Man from Brasil

Pódiumbeszélgetés Paulo Coelhoval

2005. április 21.

Ha valakinek eddig Rioról csak a karnevál jutott eszébe, annak kissé megbolygathatta a világképét az idei Könyvfesztivál első beszélgetése: Paulo Coelho igyekszik felírni magát a személyes térképekre, a könyveiben sokat emlegetett személyes történet megélésére biztatva olvasót és hallgatót egyaránt.

Még ha a fesztivál díszvendégéről eddig a portálon túl sok információt nem találhatott a Coelho-fanclub tagsága, Lévai Balázs nem lehet ismeretlen a litera olvasóinak sem, hiszen rendszeresen jelentkező bestseller-szerzőket és világhírű írókat bemutató sorozata az MTV műsorán több mint egy éve fut, s a Bestseller adásairól a litera is rendszeresen beszámolt: így arról is, amelyikben éppen Paulo Coelho-val beszélgetett. De ugyanúgy látni lehet a díszvendég beszélgetőtársául választott szerzőt az MTV éjszakai beszélő fejek stílusú műsoraiban is, bőséges tapasztalata van tehát arról, miként kell levezetnie egy interjút, vagy beszéltetnie alanyát, ha az magától nem akarná ezt megtenni.

Szögezzem le: ezekre a kvalitásokra egyáltalán nem volt szüksége ma délután Lévai Balázsnak. Miután a tömeg, - hogy a József Attila-versek sorát kicsit megtörjem - mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott a folyosón át a Bartók terem ajtajáig, s áttörve a csenevész ellenállást berobbant a terembe, majd Orosz Anett, az MKKE képviseletében egymaga igyekezett felvenni a megbolydult árral a harcot, mindenkit megnyugtatva, hogy egy teremmel arrébb kényelmesen, kihangosítva és kivetítve láthatják ugyanezt, majd akik ezt lassanként elhitték, s átvonultak, azok élőben is láthatták a mestert, hiszen ő maga sétált át hozzájuk, hogy megköszönje előzékenységüket, mintegy húsz perces késéssel elkezdődött a beszélgetés, Coelho még mindig arra biztatta az ajtónál tolongókat, hogy menjenek előre, s foglaljanak helyet a földön.

Mikor végigtekintve a termen megállapította, hogy a fotósoktól a hátsó részben senki semmit nem lát, úgy határozott, hogy állva beszélgetnek – Lévai Balázs nagy meglepetésére. De érték még nagyobb meglepetések is: Coelho képes fokozni a hangulatot. Kijelentette, hogy csak néhány kérdésére válaszol, mert az olvasók miatt van itt, nekik jött megköszönni, hogy veszik a könyveit, s leginkább az ő kérdéseiket akarja hallani. Olyannyira, hogy Lévai néhány kérdése után az első álolvasótól, akiről hamar kiderült, hogy újságíró, el is vetette a mikrofont – most az olvasókat preferálja.

S kérdezték is: míg a Lévaival folytatott beszélgetésből kiderült, hogy 1982-ben járt először Magyarországon, ahol meglepte az étterem és a rendőrség, mert addig abban a hitben élt, ezeket mindenütt Restaurant és Police néven ismerik, s a kis sárga földalatti volt a kedvenc járműve, valamint az is, hogy a legújabb regénye egy időben jelenik meg Brazíliában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Svájcban és Magyarországon, de most csak ide látogatott el, s hogy máig naponta hódol az íjászat szenvedélyének, a közönség inkább a kötetek spirituális töltésének forrása iránt érdeklődött.

A spirituális tradíció a kereszténységben gyökerezik, 1492-ig nyúlik vissza, melynek lényege a világ megértését szolgáló szimbólumrendszer megismerése, mely a tapasztalatra alapoz. Ha valakinek nem lenne világos, olvassa az Alkimistát. Erről a  könyvről viszont az derült ki, hogy majdnem minden országban gondot okozott a címe: az amerikaiak verziója az lett volna, hogy a Juhász, aki megtalálta az álmát – erről szerencsére le tudta őket beszélni, de a kínai kiadásnak gyanúsan sok írásjelből álló címe arra utal, hogy a világ egyik legjelentősebb könyvpiacán is úgy gondolták, az, hogy ’Alkimista’ nem sokat mond az egyszeri olvasónak.

Kérdezték még zarándoklatáról, adott tanácsot az éppen Santiago de Compostelába készülő utazónak, mesélt a Veronika meg akar halni keletkezéséről, az alkotási folyamat nehézségeiről, melyben személyiségének feminin részét kellett előtérbe állítania és kifejlesztenie, a teremben ülő honfitársa megkérdezte, milyen kapcsolatban állnak a könyvei a brazil hagyományokkal, s az a kérdés sem maradt ki, kik hatottak rá, milyen írókat tekint fontosaknak a maga számára.

Utóbbira a válasz Jorge Luis Borges, Henry Miller és William Blake, a brazil hagyomány mélyen átjárja könyveit, büszke a gyökereire, a zarándoklathoz pedig a legjobb tanács, hogy aki útnak indul, ne hallgasson senkire.

Nos, akár akarta, akár nem, őrá itt egy bő órán keresztül több százan, a mondatain keresztül több millióan hallgatnak. Az a rutin pedig, amellyel ezzel a figyelemmel élni tud, mindenképpen lenyűgöző. Figyeljük a jeleket.