Haltolvaj
Gyldendal

Zengő dél-fyn tájnyelvi fordulataival a Haltolvaj élvezetes történetek gyűjteménye olyan emberekről, akiknek az élete összefonódik, mert rokonok vagy szomszédok, együtt jártak iskolába vagy vadászni. Van egy történet az iszákos Pamlag Palléról, aki üti-veri a feleségét, míg egy szép napon szerencsére sikerül halálra innia magát. Vagy ott van a vadászaton rendezett, gigantikus orgiába torkolló ebéd története. Megismerünk egy szeretetreméltó besurranó tolvajt is, aki csak fedelet szeretne a feje fölé. Ezek a figurák alkotják a könyvben szereplő "teljesen hétköznapi embereket".

Részlet a könyvből:

HALÁL AZ ELLENSÉGRE!

Vörös Johs volt a legidősebb a testvérseregben. Négyen voltak, Johs után Palle következett, akit később Pamlag Palle néven ismertek, alig múlt harminc éves, amikor belehalt az ivásba, odakint találtak rá a Földnyelven egy reggel. Biztosan Valdemarnál volt, az egyik új jövevénynél, de ma már mindenki az, úgyhogy ez nem érdekes.
Ha jobban belegondolok, Palle tulajdonképpen már tízéves korában is alkoholistának látszott, gonosz, bandzsa szemével és puffadt, vörös képével. Palle után Pracli jött, utána Pikáns Boci. Folyton gumicsizmában jártak.
Szüleik földművelők voltak, répát kapáltak. Ez azelőtt volt, mielőtt még divat lett   mérget dönteni az ételre. Az apjuk később házak bontásánál dolgozott, és itt segített neki Johs  is. A faluban azt beszélték, hogy Johs apja kommunista volt, de annyifélét beszélnek, az ember sohasem tudhatja, mi az igazság. Ha az lett volna, talán azon se lehetne nagyon csodálkozni, senki se tudja, miből éltek telente ebben a családban, akkoriban még nem rohangált mindenki az önkormányzathoz pénzt kunyerálni; sokan inkább elásták volna magukat, semhogy onnan kérjenek segítséget.
Ma már halott az anya és az apa is. A család egy domb alján lakott, így mindig erős félhomály uralkodott odabent, konyha nem volt, a helyén mindössze egy mosogató állt a szobában. A mellékhelyiség kint volt egy bódéban, s noha már régen nem áll ott, nem nehéz emlékezni rá. A kertben öreg, mohával benőtt almafák álltak, a fű elvadult, de a gyümölcsfák körül jól lehetett motorozni. Volt a háznál egy kecske és egy majom is, a majmot a gyerekek állandóan magukkal hurcolták, rendszerint Pikáns Boci vállán ült, vagy Pracli kezét fogta. Pracli helyes gyerek volt.
Johs volt az ungersbjerge-i banda vezére, és a "lyssiek" ellen harcoltak. Ők, a megveszekedett sátánfajzatok, Lysemoséból való gyerekek voltak. A vezérük Leif Lyserup volt, és hogy tulajdonképpen miért is voltak megveszekedett sátánfajzatok, azt nem tudom, talán nem is lettek volna azok, ha igazán megismerhettük volna őket; egy mai iskolai pszichológus minden bizonnyal ezt mondaná. Tény, hogy az a  Leif Lyserup odalentről, Lyserupsgardból való volt, amolyan rendes, jólfésült úrifiú, folyton-folyvást dicsekedett és ez bizony méltán lehetett vörös posztó Vörös Johs szemében. A harc minden esetre hosszú éveken át elkeseredetten dúlt közöttük, és nem emlékszem, hogy valaha is tartottak volna akár egyetlen rövid fegyverszünetet.
Vörös Johs mellett Harcos Povl volt a másodparancsnok, aki mellesleg kiváló hadi stratégának bizonyult. Harcos Povlból azóta tengerész lett, és nagy vonzalom alakult ki benne a Fülöp szigeti lányok iránt, azért, mert olyan alázatosak. Ezt ő maga mondta. Napjainkban ez nem hangzik valami szépen, de ha fyn tájszólásban mondják, egyáltalán nem hat olyan vészesen. Noha a tartalma  természetesen  ugyanaz. Povl valamikor a hetvenes évek táján tette ezt a megfigyelését, éppen akkor, amikor idehaza javában folyt a férfiak herélése; akkoriban a nők nem voltak éppenséggel alázatosnak mondhatók.
Biztosan ez volt, ami betett neki. Őszintén szólva nyilván halálra rémült, amikor egy ilyen lógó mellű, borzas pirosharisnya nekiesett a nagy szájával és mindennek lehordta félelmetesen reakciós nézetei miatt.
Szellemi táplálékát Povl a "Bill és Ben" könyvekből szerezte.
Akkortájt, amikor ő volt a második ember Vörös Johs csapatában senki nem tudta volna megijeszteni.
Nem még hogy egy fehérnép!
A csapatba egyébként az Ungersbjergében fellelhető összes alkalmas egyén beletartozott, mint pl. Svend-Age, aki egy két sebességes Puchot hajszolt, melyre egy hihetetlenül túlméretezett kecskeszarv-kormányt szereltetett, hogy úgy nézzen ki, mint egy bazi jó Harley, de nem úgy nézett ki, egyszerűen tök tahósan nézett ki mindenki szerint. Kivéve persze  Svend-Agét. Svend-Age kistestvérei, Robert és Klausert szintén benne voltak a csapatban. Egyébként nagyon viccesen festettek, mert Svend-Age és Klausert szőke volt, totál világoskék szemekkel, Robert meg inkább  elment volna Robertónak, ő volt a legbarnább barna, amilyet akkoriban csak találni lehetet egész Ungersbjergében, ez még azelőtt volt, mielőtt  Szomáliából és Sri Lankáról megjelentek vidékünkön a népek.
Az ilyen kistestvéreknek mint például nekem, a világon semmi stratégiai jelentősége nem volt, a hét éven aluliak meg a lányok, kortól függetlenül, nem is igazán számítottak, pláne amikor a nagyok jéghoki, vagy focicsapatot alakítottak, de aztán végül  ímmel-ámmal csak beosztottak minket is valahová, nem csináltak belőle nagy ügyet.
Ahogy most belegondolok, Robert tulajdonképpen Oléra hasonlított, aki folyton motorokat lopott, ő is jó olajosbarna volt a többiekhez képest  Ungersbjergében, és rettentően szép, azt hiszem, nem is volt valami könnyű dolga a szépségével, minden nő bomlott utána - még ma is belémnyilall a bosszúság, hogy mindössze tíz éves voltam akkor - ha utánagondolok, jól látom, hogy tulajdonképpen Ole és Robert is a kamarás fiához hasonlított, akinek harmadikban szerelmes levelet írtam. Amit ő felolvasott az egész osztálynak. Hetedikeseknek. Mindegy, szarni rá.
Johs és Harcos Povl akkor aratta egyik legnagyobb győzelmét a rohadt lyssiek ellen, amikor kifejlesztettek egy olyan fegyvert, amivel hosszú ideig sakkban tudták tartani őket.