Margócsy István: „…Égi és földi virágzás tükre…”
A Holnap Kiadó ajánlata
Margócsy István
„…Égi és földi virágzás tükre…”
Tanulmányok magyar irodalmi kultuszokról
Holnap Kiadó, 2007.
296 oldal, 2.300 Ft
ISBN 978-963-346-787-9
- 2007. június 22.
Margócsy István irodalomtörténész válogatott tanulmánykötete a Petőfi-kultuszról, a magyar nyelvről, Kazinczyról és Kisfaludy Károlyról valamint a magyar romantika irodalmáról szól. A költészet kultikus tisztelete, a költészettel kapcsolatos kultikus beállítódás, a költészetről megnyilatkozó beszéd kultikus retorikája ott rejlik (s nem is mindig csak rejlik) a költészet mai létmódjában, alkalmazásában, használatában és reprezentációjában is.
Részlet az Előszóból:
„…a valódi költészet, e második isteni kijelentés,
Mely kibékít bennünket az élet nagy meghasonlásaival…”
(Gyulai Pál)
„…égi és földi virágzás tükre…” – ha felhangzik a költészetnek egy ily impozáns meghatározása, a hallgató vagy olvasó a megfogalmazás varázsának vagy megrendítő szépségének hatására szinte észre sem veszi, mily különös képzetvilágba került hirtelen át, s természetesen nem fordít figyelmet arra, hogyan is van átitatva e frázis a transzcendencia valamely (persze meghatározatlan!) feltételezésével, sőt: biztos állításával, s hogyan kapcsolja össze rögtön, mintegy közvetlen érintkezést, esetleg teljes átfedést sejtetvén, az ily megfogalmazás az esztétikai élményt a vallási képzetvilág ígéreteivel. A költészet, sugallja az ily beállítás, nem egyszerűen más, a mindennapok aktivitásától vagy megszokott voltától eltérő, különös megnyilatkozási forma, hanem mindjárt több is mint „egyszerű” földi gesztus vagy élmény, több mint az élet, a „normális emberinél” magasabbrendű minőség, melyben – szekularizáció ide vagy oda – maga az isteni jelleg vagy lényeg nyilatkozik meg. A költészetnek (tágabban értve: minden művészetnek) ily transzcendens sugalmazása hihetetlenül mélyen, nagy stratégiai tudatossággal, finoman részletezett aprólékossággal kidolgozott hagyományozódással, ugyanakkor nagyon sokszor valóban észrevétlen spontaneitással, áthatja esztétikai viszonyulásainknak majd’ minden mozzanatát: mind az esztétikai tapasztalat egyéni közvetíthetőségének, mind a művészet társadalmi funkcióinak, mind a költészettel (vagy költészeti intézményekkel: például magukkal a szerzőkkel) kapcsolatos egyéni vagy közösségi rítusoknak, mind a költészetről szóló másodlagos beszédnek terén. A költészet kultikus tisztelete, a költészettel kapcsolatos kultikus beállítódás, a költészetről megnyilatkozó beszéd kultikus retorikája ott rejlik (s nem is mindig csak rejlik) a költészet mai létmódjában, alkalmazásában, használatában és reprezentációjában is – s ha természetesen az nem állítható is, hogy a kultusz teljes terjedelmében uralná a költészethez való viszonyulást (sőt: nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy folyamatosan, a múltban is, a jelenben is, rengeteg kultuszellenes alkotói és befogadói, egyéni és nyilvános gesztus is megnyilvánul és hat!), annyi bizton kijelenthető, hogy a kultikus szemlélet tudomásulvétele nélkül szinte semmit sem tudnánk mondani a költészet (művészet) tényleges társadalmi beágyazottságáról.
(…)
Hozzászólás