Májusi viszonyítások

Alföld 2008. május

2008. május 14.
Az Alföld májusi számában olvashatjuk Tandori Dezső, Zalán Tibor, Payer Imre, a fiatalabb generációból pedig Pollágh Péter, Szolcsányi Ákos verseit. Konrád György regényrészletet, Szathmári István novellát közöl. A lapszámban helyet kapott továbbá Fried István tanulmánya Jókairól, valamint kritika Farkas Péter (Nyolc perc) és Berniczky Éva (Méhe nélkül a bába) könyvéről. Konrád György Inga című regényének részletét, Zalán Tibor verseit (Viszonyítások, Poharak) mi is közöljük, mindkét szerzőnek új könyve jelenik meg a Könyvhéten.
  • 2008. május 14.

A májusi tartalom
 
3 TANDORI DEZSŐ versei: Weöres-zen-levelezés; Tudod, mi lenne jó?;
Ki tudja, de tudja; Hogy lehet; Az Abszurdumról; Dubitáció
7 KONRÁD GYÖRGY: Inga (regényrészlet)
11 PAYER IMRE versei: Villódzik; Felszakad, megreped; Ha itt volnál;
A galambokról, a sínek mellett
12 POLLÁGH PÉTER versei: A Dédi; A Dédi színe
15 SZOLCSÁNYI ÁKOS versei: A menet; A Menyasszony jelességei; A drága
vendég; Péter imája
18 SZATHMÁRI ISTVÁN: Az ablak és az ágy (novella)
23 ZALÁN TIBOR versei: Viszonyítások; Poharak; más nap
27 VAJDA MIHÁLY: Szókratészi huzatban (naplórészletek 7.)
 
tanulmány
 
41 BODROGI FERENC MÁTÉ: Kazinczy Mainomenosz (Gráciás hermeneutika)
53 FRIED ISTVÁN: Jókairól – egy kicsit másképpen
 
művészet
 
69 SZABÓ TIBOR: Erény és/vagy gazdagság? (Leonardo világszemlélete
és etikai gondolatai)
81 BACSÓ BÉLA: Reduktív művészet (Megyik János műveihez)
 
szemle
 
87 KÁRI VIKTÓRIA: A fantomlátó gegszter írásai (Bratka László: Az időjáró
jelentéseiből)
92 BODOR BÉLA: Füzetlapok regénye (Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába)
97 MIZSER ATTILA: Nekünk nyolc (Farkas Péter: Nyolc perc)
100 DARABOS ENIKÔ: Női identitásformák történeti megközelítésben (Horváth
Györgyi: Nőidő)
107 SZABÓ GÁBOR: Irodalom, elmélet (Palkó Gábor: Esterházy-kontextusok)
 
képek
 
MEGYIK JÁNOS rajzai
 
 
 
Részletek:
 
