A Miskolcon megjelenő irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat decemberi számának élén Szántó T. Gábor versei állnak, melyet Szilágyi-Nagy Ildikó rövidprózái és Turányi Tamás versei követnek. Egressy Zoltán novellája mellett részletet olvashatunk az Oresztész új, Karsai György és Térey János által készített fordításból; illetve verseket közöl még Erdős Attila és Fecske Csaba.
A lapszám jó részét a szerkesztők a most 70 éves Tandori Dezső köszöntésének szentelték: k.kabai lóránt „tósztja” után az ünnepelt rajzokkal kísért verse, Papp Tibor kettős logomandalája, Csobánka Zsuzsa, Nyilas Atilla, Györe Balázs versei és Várnagy Tibor köszöntőszövege áll — ez utóbbi kettőt lentebb is olvashatják a mester rajzainak kíséretében —, a kritika-esszé rovatban Marno János esszéje szól TD-ről, Bedecs László kritikája Tandori Szép Ernő-kötetéről; a szokásos képregény helyén 8 színes TD-rajzot találunk.
A művészeti rovatban Libor Anita számol be az 5. Cinefest filmfesztiválról, Dunajcsik Mátyás „széljegyzetelte” a Hodler-kiállítást, illetve Ficsku Pál Urbán Tibor, Szombathy Bálint pedig Pálfalusi Attila kiállítása kapcsán írt.
Öt kritika boncolgatja Térey János Asztalizenéjét: Bazsányi Sándor, Lapis József, Sántha József és Bodor Béla olvasatait Kálmán C. György foglalja össze és véleményezi. Darvasi Ferenc Bodor Béla Az eszmélet munkái című kötetéről és Szép Ernő Natáliájáról írt recenziót; Bányai János Marno János legutóbbi verseskötetét elemzi. Györffy Miklós Ingo Schulze Új életek című regényét kritizálja, melynek szerzőjével Kornya István készített interjút. Schein Gábor esszéje W. G. Sebald Austerlitze kapcsán született meg; Gilbert Edit pedig Vass Tibor művészetét vette górcső alá.
A Kikötői hírek rovatában Biczó Gábor, Gilbert Edit, Klopfer Ágnes, Lukácsi Margit, Menczel Gabriella és Paksy Tünde számol be a hat világnyelv irodalmi és kulturális történéseiről.
A lapszámot Tandori Dezső rajzai mellett Baglyas Erika, Borsos-Lőrinc Lilla, Csabai Renátó, Faa Balázs, Lengyel András, Lénárd Anna, Mayer Hella, Mátrai Erik, Urbán Tibor és Verebics Ágnes munkái illusztrálják.

Györe Balázs

tiszteleTaDás 70 éves barátomnak


(1)
csendből a zajba
nem kellemetlen
mindegy
természet és város
madarak és autók
mi köt le
a napfelkelte három perce
a harangszó délben és este

(2)
három varjú a tetőn
az egyik felfele lépdel
a másik mintha napozna a kéményen
hányszor repülnek életükben
már négyen vannak
az egyikük lenéz
én fel

(3)
felhőtlen ég
a templom mögött
a hold karéja
keleti kép
fekete széken ülök
pattog a szekrény
tökéletes a sötétedés

vtbb

Ne izolálj!


Az én tisztem lenne, hogy TD képzőművészeti aktivitását méltassam, de az bizonyítja legjobban, mennyire nem voltam jó ügynöke az elmúlt évtizedben e jó ügynek, hogy időközben senki se próbálta átvenni tőlem e szerepet. Pedig úgy képzeltem mikor 1995-ben áttekintést próbáltunk nyújtani addigi pályájáról, s az azt követő évben egy kisebb kötetben közkinccsé tettük grafikai életművének „kőkorszakolását”, majd újabb és újabb kiállításokat rendeztünk vele, hogy sikerrel bizonyítjuk, hogy Blake-hez, Kassákhoz hasonlóan TD nemcsak jó költő, de számottevő képzőművész is. Félreértés ne essék, nem vagyok elégedetlen, kiadványunkat később számos más, izgalmas könyv terjedelmű publikáció követte, tavaly Swierkiewicz Róbert Tandorival közös kötete, a Két sapkás beszélget, majd az Ördöglakat című TD-atlasz a Pro Die Kiadó jóvoltából, s további folyóirat-publikációk, egyebek közt itt, a Műútban is. Amivel elégedetlen vagyok – s ez nemcsak Tandori képzőművészetét érinti –, hogy képzőművészeti intézményrendszerünk még mindig nem, vagy csak részben fogta föl, milyen érték TD munkássága, újra hangsúlyozva, nem ő az egyetlen, kinek aktivitása a hatvan-, s most már hetvenedik szülinapja körül sincs a helyén.



Tragikomikus, hogy e kérdésben saját intézményrendszerünknél, kulturális médiánknál az idevetődő külföldi kollégák is mennyivel tisztábban látnak. 2004-ben úgy szerveződtek a hollandiai magyar kulturális napok, hogy néhány holland kollega Magyarországra látogatott, s nem mi próbáltunk kiküldeni számukra érdekes műveket, hanem ők néztek szét, s válogattak nálunk. A hazai szervezők jóvoltából én az amsterdami Galerie van Gelder vezetőjével találkoztam. Nem én voltam az egyetlen, s én se csak Tandorit mutattam nekik. A kiállítás, melyet ezt követően rendeztek, a Freedom Borders címet kapta, s három művészt prezentált, KissPál Szabolcsot, a TNPU-t (a Telekommunikáció Nemzetközi Paralell Uniója – szuperintendáns: St.Auby Tamás), és Tandorit.

