlan magyar természete volt. Ami vajon mit tesz?, erről nem ír Szekfű. Az újkori török birodalom szervezése II. Mohamed műve, ő alapította a török tüzérséget, egy Urbán nevű renegát segítségével. Ezek is éltek. De miféle természete lehetett ennek az Urbánnak? És Mohamednek? És Janus Pannonius? És Giskra, a cseh? Hag is cseh volt, a Fekete Sereg alapítója, aki Sabác viadalánál esett el 1475 telén? Hag, Loebel Menyhért, Tettauer zsoldosvezérek, akik Kázmér lengyel és Ulászló cseh király csapatait Boroszlónál szétzilálta? Haugwitz János, Mátyás halálakor a sereg egyetlen parancsnoka? Mindenesetre, legalábbis Arany János szerint, Szilágyi Erzsébet levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta, egyszóval ók magyarok voltak, nem vitás. Magyar Balázs például. Tudtak rendesen magyarul?

 

Élt M. kir., ez biztos. Gömör persze baromság, M. meg az igazságosság, meg a Duna jege. Vajon mit szólna egy laptophoz?

 

A Dunához a hidakkal? Egy villamosjegyhez? A Playboy 1962. júniusi számához? Nem adná oda az összes Corvinát csodálkozásában a Playboy 1962. júniusi számáért? Végigsétálnánk a telepen. Jön egy autó. Milyen képet vágna hozzá? Az utcák két oldalán cseresznyefák, ilyenkor, április közepén hevesen virágzik az egész mindenség. A csecsemő Habsburg László örökösjogát hirdető legitim felfogással szembe e választás és koronázás alkalmával érvényesült először a maga teljességében a nemzet királyválasztó joga, írja Hóman Bálint. A közhatalom eredeti birtokosa, ősforrása maga a nemzet, az országlakosok, vagyis a teljesjogú szabadok, nemesek közössége, s a király, kit saját vagy őse személyében ez a nemesi közösség emel trónra, csupán a nemzettől Szent István koronájára s ezen keresztül őreá átruházott hatáskörben birtokosa az uralkodói jogoknak. Már Kézai Simon ír erről, Verbőczy kodifikálja a szentkorona-elméletet, melynek első szabatos kifejtése I. Ulászló 1440-es koronázása alkalmával történik: a királyok koronázása mindig az országlakosok akaratától függ s a korona hatálya és ereje az ő helybenhagyásukban rejlik. Hóman Bálint majdnem két méter magas volt. Valószínűleg agyonverték. Már öregember. Nagyjából agyonverték.

 

Agyonpüfölték a Rákosi börtönében szegény öreget, aztán elkaparták valami jeltelen sírba. Rákosi is élt, nem vitás. Mátyás egyébként, R. Mátyás. Játszott a Fradiban egy Rákosi, Matyinak becézték, balösszekötő volt. És Gyula. Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársor, válogatott játékos R. Gy., Sándorral, Göröccsel, Tichyvel, Benével. Farkas Jancsival. A kölyökcsapatban fociztam, labdaszedők voltunk, az volt az egészben a legjobb, visszapasszolni nekik a labdát. A ’66-os angliai világbajnokságon ez a szegény Matyi, vagyis Gyula luftot rúgott az ötösön belül az oroszok ellen, hiába vertük meg a brazilokat, kiestünk. Volt a Rákosinak, a rendes Mátyásnak, az igazinak, nem Gyula, egy hihetetlen arcú mongol vagy miféle-fajta felesége, a Fenyicska, aki az Iparművészeti Főiskola kerámia szakára járt, és állítólag Kovács Margit volt a barátnője. Kijárt hozzá Szentendrére.

 

Jakut, nem mongol, és biztos kedves arca volt, csak hát, ugye. Szerény asszony, prímán rajzolt, és elég jól megtanult magyarul. Fölszáll egy jakut nő 1951-ben a szentendrei hévre.