KONRÁD GYÖRGY: Inga - részlet
 
Gyerekkoromban házunk rendje már szinte önműködő volt, őrizték a cselédek is. Minden étkezésnek szabott időben kellett lezajlania, az ebéd minden délben háromfogásos, szombaton és vasárnap előétel is volt, a harmadik fogás pedig kedvünk, helyesebben a gyerekek kedve szerint torta. Az ebédet a szakácsnő főzte meg, és hozta be mindig porcelántálban, így a levest sosem abban a fazékban, amelyben megfőtt, talán, hogy a tyúktól a tányérig vezető út részletezése ne zavarja a szépérzéküket. Ha végeztünk az első fogással, anyám csengetett, a szakácsnő bejött, leszedte a szennyes tányérokat, a maradékot kivitte, és behozta a következő ételt ugyancsak porcelán tálon. ők ketten az udvaros szolgával a konyhában ettek, a szakácsnő tányérba szedte a szolgának, ő maga a tálból, vagy a fazékból evett. Az asztalnál is rend volt, apám jobbján anyám ült, balján a nevelőnő, és őt követően a magas könyvelő gondosan szabott öltönyeiben, aki egy szinttel lejjebb csusszant felénk, a gyerekek felé, ha vendég jött. A könyvelő agglegény volt és szerelmes a nevelőnőbe, aki ezt az érzést viszonozta, amit Éva nővérem és én helyeseltünk is, mivel a könyvelő a falu csapatának középhátvédjeként tankszerűen rontott az ellenfél kapuja felé a komoly lábizmot sejtető, hosszú lövéseivel. Neki is kellett tudnia németül, hogy a nevelőnő ne érezze magát kirekesztve, és talán nyelvgyakorlásképpen is. Az asztalnál illett folyamatosan beszélgetni; a zárdában, ahol gyermek-kertészeket képeztek, ezt kívánták Annie-tól is a holland apácák. Ha csendben lennénk, magyarázta Annie, túlságosan elmerülnénk az ételek ízlelésébe. Ha viszont társalgunk, akkor elsiklunk a jóravaló polgári konyha ízei fölött. És valóban, a töltött csirkénél és a vaníliakrémes, diós csúsztatott palacsintánál mi, gyerekek hajlamosak lettünk volna átadni magunkat az élvezetnek, Annie azonban fölkért bennünket arra, hogy újságoljuk el a szüleinknek, mit tanultunk aznap délelőtt. A holland apácák szerencsére a biciklizés szeretetét is beleoltották Annie-ba, úgyhogy legjobb élményeink az alföldi kerékpáros kirándulásokhoz kapcsolódtak. Minthogy Annie csinos és szívélyes volt, az ő sajnálkozó mentegetőzése, hogy nem érteni rokonszenvre talált, és az ő tolmácsaiként nekünk is juthatott egy kis szerep. A nevelőnő vitathatatlan fölényben volt a ház egész személyzetével, és néha még anyánkkal szemben is, a nevelés gondja elsősorban rá bízatott. Annie öltözete kifogástalan volt, a miénk is. Ha délelőtt sétáltunk, elöl mentünk párban az unokatestvéreinkkel, hátul meg a két nevelőnő, akik a fél szemüket rajtunk tartották, hogy illendően köszönünk-e a szembejövő ismerősöknek, és nem húztuk-e le orvul a kesztyűnket, amelyet szívesen gyűrtünk volna a tavaszi kabátunk zsebébe.
A gyerekszobában a hivatalos nyelv német, megengedett a francia is; a ház más helyiségeiben a magyar az uralkodó, s ha anyánk belátogatott hozzánk, ő is az ottani nyelvhez alkalmazkodott. Az asztalnál ülhet olyan vendég, akinek a kedvéért magyarul beszélünk, illetve váltogatjuk a nyelveket. Az alkalmazkodás hullámai ide-oda inganak az asztal fölött, hol Annie-hoz igazodunk, hol pedig a vendégekhez, akik közül a budapesti gyárak és nagykereskedők képviselői néha vicces történeteket mesélnek. A jelentéktelenebb vagy a rosszabb modorú kereskedelmi utazók észlelhetően kevesebb figyelemben részesülnek, apánk éppen csak futó pillantást vet az árjegyzékeikre, vagy mintadarabjaikra. Jó kereskedő nem kapkod, és nem bocsátkozik érdemleges kapcsolatba friss alapítású és többnyire kérészéletű cégekkel, nem csalja meg a régi szállítóit, akik időközönként vagontételben küldik az áru-szállítmányokat, amelyeket fenyőszagú, forgáccsal bélelt ládákban a vasútállomásról a boltba stráfkocsi hoz, amelynek bakján a hetes és a teherhordó napszámos között nekem is jut hely. Varázsa a megbízhatóságnak volt és nem az újdonságnak. A falusi kiskereskedők is szekérnyi árut vittek, régi ismerősök, még a nagyapám korából, apámat, nála korosabbak lévén, Józsikának nevezték. Egy kupica pálinkát és tíz százalékos árengedményt kaptak, kedvezmény járt a nagy tételben vásároló uradalmaknak, a mindennap betérő