Isten\\r
     \\r
     Régóta készülök egy beszélgetésre. Egyszer majd leülünk valahol. Talán egy régi kávéházi asztal mellé. (Kell, hogy legyen még valahol egy ilyen asztal!) Egy aránylag csöndes kis vendéglőbe. Esetleg a teraszra, úgy nyár végén vagy ősszel. Ilyenkor már hűvösebb az idő, és rajtunk kívül talán már nem is akad vendég. Egy mozi előcsarnokába. Egy elhagyott futballpálya tribünje alá. Egy kültelki templomba, behúzódva a hátsó padba. Lehet, hogy összeakadunk az utcán. Két járókelő. Két meglehetősen fáradt járókelő, akik azért még mindig várnak valamire.\\r
     Akárhol is akadunk össze, ő nem fordul el tőlem. Megismeri azt a gyereket, aki oly buzgón imádkozott. Az ima ugyan váratlanul megszakadt, de ő azért nem haragszik túlságosan. A hallgatás még mindig elviselhetőbb, mint az üres leckefelmondószerű darálás. A csöndből mindig születhet valami.\\r
     De hát most talán megtörnénk a csöndet. Az biztos, hogy én kezdeném valamilyen ostoba panasszal. Bágyadt dallam az én panaszdalom. Hiszen ha ő rákezdené!\\r
     Kérdezni semmit se kérdeznék. Nem faggatnám háborúkról, járványokról, éhínségről, árvizekről. Ha el akar valamit mondani, mondja el magától.\\r
     Csak ne akarjon megnyugtatni, mert akkor...\\r
     Lehet, hogy összekapunk? Hogy egy nagy veszekedés lóg a levegőben, ami egyszerre csak kirobban. Az se olyan nagy baj. Mindig csak azzal tudtam igazán veszekedni, akit szerettem.\\r
     Különben azért valamit mégiscsak megkérdeznék. A humora? Az hová tűnt?\\r
     Micsoda humora volt! Előbb teremtette meg Bálám szamarának a hangját, mint Bálám szamarát! József köntösét, mint magát Józsefet!\\r
     Mondom, ezt megkérdezném. Egyébként békén hagynám. Csak üldögéljen egy kávéházi asztal mellett,\\r
     a vendéglőben,\\r
     a teraszon,\\r
     a mozi előcsarnokában,\\r
     a futballpálya tribünjén,\\r
     a kültelki templomban.\\r
     Ha nem akar beszélni - azt is megértem.\\r
     Egy idő után elbúcsúzunk. Ő is megy tovább a maga útján, és én is.\\r
     \\r
     \\r
     Üzenetek\\r
     \\r
     Mintha kirántották volna az ágyból.\\r
     Mi ez? Miféle ötlet?\\r
     Istennek egy bosszús mozdulata? Hirtelen felébredhetett az Öreg. De hát akkor is. És éppen velem csinálja ezt? Majdnem hozzátettem olyan kisiskolásan. Sohasem vétettem ellene, úgy igazán. Két rossz alvó, ő meg én. És tessék... Azért nem mehetett olyan könnyen. Hiszen valósággal belefúrtam magam a párnába, a takarók közt kotorásztam. De hát azért csak kipottyantam.\\r
     És úgy pizsamában a régi úton az íróasztal felé.\\r
     Magányos írógép fogadott. Mellette gyűrött papírlapok. Valaki ingerülten kitéphette a gépből, hogy aztán elhajítsa.\\r
     A lapok fölé hajoltam. Vizsgálatot akartam tartani? Mégis, hogy kerülhettek ide? Csak úgy. Na persze, mindig minden csak úgy, csak úgy...\\r
     Felül egy név.\\r
     Eszter.\\r
     Jól van Eszterke, ez igazán kedves tőled. Nem érdekel, hogy mikor surrantál be. Lehet, hogy itt gépelted le ezt a meglehetősen hosszú verset. De lehet, hogy ... mindegy. Az a fontos, hogy itt voltál. Hát a műved bizony elég terjedelmes. Nem túlzás ez? Elolvasom, hát persze. Nahát kezdjük!\\r
     \\r
     Nézz rám,\\r
     most kakas vagyok, \\r
     meglendül a szakállam \\r
     ha a fejem forgatom,\\r
     \\r
     Ne mondd, Esztike!\\r
     \\r
     Nézz rám,\\r
     most barnásfekete gomb vagyok, \\r
     gomblyukakba bújok \\r
     át, meg át,\\r
     meg-megsimogat a \\r
     kabát.\\r
     Nézz rám,\\r
     most macska vagyok...\\r
     \\r
