hirdetés

„Magamról hallgatva akartam kimondani magamat”

2014. február 20.

Borbély Szilárd február 17-én, hétfőn a Művészetek Palotája Literárium sorozatának vendége volt. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó fellépése. Az estről az 5K Íróiskola hallgatója, Mihályi Anikó írt.

hirdetés

Utolsóként megyek oda hozzá.
Megölel.
Köszönöm, hogy eljöttél – mondja ,
gyere, üljünk le ide, úgy elfáradtam.

 

Zsúfolásig telik a terem. Farkas Rózsa cimbalomművész Bachot játszik – éterien, Szilágyi Csenge és Chován Gábor verseket olvas. A fények felkúsznak a bal sarokban: Jánossy Lajos Borbély Szilárdot faggatja.

A pályakezdésről beszélgetnek, A bábu arcáról, az 1993-as Hosszú nap el kötetről, a költőelődökről, hatásukról. Borbély Szilárd nevetve jegyzi meg, milyen jó Ady-verseket írt, majd komolyan hozzáteszi: meg kellett szabadulnia mindenkitől. Saját hangját a líra és a próza közti átmenetben találta meg, amikor nincs mondat, csak szöveg. Kemény kritikusa önmagának, kísérletezését olykor öncélúnak, kevéssé fogyasztható lírának ítéli. A Testhez kötet versein keresztül érkezünk a test tematikájához. Borbély Szilárd egyik legfontosabb témája, sokszor, sokat beszélt már erről, verseiben sem más a tét, gondolom közben, mint meghaladni test és lélek dualizmusát. Most azonban nehezen beszél, „csacskaságok jutnak az eszembe” – mondja, és pár mondattal le is zárja a kérdéskört. Látszik rajta, hogy fáradt, kezével babrál, talán ideges.

Felszabadítóként érkezik a színre a meghívott vendég, Czeizel Gábor, aki Borbély Szilárd Szemünk előtt vonulnak el drámáját rendezte. Megismerkedésükről, meghiúsult tervekről mesél, ám Borbély alig kapcsolódik a beszélgetésbe. Jánossy Lajos Debrecenről próbálná kérdezni, ő pár semmitmondó válasszal ezt az egérutat is lezárja. Belül már riadót fújok, hiszen tudom, most kell jönnie a Halotti pompának.

Literárium 2014. február 17. - Borbély Szilárd-estFotó: MÜPA, Posztos János

A személyes érintettség miatt Jánossy Lajos tapintatosan kérdez, figyelem, hogyan próbál egyensúlyozni személyes és személytelen között. Nem véletlen, hogy a kötet középső, Ámor és Psziché-szekvenciákat tartalmazó ciklusára tereli a szót. Mert talán itt lehet leginkább távolságot tartani a tragédiától. Angelus Silesiusról hallunk mint ihlető forrásról, aki a szentet és a profánt (a profánon kívül esőt) kísérli meg összeegyeztetni költészetében, az antik mitológiát a keresztény vallással. Ezt a módszert követte Borbély is a Halotti pompa középső álszonettjeiben, amelyeket modern-archaikus verskísérletekként értelmez. Jánossy eltávolító, elsősorban az irodalmárokat érdeklő, hosszú kérdésére Borbély már csak egy igennel felel. Látszik, hogy bezárult, nem tud figyelni.

A Nincstelenek kapcsán hárítja az önéletrajzi ihletettség kérdését, és pár mondatban az individuális utakat meghaladó emlékezetről, a személyesen túliról, az emlékezés történetéről vall.

Otto Moll szekvenciáját hallgatjuk: „'Egy gödölye, / Egy gödölye…', mormolta / Egy gyerek, és nagyanyja kezét / Fogta a kemencék felé menet".

És fölsír a cimbalmon Kurtág György Siratója.
A harangok hangja visszhangzik bennem azóta is, pedig az est Bachhal zárul.
 

8:35-től: Kurtág György Siratója hallható.

 

Címlap-és leadkép: Burger Barna


Mihályi Anikó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.