kisiparosoknak, kovácsoknak, bádogosoknak, lakatosoknak, asztalosoknak, bognároknak, ácsoknak, műszerészeknek és villanyszerelőknek, meg némelyik szekértengelyt vagy kerékvasalást vásároló parasztnak is. A törzsvevők naponta felbukkantak az üzletben, és a kályha mellett állva, a kezüket dörzsölgetve volt mit mondaniuk a termésről és a világról. Aztán a felek minden jót kívántak egymásnak, és hamarosan belépett a következő jó ismerős. A bolt érdekesebb volt, mint az emeleti lakás. Nem kuksolhatok folytonosan a gyerekszobában. Tanulóasztalomtól akkor is elsurranok a futball labdámmal, ha anyám erre nem adott engedélyt, korholásnak, sőt, alkalmasint egy könnyű pofonnak is kitéve magamat. A fiút a vadászok és a kellékeik érdekelték a legjobban, a két nagy szekrény, amelyben egymás mellett álltak az egy- és kétcsövű puskák, az ismétlő és forgópisztolyok, a lőszerek és az agancsnyelű, krómacél tőrök és bicskák. Nincs vadász, aki ne kívánna egy új puskával legalább egy kis tapogatás erejéig megismerkedni, és ne akarna bekukkantani a tükörfényes csövébe, majd a vállára igazítani a nemes fából készült tusát. Ha pedig a kíváncsiság mellé vételi szándék is párosul, akkor a rangsor szerint a második számú segéd kikíséri az udvarra, ahol lőállás és faoszlopra szerelt céltábla is van. A puska körül persze én is kotnyeleskedtem, anyám kelletlen pillantást vetett ránk, nem szívelhette ezeket a hangokat, a rigók is idegeskedve köröztek a meggyfák fölött.
A bicskák egy zöld filccel bevont deszkatáblán gumifülekkel odaerősítve nyugszanak, fogdosom és megkívánom őket, a rozsdamentes krómacél nyelűt, a fa-, a csont-, és a gyöngyház nyelűt. A parasztok vastag körmükkel kapirgálják a penge élét, jól kézre esik, faragáshoz, szalonnázáshoz, és ha fel van készülve, a vevő legott szalonnázni kíván, és felavatni új szerzeményét, remek kis mértani idomokat hasítva a szalonnából, a kenyérből és a vereshagymából. Az üzletben szeretem még a méhészet eszközeit, megcsodálom a műlépeket, és rajtuk a pontos, hatszögletű sejtbeosztást, ezt a kidomborodó alaprajzot, amelyet a méhek fognak a viaszköpetükkel fölmagasítani, közel egy akácoshoz, és a középkori Csonka toronytól sem messze. Ezermester gazdájuk segéd apám üzletében, időnként meglátogatom. Üveges Lajos méhészsisak nélkül bocsátkozik a méhek közé, ismerik és kedvelik egymást, sosem bántják, és tudják is talán, hogy számíthatnak rá. Kirajzáskor nem repülnek messzire, vastag csomóban kapaszkodnak egy izmos almafa ágán, mint egy nagy labda, zsibongó, tömör halmaz, várják, hogy a méhész puszta kézzel leemelje a gombolyagukat, és a kirajzott családot egy új kaptárba tegye bele, így aztán nem kell a többi családdal háborúzni a lakásért. Pergetéskor sem haragszanak rá, engedik, hogy szelíd kézzel lesöpörje őket a lépkeretekről, majd behelyezze azokat egy kurblival forgatható vasállványra, egy kerek bádogtartályban. Az erőátvitel oly ügyes, hogy a négyzet alakú vasállvány forgásában a láthatatlanságig felgyorsul, hogy a centrifugális erő kicsapja a sejtekből a kifröccsenő mézet a bádogtartály falára, amelyről lecsurog, és alul egy bödönbe folyik. A méhek megvizsgálják ezt a rablást, tudják, hogy az ő művüket veszi el, de talán azt is tudják, hogy nekik is marad annyi méz, és annak híján kristálycukor, hogy pusztulás nélkül áttelelhetnek. Anyámnak hetenként félretette a regényújdonságokat a szomszédos könyv- és papírkereskedő, aki mindig észrevette, ha nyitva felejtettem a nadrágom sliccét, és kilátszott a lányos, rózsaszínű bugyogóm, amin persze alacsonyabb szellemeknek, némely osztálytársnőnek is szokása volt csúfolkodni. Felhallatszik az emeletre a szekerek alá erősített vastag gerendatalpak súrlódása, és a lovak patáinak lágy dobaja a havas főutcán. Subában gubbaszt az ember, bundabekecsben a kendős asszony a bakon, hozzák szekérben a téli almát és a hízójószágot. Végigcsengettyűznek a büszke hintók, a földesurak és a jószágkormányzók alatt. A fagyban nehezen törnek át az emberszag meleg foszlányai. Éjszaka friss hó lepte el a faágakat, a kissé állott szobalevegőben még benne van a tegnapi sültalma szag. Szellőztetés után majd a frissen begyújtott cserépkályhában ropogni fog a fenyőforgács.
 