     - Maradjunk a gombnál, kislány. Egyébként, miféle gomb vagy te? Egy kabátgomb? Egy elgurult gomb? Egy leszakadt, elgurult gomb? Hová gurultál? Miféle sötét sarokba?\\r
     \\r
     Nézz rám,\\r
     most fésű vagyok, \\r
     harapom a hajad\\r
     és szálakba rángatom \\r
     és te újra befonod.\\r
     Csönd.\\r
     Ingerülten fölcsattantam.\\r
     - Nem fonom be! Hagyjuk ezt, kérlek! És ha már itt tartunk. Te eltévesztetted a házszámot. Nem nyitottam kötőiskolát. Még csak tanfolyamot se indítok. Ne várj tőlem ilyesmit. És azt is elárulhatom, hogy soha nem írtam verset, még diákkoromban se! Nem is volt diákkorom. Azért lehet, hogy valaha álmodoztam ilyesmiről. De hogy megpróbáltam volna... na nem! Weöres Sándor költő, ő aztán olyan igazi. Ide figyelj! Egyszer majd elviszlek hozzá. Nem viszlek el hozzá, ne terheljük ilyesmivel. Különben nem érezné tehernek. Benne aztán nyoma sincs semmiféle nagyképűségnek. Szóval beállítunk hozzá.\\r
     Aha! Egy újabb cetli! Azon egyetlen mondat.\\r
     Alattomosak a szőnyegek.\\r
     \\r
     Egyetlen mondat és a név.\\r
     Turner Babszi.\\r
     Többször is elolvastam.\\r
     Na és most mit akarsz ezzel, te Turner Babszi?\\r
     Jó, jó, nem vagy te már olyan Babszi. Azért összeszedtél te már egy olyan alattomos szőnyeget. Azért nálad már nagy szerepet játszott egy olyan alattomos... és talán nem csak egy. És talán már egy vén rohadék szék se ismeretlen előtted, aki valami alvilági recsegéssel behorpadt alattad... és az ajtó is régi ismerősöd, ahogy hirtelen rád csapódott. Szóval, vannak élményeid!\\r
     Az Öreg már nem figyel. Engem kirángatott az ágyból, és most már semmi egyéb nem érdekli. Ki tudja! Talán már el is aludt. Visszaaludt. Nagy áldás. Kevesen dicsekedhetnek ilyesmivel. Könnyen ébred, olykor valósággal felriad nyomasztó álmából. Tudjuk, micsoda rémálmai vannak. De aztán mégiscsak elalszik. Ráfér.\\r
     Babszikám! Mikor csúsztattad ide ezt a cetlit?\\r
     \\r
     Azok a lányok, persze... azok a Tisza Kálmán téri lányok... hát tőlük aztán soha nem kapok levelet. Levelet? Egy koszladt cetlit se. Egy odafirkantott árva sort se. Mit is tudnának ők már odafirkantani!\\r
     Král Rózsi\\r
     Piroska Gabi\\r
     Rottman Vera\\r
     A fekete Zsuzsi\\r
     Diamant Sári\\r
     Friedman Magda\\r
     Friedman Magdával még találkoztam az utcán. Azon a felbolydult, tébolyodott utcán. Az a tiszta tekintet! És az a sárga csillag! Előre köszönt, ahogy meglátott. Soha életemben nem éreztem azt a szégyent...\\r
     Kopogtam az asztalon. Dörömböltem. Végigsöpörtem. Talán csak akad valami...\\r
     Följegyzés egy gyűrött irkalapon.\\r
     Sebtében odavetett írás. Az illetőnek nem lehetett sok ideje. Mintha menekülés közben vetette volna oda azt a néhány sort, behúzódva egy sarokba, vagy éppen a térdén, a remegő térdén.\\r
     Elküldök hozzád egy világszámot, egy igazi attrakciót. Iby a glóbuszon, tizenhat éves, kissé kövérkés, piszkosul félti a vezetőség (Kondor és Barna), csak nálad lehet biztonságban, majd később mindent megtudsz.\\r
     \\r
     Olvashatatlan aláírás\\r
     \\r
     Ki az illető?\\r
     Mikor érkezik a küldemény?\\r
     Beadják a Fülénéhez?\\r
     Vagy benyomják hozzám?\\r
     Iby a glóbuszon.\\r
     Mi az, hogy később mindent megtudok? \\r
     Mit kell még megtudnom?\\r
     \\r
     Valahonnan a Darling presszóból átszólt egy vékonyka lányhang:\\r
     - Mikor veszel már tőlem virágot, te Undoki Jenő?\\r
     Latyak felnevetett.\\r
     Smucig pofa vagy te, Undoki Jenő!\\r
     Isten felrezzent.\\r
     - Az! Az! Undoki Jenő!\\r
     \\r
     1995\\r