Mindennek, vagy akár annak konzekvenciáit, mennyire tartja életműve fontos részének maga TD az ideogrammáit (rajz plusz kis szöveg; ld. A komplett tandori – komplett eZ? című, 2007-es Palatinus-kötet 24. oldalát!), nem csak a hazai képzőművészeti intézményrendszernek kellene levonnia, de a hazai könyvkiadásnak is, mely – tisztelet a kivételeknek! – lehetne oly igényes, hogy a TD-borítók is azon a szinten legyenek, amit ő nem csak mint szépíró képvisel.

Erdély Miklósnak volt egy kisebb műve, melyet egy archívum számára készített, ahol a várhatóan könyvespolcon landoló, levél/dosszié formátumú művét libazsírba áztatta, s azzal az instrukcióval látta el: ne izolálj! Hát a Tandori-életmű is megérdemelné, hogy integráltan szemléljük, ne műfajokba elkülönítve!

Ugyanígy sírtam és nevettem, mikor tavaly ilyenkor a mi verébroyalistánk író-költő kategóriában Prima Primissima-díjat kapott. Egyfelől örömmel és bizakodással tölt el, hogy az ország egyik leggazdagabb embere figyel a kultúrára, s úgy néz ki, tisztában van vele, széles e hazában semmi más, csakis a kultúra képes újratermelni a társadalmi kohéziót. Ha nem tudunk egymással beszélgetni, nem tudjuk a köztünk feszülő konfliktusokat, problémákat idejében szóvá tenni, megoldani, akkor ezek elmérgesednek, s szét fogják robbantani az általunk alkotott társadalmi kereteket. Nem először fordulna elő, tessék végiggondolni, hány rendszerváltás, történelmi és társadalmi kataklizma ért bennünket, akár csak 1867 óta is! Nem mondom, hogy kizárólag mi magunk tehettünk róluk, de kérdezném: nem enyhíthettük volna-e őket, ha mi magunk egymással együttműködőbbek, empatikusabbak vagyunk? S ugyan mitől lennénk azok? Létezik-e olyan kortárs kultúránk, mely megfelelő keretet biztosít számunkra, hogy tisztázhassuk egymással aktuális problémáinkat?

Mikor Tandori a 70-es évek második felétől verebekről kezdett írni, egy ökológiai problémát is felvetett: az általa és felesége által megmentett madarak a Rákóczi úton és a Múzeum körúton kivágott platánsorok eltünése miatt emigráltak Tandoriék felé, a Tabánban keresve új élőhelyeket. Középiskolás koromban én még láthattam, mikor ilyenkor ősszel e régi pesti platánsorok lombkoronái a levelek hulltával madársereggekkel teltek meg. Fantasztikus volt e csivitelő fák alatt sétálni. Csakhogy időközben a gépjárműforgalom megsokszorozódott, s kezdetét vette ama ökológiai probléma, mely máig tart, s ma is megoldatlan.
Mármost a Prima Primissima-díj átadásakor szó sem esett erről, ahogy arról se, milyen fordulatott hozott szépirodalmunkba, képzőművészetünkbe Tandori? Amit a tévénéző a díj átadása kapcsán láthatott, az egy szórakoztató esztrádműsor volt. Mit ér a díj, ha még ennek ürügyén se válhat beszédtémává, mivel érdemelte meg ezt az, aki kapta?

Mindezek fényében mivel lepném meg magunkat TD hetvenedik szülinapján? Nos, ha már a közoktatásunk olyan gyatra, hogy még most is inkább elriasztja az ifjúságot a kortárs művészettől, a szépirodalomtól, az olvasástól, ami nem a tanárok, hanem a tananyagot meghatározó politikai elit hibája, mely mindmáig hiszi, attól lesz bárkinek nemzettudata, hogy tizenkilencedik századi irodalmat olvas, netán Wass Albertet, úgy TD vonatkozásában én például a Magyar Rádió Tandori-hangfelvételeinek kiadásával próbálkoznék. Liptay Katalin, Németh Gábor s mások jóvoltából Mennyei kávéház, DJ Ottlik stb. címen több is készült a 90-es években. Természetesen nem azzal a szándékkal, hogy ezeket kötelező, vagy ajánlott tananyaggá tegyem, mert az ideális az lenne, ha tanár és tanuló óráról órára együtt találna rá, mi az a szöveg, amivel az adott pillanatban maguktól is szívesen foglalkoznának. De ehhez képest is fontos lenne, hogy a Magyar Rádió ne a pince mélyén tartsa azt a rengeteg rádiójátékot, melyeket a 90-es évek derekáig készítettek Franz Kafka, Hemingway, Bulgakov, Stachura, Krúdy, Szerb Antal, Ottlik Géza, Kondor Béla, Erdély Miklós stb. műveiből, vagy az általuk rögzített számos színházi közvetítést Csehovtól Örkényen át Mrożekig, hogy a jó néhány izgalmas rádióbeszélgetésről, interjúról már ne is beszéljek. Vagy, Tandorira visszatérve, miért nincs a Madárzsoké című hangkazettájának, Szép Ernő-lemezének digitális változata, miközben épp most éljük a hangoskönyvek boomját?

Szóval azt hiszem, nem annyira Dezsőnek kellene boldog 70-et kívánnunk, akit a maga szülinapja aligha foglalkoztat, hanem magunknak több Tandorit!

Műút — irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
2008010 (2008/6)
104 oldal, 490 Ft
ISSN 1789-1965

Főszerkesztő: Zemlényi Attila
Szerkesztők: Jenei László, k.kabai lóránt, Kishonthy Zsolt
Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Hunyadi u. 12. (Petró-ház)
E-mail: muut@muut.hu
Honlap: www.muut.hu
A szerkesztők naplója