„Asszony elég volt,” mondta Harasztosi úr a dinnyetermesztő, nagydarab ember pipával, kopaszon, borozgatva. „Elég volt! Asszony, neked hallgass a neved!” De az a beszéd csak kacsázott, olajosan minden szóközi szüneten átfolyt. Komor hallgatásba mélyedt a férj, a pipáját szipókázta, a kopasz fejét simogatta, és egyszer csak kilökte a nyelvét, és mutatta, hogy máslit köt rá, a felesége nyelvére. Mire az aszszony bugyborékolóan nevetett. „Nem megy, sehogy sem megy,” mondta Harasztosi úr, „beszél, mindig beszél.” „Szóval tartja magát,” mondta apám békítőleg, „nem unatkozik, Harasztosi úr.” „Hazamegyünk, és jól megverem,” mondta a dinynyetermesztő. „Ugyan miért?” kérdezte jámbor apám. Harasztosi úr: „Csak! Mert a nyúl szőrös.” A fejébe csapta a kalapot, és megindult. Az asszony totyogott utána.
 
Még alvó, lassan nyújtózó, álomszagú testek között latolgatom, hogy kit látogassak meg. Annie van a legközelebb, átmászom gyerek-rézágyam magasra emelhető, puha zsineghálóján, befúrom a fejemet a hóna alá, a lábamat óvatosan hozzányomom a meleg combjához, amelyen a hálóing magasba gyűrődött, és mintegy véletlenül, nehogy a szándékosság kiderüljön, átkarolom gazdagon terjengő csípőjét, kissé áthűlt talpamat az ő lábához érintem. Nem viselkedhetem illetlenül, különben elkerget az ágyából. Az még elfogadható, hogy a hasamat Annie csípőjéhez szorítom, és hogy megcsókolom keblének azt a felső lankáját, amely, ahogy hanyatt fekszik, kissé hátra terped, a kivágott hálóing-ujjban pedig előbukkan. Ezek a műveletek mind besorolhatók a gyermeki ártatlanság fogalomkörébe. Gyanúsabbá válik a helyzet, ha Annie a jobboldalára fordul a fal felé, és én követem őt mögéje csúszva, mert a hálóinge már a derekán, a feneke meg az ölemben, hozzá simulva lüktetek, és szórakozott kezem szinte lebegve becserkészi Annie álmos farát. Vannak pillanatok, mikor az a kalandor kéz a combok között behatolna az erdőbe, és keresné a barlangot, amelynek síkos száját egy ízben már felkutatta. De nem akarom pimaszul odáig vinni a fondorlatot, hogy nevelőnőmnek föl kelljen ülnie az ágyban, és engem az ő dühös torokhangján kiutasítania, mert valószínű, ha igazira fordulna a játék, az együgyű Annie megrémülne, és elszörnyedő de gyenge pillantással elzavarná a kezemet, és halkan sziszegné, hogy menjek az ágyából. Mi lenne akkor, ha most összeszorítanám a fogamat, és összeszedném magamat, hogy az orromat Annie hasába fúrjam? ő talán várna néhány másodpercet, mielőtt inkább gyengéden, mint indulatosan eltolná a fejemet, még szinte arra is módot lelve, hogy a hosszú hajamat végigsimítsa, majd elpityeredne, és szinte testvéri hangon kérné, hogy menjek vissza az ágyamba. Én pedig, mert nem akarom, hogy sírjon, bár szeretnék viháncolni, hemperegni és bukfencezni Annie-n, mégis visszafekszem az ágyamba, annak a nőnek a közelében, aki ugyan nem hordozott, de akinek a mosolya fölém borult, mint a nap és a hold egymást váltó, közös fénye.
 
 
ZALÁN TIBOR versei

 
 