 

Ugyanis hévvel akar utazni, kiürítik neki az utolsó kocsit. Hévvel akarlak, közli a férjével. Tudtak magyarul, Rákosi kifejezetten népiesen szónokolt, ízesen beszélt, mókás, kerek feje volt neki. Be akarta tiltatni a déli harangszót, és bontsák le a Batthyányi téri templomot, Kodály pedig írjon új himnuszt, nulla balsorssal, de a Kodály nem írt, mondván, hogy jó a régi. A tzemplomot se bontották le. A Borgia III. Callixtus, keresztesháborús buzgalmában 1456 tavaszán rendelte el a déli imát, melyre a híveket a harangozás figyelmezteti. II. Mohamed szultán fővezére a rumilii beglerbég, Mahmud pasa, renegát, a thesszáliai császár, Alexiosz Angelosz dédunokája. Lefejezteti Tomasevicset, az utolsó bosnyák királyt. A török Boszniában operáló vezére, Ali szandságbég, szintén renegát, talán Mahmud testvére. II. Pius pápa, Callixtus utódja, halálos betegen is elkötelezett híve a török elleni háborúnak. Rómából Anconába viteti magát, itt hal meg 1464. augusztus 15-én, amire a velencei hajóhad leszerel, a keresztesháború kifullad, Mátyás végképp egyedül marad. Szapolyai Imre, Bosznia gubernátora szeptember végén indul a Szerémségből a Drina melletti Zvornik alá, hogy innen biztosítsa Nándorfehérvárt és visszafoglalja Várbosznát. Nándorfhv az Belgrád, Várboszna Szarajevó. Bosznia mindenkor és ma is Magyarországhoz tartozik, írja Mátyás Tomasevicsnek. Gyerekkoromban egész nyáron Szentistvánvántelepen nyaraltunk. Ott voltunk egész nyáron, ott laktunk, egy víkendházban. Délután fociztam Minden nap. Napközben semmi.

 

Abszolút nem volt semmi. Semmi. Meleg, csönd, egyben van, egy tömb, megáll minden. Megállt az egész. Olvastam, álmodoztam. Ahhoz még csak fakard se kellett. Fekete Sereg, harc a törökkel. Egész nap olvastam és álmodoztam. Át kellett biciklizni Kalászra ívóvízért, délelőtt a boltba, ennyi. Beálltam a sorba, és álmodoztam.

 

Arról, hogy van egy tőröm, és olyan cseleket tudok, amiket nem lehet védeni. Nem lehet kivédeni. Levegőtlen vívóterem, az ablakok csukva, a fehér vászon elsötétítők behúzva. Átsüt a vásznon a nap. A vívótőrök markolatán nincs borítás. Acél markolat. Vastag, lenfehér vívóruhában vagyok, sisak nélkül. Hosszú és bonyolult gyakorlatok mindkét kézzel, egy tükör előtt. Nem fázom, nem melegszem ki. Alig mozdul a felsőtestem. Csak védek, nem szúrok vissza. A vívómester lihegése. Amikor kimegy a vívómester a teremből, nekidőlök a tükörnek, állok behunyt szemmel, kihasználom az időt a pihenésre. Ellököm magam a tükörtől, a tőrt belelököm a tokjába. Tízenkét éves fiú.

 

Kisfiú.

 

Komoly az arca, csak ritkán mosolyog. Állítólag túl ritkán mosolyog. De mihez képest túl ritka. Felvesz az asztalról egy méregzöld, talpas poharat, és összeroppantja. Folyik a vér az abroszra. Egyenletes erővel szorítja, amíg az üveg össze nem roppan. Mint valami hatásvadászó filmben, de ott festék van, ez viszont vér, bár tény, eléggé hatásvadász jelenet ez is. Az apu minden szombaton hozott magával valami könyvet. Olcsó Könyvtár, papírkötés, szép sárga könyvecskék, gyorsan elsárguló lapok. Rászáll egy szúnyog, ha csorsan összecsapod, lepréseled. A legszebb Corvina a Biblia - a Zsoltároskönyv és az Új Testamentum - Gherardo és Monte del Fora díszítéseivel. A Bibliotheca Medicea Laurenziana-ban található. M. személyesen rendelte, VIII. Károly francia király meg egy nem azonosított harmadik társaságában, őt magát is odafestette a mester. A király halála után a kódexeket a hírneves miniátor, a Medici pápa X. Leó bizalmasa, Attavante felügyelte. Attavante ebben az időben teljesen a felügyelete alatt tartotta a könyvpiacot. A múltkor azt mondta a héven egy férfi a vele szemben ülő nőnek, hogy létezik az Időkapu. Létezik az Időkapu, mondta. Ózdon van.