Viszonyítások
 
Közelebb jött
ablakomhoz a hegy
Éjjel lehetett vagy hajnalban
talán minden esetre
olyan időben amikor
legtöbbet forog álmában az ember
Akkor történhetett nyilván és
nem máskor mert máskor
az ember látná hogy a hegy közelebb
jön hozzá
az is mondható hogy a hegyek
mozgását könnyen figyelemmel
kísérheti az ember
mármint ha nyitott a szeme és
lehetőleg nem forgolódik közben
egyfolytában körbe
De a hegy
bizonyosan közelebb jött
távolra szemüveg nélkül is
prímán látok és egészen pontos
megállapításokat tudok tenni
Bár ha megfordulok
a hegy sem közelebb sem
távolabb nem létezik
közeledése tehát teljességgel kizárt
Nem tudom
mióta élek ebben a panzióban
ki nem mozdulva szobámból
Néha látom a szomszéd ház
udvarán egy elengedett kutya szédeleg
a tehénganyé-halmok között
ronda és loncsos eb próbálom fentről
leköpni de mindig kimozdul
a feléje szárnyaló köpet alól
Az is lehet
a hegy akkor jött közelebb
amikor háttal álltam az ablaknak
(ez persze nagyon
trehány megengedő mód
mert tételezi hogy a hegy akkor is
létezik ha hátat fordítok neki)
és a szekrényben matattam
vagy a laptopomban kezdtem el
verset írni a hegyről amelyik közelebb
jött az ablakomhoz
A közeledés következményei
hogy úgy mondjam kiszámíthatatlanok
Ha velem van szándéka
bár mi szándéka lehet velem egy hegynek
úgy készséggel várakozom
akár egy fél életen át a panzióablak előtt
míg közeledése karnyújtásnyira ér
Viszont ha nem én vagyok
a közeledés tárgya a hegy mozgása
irányomban mondhatni teljesen közömbös
Ez esetben tovább köpködök
a szomszéd ház udvarán kóricáló
loncsos és ellenszenves kutya felé fentről
bedobálom a szekrény aljába a szennyesemet
kikapcsolom a laptopomat
és úgy döntök a hegy se helyben maradva
sem a közeledés gesztusait megkísérelve
nem létezik számomra
Márpedig ha számomra nem létezik
a hegy akkor a hegy nincs is
Ha pedig a hegy nincs is akkor nincs
mert nem lehet neki
közeledése sem az ablakom felé Így
holnaptól végre eltűnődhetem azon
lenne-e egyáltalán a közeledéshez ablakom
már ha lenne közeledés
mert ha nincs ablak
akkor nem lakom a panzióban
mert nincs a panzió sem
sőt lehet hogy sehol se lakom
de ha sehol se lakom akkor én valójában
nem is létezem így végre fölöslegessé
válik azon filozofálnom hogy befejezzem-e
valaha a megkezdett
verset a laptopomban arról a
nem létező hegyről mely nem létező
panzióm nem létező ablaka
felé látszott nemlétezésében közeledni
miközben én
nemlétezésemben a nemlétező szomszéd
udvaron a nemlétezésben kóricáló
loncsos kutyát próbálom
eltalálni nemlétező nyálammal – sikertelenül
 
Poharak
 
Kafkás poharamból kávét iszom
A mozartosból forró zöld teát
A whiskys és boros
poharakon semmilyen felirat
ők azok akik
arctalanul felségjelek nélkül
támadnak rám
magamra hagyott éjjeleken
menetelnek a magára hagyott felé
jönnek a magányosra arctalanul
könyörtelenül a magára hagyott éjekre
a sötét és rettenetes poharak
Elöl a whiskys nehéztüzérség
nyomában a vörösboros könnyűlovasság
és ilyenkor hajnalig csengnek az
(egyébként állítólag rákot okozó)
ólomkristályok és nincs harc mert
nem védekezem
Ha meg kell halnom haljak meg
de méltósággal férfiként
fölbukva elvágódva az ágyam előtt
reggel megtalálva mereven
Azért egy májzsugort
nem szeretnék összeszedni
az mégiscsak méltatlan halál
méltatlan utójátéka és kínos záradéka
még egy ilyen életnek is
és hagyjuk el itt a mint után
fölsorolható megannyi fölösleget
Legyen úgy hirtelen
figyelmeztetés és előjelek nélkül
hangtalan dőlni el mint a fák
Ez szép volt sőt annyira szép lesz
hogy magam is hosszan röhögcsélek rajta
 
más nap
 
az eső és az esik
furcsán egybeesik és
a gesztusban
összekeveredve ebben a
térben a szürke ég felől a
földre szürkén dől le a fény a
szürke térre ahová kerül
tél van és nem csak a szürkeség
gyötör hanem a rettenetes
whiskyk vörösborokkal és volt
még ott néhány korsó sör talán
vagy egészen biztosan ott
voltak azok a néhány sörök
a balkonon a szürrealista
üvegvonat lustán tolat át a délu
tánba megértettél újra valamit mert
megnyíltak a színházi meta
formák előtted a bábszínész ettől
felsírt és leomlott sírásától a paraván
szürkeségre affektálgat innen
től a levágott fejű sárkány
tisztuló tekintettel létbe
vetettségünkbe révedsz vissza
mintha már jártál volna ott
mikor lesz a világ vége
kérdezed a tapasztalattól
fölbátorodva a
hirtelen beállt csöndben
és mindegy is kitől már
ha majd a
világvége letöröl mindent
a tábláról
amikor a tenger vagy
sivatag visszafoglalja tőlünk
általunk bitorolt helyét megint
 

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!